Borsodban is jelentősen nőtt az új fertőzöttek száma – Újra ülésezett a miskolci operatív törzs

Csehországban a leköszönő Babis kormány ilyen sokkoló képekkel kampányol az oltakozást megtagadók ellen, az oltakozásért. Azt szeretnék elérni, hogy mint dohányzókat a cigarettásdobozokra nyomtatott fotókkal riasztják el a füstöléstől,  a virustagadókat meggyőzzék az egyetlen védekezési mód a vakcina. Durva , de hatásos képeket tettek közzé.

Három és félszeresére nőtt az elmúlt két hétben az új koronavírus-fertőzöttek száma Borsodban, a miskolci operatív törzs legutóbbi ülése óta eltelt időszakban több mint 6000 új fertőzöttet jelentettek a megyéből. Miskolcon egyelőre kevesebb mint 2000 új megbetegedésről érkezett jelentés, a karanténban lévők száma viszont meghaladja a 2000-et. A szakértők rámutattak, hogy a megbetegedések számának alakulásában a halottak napi hétvége jelentős emelkedést hozott.

 

A miskolci nevelési intézményekből is jelentettek új covidos eseteket, jelenleg négy óvodában van szükség emiatt valamilyen intézkedésre. A miskolci szociális és idősellátó intézményekben az ellátás megoldott, biztosított valamennyi ellátott számára, az új fertőzések egyelőre sehol sem okoztak komoly fennakadást a munkában.

 

A miskolci operatív törzs – melynek egészségügyi, katasztrófavédelmi, az oktatás-nevelés, illetve a szociális ellátás területén dolgozó szakemberek egyaránt tagjai – továbbra is rendszeresen ülésezik és figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását annak érdekében, hogy ha a helyzet úgy kívánja, azonnal meg tudja hozni a szükséges intézkedéseket.

 

A szakemberek pedig továbbra is mindenkitől azt kérik, hogy tartsák be a járvány lassítását, az új megbetegedések megelőzését célzó védelmi intézkedéseket, mossanak gyakran kezet, használjanak kézfertőtlenítőt, ha lehetőségük van rá, tartsanak megfelelő védőtávolságot másoktól, viseljenek maszkot különösen zárt terekben, és kérjék – szükség esetén akár harmadik alkalommal is – valamelyik védőoltást.