



Kis stáb , nagy meló. Elhatároztam, hogy igazi szolgáltató hír és szórakoztató portál lesz a gráf. Kis tesója a gasztrograf is ugyanezt teszi....
Magyarország vendége lesz Ferenc pápa. Erről jut eszembe, hogy amikor a rendszerváltás hajnalán János Pál elfogadta a meghívásunkat, össze ült a fogadását előkészítő...
Panaszom ugyan volt, ám sem bennem, sem az orvosban nem merült fel, hogy ezeket rosszindulatú prosztatadaganat okozná: félévente jártam kontrollra és mivel nehezen...
Robbantás előtt vagy közben. Már nem emlékszem, hogy pontosan mikor talán 1970 -ben készülhetett ez a kép a miskolci Székelykert épületéről. Aki nem...
A Kőbányai Szent László Gimnázium a Facebook-on tájékoztatta az embereket. ...
Kezd kimenni a divatból -a profitorientált kereskedelem már nem szívesen ad helyet a kirakatokban a tablóképeknek. Bezzeg a mi időnk még versenyeztek a...
Majdnem fél évszázada, hogy Kerekes Pista bácsi, a város legismertebb kisiparosa, égre-földre keresett. Telefonon egy szót sem mondhat, titokzatoskodott. Így aztán a Búza...
Egy nappal azután, hogy Izrael légicsapásokat mért kulcsfontosságú iráni célpontokra, az iráni parlament vasárnap zárt ajtók mögött ülésezett, hogy megvitassa a válaszlépéseket. A...
Régóta szerettem volna felmenni a Miskolci Színház tűztornyába az órához. Közelebbről megnézni és letekinteni a magasból. Körbenézni a várost. Ott fent torony magasan....
/English below/ „Ha nem merem kimondani azt, amiben hiszek, akkor nincs is jogom, hogy higgyek benne.” /Eric Knight/ Demonstráció az igazságszolgáltatás függetlenségéért 2025....
Az Ó-színpadon Kovács Marcell magyar dudával, tekerőlanttal, tárogatóval idézi zenéjével a történelmet . Takács Tibor tulajdonos igazgató, a kastély megálmodója büszkén mondotta: az...
Szerzők JÁSZ ANNAMÁRIA Lepra, pestis, kolera, kiütéses tífusz, fekete himlő… Járványok sora tizedelte az emberiséget a történelem során, és évszázadokon át nem...
Milliárdos műkincsek Borsodban, Sajónémeti neve hangzott el a titkos aktákból. Hol a kincs? A párt lopta el, vagy az oroszok vitték ki az...
h Kerényi László felvételei a mai eseményről ...
Megvolt a századik kormányinfó. Lázár János miniszter a szokásos, sajátosan lezser, de szigorúan hivatali stílusát most alaposan megfejelte néhány személyes kitárulkozással. Helyből és...
Valamikor hajdanán sokat olvastam Asbóth Oszkár életéről. Tudomásom szerint ő volt az a magyar aki, megalkotta a helikoptert. S íme mit látok, egy...
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45.§(1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Miskolc Megyei Jogú Város...
Izgalmasak voltak azok a kilencvenes évek. Jött az egzisztencia hitel, és akinek mersze volt bevásárolt. Gyárakat, üzemeket, szállodákat mindent elzabráltak, amit csak lehetett...

