Lezárt ügyek: Eltiltás hatálya alatt vezetni bűncselekmény!

2021. 09. 06., h – 16:33

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak a két ügynek a vizsgálatát, amelyet két olyan sofőrrel szemben folytatott, akik úgy vettek részt a forgalomban, hogy el voltak tiltva a járművezetéstől.

Járművezetés eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 23 éves, és egy 16 éves miskolci férfival, illetve fiatalemberrel szemben. A gyanúsítottak közül a 23 éves férfi 2021. június elsején autóját, míg a fiatalkorú fiú június 8-án motorját vezette úgy, hogy őket korábban eltiltották a járművezetéstől.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét az eltiltás hatálya alatti vezetéssel kapcsolatos jogszabályi változásra, ami szerint 2021. május 14-től, aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt járművet vezet bűncselekményt követ el.

 

Nyolcadik alkalommal rendezte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltóparancsnoksága a „Bajtársak Emléktornáját”. A 2021. szeptember 4-én megtartott labdarúgó sportfesztiválon a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai újfent részt vettek, és tisztességgel helytállva a harmadik helyet hozták el.