Indul az Örökmozgók Hete! Ön merre indul?

“Ebben az évben a Tisza mellett fogok végigkerékpározni az Örökmozgók Hetén. Minden nap beszámolok a megtett útról és lelkesítek mindenkit a Facebookon keresztül, hogy tegye meg a maga vállalását” – fogalmazott Rozványi Balázs, a programot szervező Magyar Rákellenes Liga elnöke.

Egyre több tudományos tanulmány támasztja alá, hogy a rendszeres mozgásnak, fizikai aktivitásnak nemcsak az egészség megőrzésében, hanem annak visszanyerésében is fontos szerepe van. Daganatos betegek számára az állapotuknak megfelelő mozgásforma segíthet a fizikai és lelki erőnlét visszanyerésében, megerősítésében. Nem kell sportolónak lenni, szinte minden szituációban van arra lehetőség, hogy valaki többet mozogjon:

  • Ha két megállóra nem szállunk fel a buszra, vagy két megállóval előbb szállunk le: megtehetünk 400-500 métert.
  • Ha hét közben sétálunk fél órát, megtehetünk két kilométert.
  • Ha hétvégén rászánunk fél napot és kirándulunk egyet, megtehetünk megerőltetés nélkül 10-12 kilométert.
  • Ha kerékpárra pattanunk, egy óra alatt megtehetünk 15 kilométert.
  • Ha megkerüljük a Velencei tavat, az 50 kilométer.
  • Egy hétvégi kerékpártúra alatt megtehetünk 150-200 kilométert.

A szervezők kérik, hogy minél többen számoljanak be az Örökmozgók Hetén a saját vállalásuk teljesítéséről, ezzel ösztönözve másokat is. A program részletei: www.orokmozgok.rakliga.hu