Befejeződött az M30 autópálya Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakaszának építése, kedden az útszakasz ünnepélyes átadása is megtörtént.
Az új beruházásnak köszönhetően nem csak megyénk gazdasági, turisztikai vonzereje erősödik, de a térség fővárossal való összeköttetése is javul.
Miskolc számára pedig az egyik legfontosabb hozadéka, hogy testvérvárosunkkal, Kassával közelebb kerülhetünk egymáshoz.
Az átadóünnepségre Badány Lajos alpolgármesterrel érkeztem, és Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármesterével, valamint Lucia Gurbáľová alpolgármesterrel is találkoztunk.
Szántó István
Related article
Harcba a sárga locsolóért – trilláznak a madaraim – természetes elektronika – doboz szerviz a Lidlben
Kedvenceim a Lidl , az Aldi és a Penny. Igaz, mindenütt trükköznek, ha van egy két sláger termék akcióban, megjegyzik – üzletenként legfeljebb...
Összeállt a nagy csapat – erőn felüli munkát végeztek a hőségben – takarítják a miskolci, avasi zsidó temetőt – turisztikai vonzerő a neves rabbik sírjai
Hosszú idő után először lehetőség nyílt a miskolci, Avasi zsidó temető takarítására. Mivel a második világháború előtti sírok hozzátartozói, leszármazottai elhunytak borzalmas állapotba...
Nemzetiségi gasztrofesztivál Szikszón – Ruszin pincenapot rendeztek
Nemzetiségi gasztrofesztivált – Ruszin pince napot rendezett az elmúlt hétvégén a szikszói pincesoron a szikszói ruszin kisebbségi önkormányzat. A közösségépítő rendezvényen- amely a...
Hol ne vegyünk autót – Fóton az AAA cseh autóházat okvetlenül kerülje el – simlis, bóvli kategóriában vannak
AAA cseh tulajdonú autóház Fót. Mint írtam alaposan átvertek ebben a kereskedésben.Meg is érdemlem. Ám ha már megesett ez a szégyen esküszöm, hogy...
Végleges: jövőre így adózik a cafeteria
Budapest, 2016. június 8. Lényegében megmaradt a hárompilléres cafeteria – derült ki a Parlament által elfogadott törvényből. Új elnevezéssel, megváltoztatott értékhatárral és egyes...
Epres Laci cicája – fekete, de mégis – hozza viszi a szerencsét
Aki nem babonás hosszan szemezzen ezzel a csodálatosan gyönyörű macskával. Barátomé, aki nagy becsben tartja. S jól tartja, a legdrágább macska konzerveket veszi...
Rendkivüli közlemény – 200 új fertözött Tiszaújvárosban – a helyzet kezelésébe bevonták a Miskolci önkormányzatot is
Mint a legfrissebb sajtóhírekből is ismert, 200 új koronavírus-fertőzöttet találtak Tiszaújvárosban az egyik helyi gyár építkezésén dolgozó vendégmunkások között. A helyzet kezelésébe...
Azonnal beköltözhető – olcsó bérű – Miskolc belvárosi földszintes háromszobás lakás hosszútávra kiadó
Két lakás is kiadó hosszú távra Miskolc belvárosában. Most bemutatjuk a Csabai kapui magas földszinti háromszobás gázfűtésest. Teljesen berendezett mindennel felszerelt olcsó bérű...
Ez volt az URH korszak – hívja a nulla hetet – a kék fényes műsor sztárja Szabó László doktor
Nem is olyan régen egy budapesti újságíró bálon Pataky Attila közelében fedeztem fel Szabó Lászlót a Népszabadság legendás szerkesztőjét, főmunkatársát, a rendőrségi riportert....
Pataki Katalin halálára – a Mezőcsátiak szívükben őrzik emlékét
Pataki Katalin ( 1952.06.17), újságíró, a Csáti Újság szerkesztője és Mezőcsát városunk rendezvényszervezője hosszú betegség után március 10-én elhunyt. Élete legnagyobb kincsének mindig...
Vágatlanul – vendégem Takács János az első miskolci fegyverkereskedés tulajdonosa – milyen klubélet zajlott a Bársony János utcai kocsitárolóban
Vendégem volt barátom Takács János az első miskolci privát fegyverkereskedés tulajdonosa. A Bársony János utcai kis kocsitárolóban lévő bolt neve Gun. A már...
Prüszkölnek a kerti törpék – fotó-cellás Hapcik – nekem tetszenek
Bizonyára rossz ízlésem van ha bátran kijelentem – nekem tetszenek a kerti törpék. Kéretik az áthallást mellőzni. Kifejezetten ezek a német országban máig...
Jönnek a hirdetők és támogatók – mindenkinek meglesz itt a saját kockája
Jó hír, a látogatottság növekedésével arányosan nő a hirdetőink száma – hadd dicsekedjek – Jánosik és társa, Szakáll kaputechnika, Csontos Csaba fóliázó dekoratőr...
Díjemelési moratórium – a januári számlával tájékoztató is érkezik – Miskolcon
A díjemelési moratórium értelmében az önkormányzati bérlakások 2021. január 1. napjától tervezett bérleti díjemelésére csak a veszélyhelyzet megszűnését követő kilencvenedik nap...
Nem mehettem be a Holcim hejőcsabai gyárába – még is lesz retro jegyzet
Nem is olyan régen a hejőcsabai cementgyár kapuja előtt egymást érték a teherautók. Most már évek óta zárva. A poént nem lövöm le,...
Múzeumi tükröződés: országos és nemzetközi múzeumi konferencia Miskolcon
Nagyszabású szakmai programnak ad helyszínt Miskolc, a városban kerül megrendezésre a X. Országos és VI. Nemzetközi Múzeumandragógiai Konferencia 2023. május 8–9-én. A...
Nem lőtt – futva csípte meg a rablót -amikor a tábornok úr gatyában edzett
Egy városi rendőrkapitány észreveszi – szolgálaton kívül – hogy egy fiatal útonálló egy idős nőt kirabol. A tiszaújvárosi főrendőr kiugrik a kocsijából és...