33/10-  iszik vagy vezet – ez volt a kérdés – sokan rosszul válaszoltak
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 33 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harmincnyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 10 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.

A rendőrök az őszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A megye útjain 2021. szeptember 20-a és 2021. szeptember 26-a között 86 közúti közlekedési baleset történt, ebből hét balesetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor 33 ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak, ebből 10 esetben büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrség.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

 

 „… hogy mindenki hazaérjen!”