Abban nagyjából minden szakértő egyetért, hogy a legjobb alvási pozíció a bal oldali – de mi van akkor, ha te a jobbon szeretsz aludni?

Korábban is írtunk már a bal oldalon fekvés előnyeiről: kutatások szerint ez a legegészségesebb pozíció, amit az éjszakai alváshoz felvehetsz. Viszont hosszú távon ennek is vannak negatív hatásai: ha csak a bal oldaladon fekszel, egy idő után fájhat a hasad, mivel nyomás kerül mind a gyomorra, mind a tüdőre. Ráadásul, ha folyton csak egy válladra nehézkedsz, akár hosszan tartó fájdalom is kialakulhat benne.

A változatosság gyönyörködtet: természetesen az alvásnál is a legjobb az, ha néha váltogatod, és nem kizárólag a bal, hanem a jobb oldaladon is fekszel. Az oldalt fekvés egyébként is nagyon egészséges, és így van a legkevesebb esélye annak is, hogy horkolj, ezért ha alvási apnoéd van, mindenképpen így próbálj meg elaludni.

A jobb oldali alvás ajánlott azoknak, akiknek magas a vérnyomásuk: mivel a szív a test bal oldalán van, így nem nehezedik rá semmi, több hely jut számára a mellkasban. De több forrás azt mondja, hogy a bal oldalon ugyanilyen egészséges aludni magas vérnyomással is, így valószínűleg inkább az oldalt alvás az, ami számít, nem az, hogy melyik az a bizonyos oldal. Vannak kutatások arra is, hogy ez a póz csökkenti az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét, viszont terhes nőknek nem ajánlják, mert növelheti a méhen belüli komplikációk kialakulását.

Persze alapvetően az alvás egy nagyon szubjektív dolog, így ha nem esik jól jobb vagy bal oldaladon feküdni, akkor nem érdemes erőltetni. De ha valamilyen orvosi problémád van, segíthetsz rajta, ha megpróbálsz az azt enyhítő pozícióban elaludni.