A kormány a hazai felsőoktatás versenyképességének erősítése, a
magyar fiatalok korszerű képzése érdekében Budapestre hozná a világ
31. legjobb egyetemét. Az Országgyűlés döntésének megfelelően
közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoznak létre a világszínvonalú,
kutatás-orientált egyetem létesítésének támogatására. Az alapítvány
feladata az előkészítés, a hatástanulmányok és tervek elkészítése
után az egyetem megépítéséről népszavazás fog dönteni. Az alapítvány
bejegyzésének folyamata a kérelem benyújtásával megkezdődött. A
beruházás előkészítését a Palkovics László kormánybiztos vezetésével
felálló öttagú kuratórium vezényelheti le.
A tervezett fejlesztés megvalósulása esetén a magyar és
közép-európai hallgatók Budapesten tanulva szerezhetnének diplomát a
nemzetközi élvonalba tartozó intézményben. A Fudan hazai
szerepvállalásával Magyarország regionális tudásközponttá válhat.
Az alapítvány kuratóriumának elnöke Palkovics László, a Budapest Diákváros megvalósításáért, valamint a Fudan Egyetem részvételével alapítandó magyarországi felsőoktatási intézmény működési környezete kialakításáért felelős kormánybiztos. A testület tagjai Szilas Cecília, korábbi pekingi nagykövet, majd helyettes államtitkár, jelenleg miniszterelnöki főtanácsadó, Horváth Levente, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója, Kovácsics Iván miniszteri tanácsadó és P. Szabó Sándor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kína-tanulmányok Tanszék tanszékvezetője. A kormány 2022 végéig beszámol az Országgyűlésnek a Fudan Hungary Egyetem előkészítéséről és a várható költségekről. A megvalósításról a részletes tervek ismeretében, az érintettek véleményének kikérése után születhet majd döntés. Kiadó: Innovációs és Technológiai Minisztérium
Tájékoztatták a lakosságot, a megyei kórházban látogatási tilalomra kényszerültek a megszaporodott influenzaszerű megbetegedések halmozódása miatt, megelőzés célzattal . Az intézkedés hatályba lép,...
Szerzők JÁSZ ANNAMÁRIA Lepra, pestis, kolera, kiütéses tífusz, fekete himlő… Járványok sora tizedelte az emberiséget a történelem során, és évszázadokon át nem...
Kihallgatta a rendőrség Stummer Jánost, mert órákig blokkolta azt a közgyűlést, ahol a Fidesz zárt ajtók mögött akarta átjátszani az edelényi kastélyt ....
A telefon, mint az izraeli-amerikai kapcsolatok újabb mértékegysége Az elmúlt négy évben már szinte elkényelmesítő gondolat volt, hogy az USA és Izrael közötti...
A Mezőkövesdi Tankerületi Központ a Mezőcsáti és Mezőkövesdi járás állami fenntartású iskoláiban dolgozóknak május 31-én tartott pedagógusnapi ünnepséget, a mezőkövesdi művelődési házban....
Az elmúlt 5 évben egy városnyi lakosság, több mint 40 ezer nő szembesült a rosszindulatú mellrák diagnózisával idehaza, minden évben további mintegy 9...
Meglepetést kapnak Mikulásra az NFL rajongók a sportágat Magyarországon közvetítő Network4 Media Grouptól. Most hétvégétől a MAX4 csatorna is beszáll a meccsek sugárzásába....
Onkológusok, urológusok, gyógytornászok, gyógyult és ma is rákkal küzdő betegek közösen vettek részt azon a megmozduláson, amelyen a Magyar Uroonkológusok Társaságának konferenciájához kapcsolódva...
Sokkolt a tragikus hír. Súlyos betegségben hosszú szenvedés után elhunyt Velencei Tamás, a nagy motoros akit Amerikából hazahúzott a szíve a borsodi Tibolddarócra....
I. Miskolc és térsége Fitness- Egészség- Szépség és Divatfesztivál Fitness-, wellness-, szépség-, divat-, valamint az egészséges életmód kedvelőinek egynapos mozgásfesztiválja, amelyet családok számára...
Pontos statisztikákat nehéz fellelni, de becslések szerint évente 10-30 ember veszti életét szén-monoxidmérgezés következtében. Kisebb-nagyobb mérgezést pedig nagyon sokan megéltek már a fűtési...
Autózni sokféle képen lehet. Mi a hagyományos benzin motorost választottuk. Ezzel ugyanis a magam szerény módján de gálánsan támogathatom a hazai költségvetést. Szinte...
A támogató csoport célja a hasonló problémával küzdő betegek összefogása, érzelmi támogatása, a mielóma multiplexxel és a korszerű kezelési lehetőségekkel kapcsolatos információk közérthető...
Gondolkodik hová menjen nyaralni? Keresi a megfelelő helyet? Nos, ne töprengjen tovább, irány Ausztria, a Millstat, a Szabó család Oasis panziója. Ez egy...
Ismét garázsvásár Miskolcon a Derkovits utcában. Minden van amire már nincsen szükségem. Többek között egy jó állapotú gáztűzhely, gyúró gép és sok sok...