A Belügyminisztérium elkötelezett az elektronikus ügyintézés széles
körű bővítése, minőségének javítása és hatékonyságának növelése
mellett. Az ideiglenes jelleggel létrehozott Kormányzati Érkeztető
Rendszer (KÉR) 2015. január 1-jétől 16,56 millió darab papír alapú
postai küldeményt, 166 millió oldalnyi dokumentumot dolgozott fel a
Magyar Posta Zrt. Budapest VIII., Kőbányai út 14-18. szám alatti
logisztikai központjában. A feldolgozott küldemények száma
napjainkra jelentősen csökkent, az eltelt időben végrehajtott
informatikai fejlesztések pedig lehetővé tették, hogy az érintett
intézmények önállóan érkeztessék, majd hiteles elektronikus iratokká
alakítsák a papír alapon érkező küldeményeket, ezért a Kormány úgy
döntött, hogy a KÉR-t ebben a formájában ütemezetten megszünteti.
A Jelen nevű internetes oldal 2021. szeptember 4-én közzétett
közlése a megszüntetést – tévesen – annak hallgatólagos
beismerésének tekintette, hogy a KÉR csődöt mondott, mit több, azt
"senki nem használta, annyira szar volt". A közlést jegyző
Ónody-Molnár Dóra szerint a rendszer megszüntetését már egy
tervezési hiba előre vetítette, hiszen az "érkeztető központot
kihelyezték egy agglomerációs településre".
Józsefváros nem az agglomeráció része. A 16,56 millió darab
ügyirat intézése nem csőd, 166 millió oldalnyi dokumentum
digitalizálása a rendszer használata nélkül ilyen gyorsan,
pontosan és hatékonyan nem történhetett volna meg.
A KÉR létrehozására és működtetésére fordított források
többszörösen megtérültek az ügyintézési idő lerövidülésével,
az ügyfelek adminisztrációs terheinek csökkenésével, az
eljárások és a szervezeti folyamatok egyszerűbbé válásával.
Nyilvánvaló tények nem vitathatóak. A Jelen és Ónody-Molnár
Dóra, valamint az irományát minden fenntartás nélkül másodközlő
Alfahír, Civilhetes, Index, K-Monitor, Ma, Minuszos, Napi,
Nyugati Fény, Telex, 168 óra és 444 nevű internetes portálok
lebecsülik olvasóikat azzal, hogy valótlan információkat tesznek közzé.
Kiadó: Belügyminisztérium
Sosem teszem túl magam, amít velem műveltek a miskolci rendészet megvadult rendészei.Akik nem sokkal később hasonló bűncselekmények okán mint amit velem szembe követtek...
Újabb nyilvános egyeztetést tart Miskolc MJV Önkormányzata az Andor utca forgalmi rendjének szabályozásával kapcsolatban a környéken élők, civilek, önkormányzati képviselők, valamint...
A Jad Vasem bocsánatot kért a múlt hónapban Jeruzsálemben több tucat világvezető részvételével megrendezett Holokauszt Világfórumon bemutatott történelmi tartalmú videókért, amelyek...
Régi archív fotó. Amikor a mélygarázst barkácsolták. A földalatti parkoló emlékezetem szerint nem a tervezett színt szerint épült meg. Akkoriban még nem tudhattuk...
Nicsak ismét egymás fenekébe érnek a parkoló autók a Szemere utcai parkolóban. Különös jelenség mivel az ilyen szorosan, egymás ki-be hajtását megnehezítő vezetők...
Miskolcon egy helyen a Zsarnai piac mellett láttam ilyen ruhagyűjtő helyet. Először Bécsben fedeztem fel hasonló utcai szerkezetet. A lényege, a már feleslegessé...
Nem tudom, hogy más városokban is voltak e tejívók. Egy biztos Miskolcon bőven akadtak ilyen létesítmények. S szerintem manapság is elkelne néhány. Pontosan...
Nehéz okosnak lenni. Még annak látszani se könnyű. Merkel kancellár asszony gavallériája, nagylelkűsége már már sokkolja a német adófizető polgárokat. Nem azért mert...
dokumentumfilm, 115 perc rendező: Kerényi László „Kapuk, amiket egyszer bezártak, épület, amit jelképesen leromboltak, Isten jónak látta újra megnyitni, felépíteni.” ...
2022. 05. 02., h – 13:01 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Magas színvonalú munkavégzésének elismeréséül állami kitüntetést vehetett át a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője....
” Az Innovációs és Technológiai Minisztérium célja a fogyasztóvédelmi intézményrendszer hatékonyságának növelése a fogyasztók és a tisztességes vállalkozások védelme érdekében. Az Országgyűlés által...
A kereszténység a „legszemélyesebb közügy” Magyarországon – mondta vasárnap a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az MTI szerint Gulyás Gergely Budapesten, az angyalföldi református templomban...
Ez év tavaszán indult a történelmi Avas-északi oldalán a csapadékvíz-elvezetési rendszer kiépítése, mely újabb jelentős állomásához érkezik a napokban. A vízelvezető...
Az agyam elszáll. Küldték, s nem bírom magamban tartani. Van egy párt amely a jelenlegi helyzetben a menekültek, a migránsok oldalán, mellettük kampányol....
Holló József költő nyította meg tegnap Fülöp Zoltán festőművész kiállítását a Müvészetek Házában. Az esemény ünnepélyesebbé tételében közreműködött Jánosi Judit előadóművész. A megnyitót...
Úgy döntött, hogy indul a 2024-es önkormányzati választáson polgármesterjelöltként, jelentette be Veres Pál Miskolc polgármestere ma, azaz pénteken este a Facebook oldalán. Számtalan...