A Velünk a Város frakció  közleménye –  Az Avas-tető fejlesztésével teljesen megújul a Kilátó környéke
Avasi panoráma söröző

 

Több évtizedes vágya teljesül a miskolciaknak azzal, hogy több ütemben a

teljes történelmi Avas megújul. Az Avas és az Avastető fejlesztése három projektben, csaknem 700 millió forintból valósul meg.

A terület sajnos az elmúlt évtizedekben elhanyagolttá vált, a városvezetés célja az, hogy visszanyerje régi fényét, a korábban elkészült csapadékvíz-elvezetés és az útépítések is ezt a célt szolgálták. A kivitelező már nekikezdett egy újabb nagyszabású fejlesztéscsomagnak, a Horváth-tetőnek, ahol nagyon jelentős lesz a változás a munkálatok végére.

Valamennyi most elkészülő projektelem a családok kikapcsolódását szolgálja. Felújítják a lépcsőket, a közvilágítást a sétányokat, kialakítanak egy városi tanösvényt, szabadtéri kondiparkot. Lesznek új játszóterek, piknik tér, pihenő és napozóterületek, mászófal, és a házikedvencekre is gondoltak. A közelmúltban az Avasi kilátó kiviteli tervei is elkészültek,  megkezdődhet a közbeszerzési eljárás, jövő tavasszal pedig a felújítás.

Küldte –  Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője.