Mentsük meg az ITC-székházat a fiataloknak!  – Velünk a város frakció közleménye – várják a támogató aláírásokat

 

Dr. Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője petíciót indított a belváros látképét meghatározó ITC-székház bontása ellen. Az épületet a Fidesz kormány megbízottja, Alakszai Zoltán és országgyűlési képviselője, Csöbör Katalin kezdeményezésére tervezik 2 milliárd forintért lebontani.
Az MSZP országos előválasztási képviselőjelöltje azért ellenzi a bontást, mert meggyőződése, hogy a megye egyik legértékesebb épületét fel kellene újítani, a fiatalok számára lakásokat kialakítani benne.
A Fidesz eddig is elhanyagolta az épületet, már 2007-ben is botrányt kavart a hasznosításával. A fideszes vezetésű megyei önkormányzat az 1,2 – 1,6 milliárd forintot érő ingatlant áron alul kívánta értékesíteni, emiatt a párt számos politikusa ellen büntetőeljárás indult.
Ha valóban megérett a bontásra, azért a 2017-ig tulajdonos, fideszes vezetésű megyei önkormányzat a felelős, amely pár évvel ezelőtt még nem bontani, hanem felújítani akarta az épületet. Nem tudni mi változott azóta, az viszont biztos, hogy rossz döntés, mert a miskolciak értékes, jól hasznosítható középületét pazarolják el.
Dr. Simon Gábor ez ellen tiltakozva elektronikus petíciót indított, amihez várja a miskolciak és bárki támogatását, akinek fontos a közvagyon megvédése és ésszerű hasznosítása.

 

A petíciót itt lehet aláírni.