Egy lépéssel közelebb a választói akarathoz – egy lista egy frakció
parlament alakuló 2014
 Székely Sándor üdvözli Országgyűlés Igazságügyi bizottságának 
mai döntését, amellyel tárgysorozatba vette ‘egy lista - egy frakció’ kezdeményezését.

    A javaslat lényege, hogy a jövőben csak olyan képviselőcsoportok
alakulhassanak a Magyar Országgyűlésben, amelyekre a
választópolgárok ténylegesen mandátumot adtak. Ha pártszövetség
jutott szavazathoz, akkor szövetségi, ha pedig önálló párt kapott
mandátumot, akkor pártfrakció alakulhasson! A szövetségi tömbben
indulás, majd pártfrakciókra való bomlás ugyanis homályban hagyja,
hogy az egyes pártoknak van-e, és mekkora a támogatottságuk, ám
mégis jelentős közhatalmat és közpénzt biztosít nekik.
     Székely javaslata kiküszöböli a politikai korrupció immár
elharapózott formáját, miszerint olyan pártok működtetnek
országgyűlési frakciókat, amelyek önállóan nem kértek, és nem is
kaptak választói bizalmat.
 A képviselő álláspontja szerint ezen fantomfrakciók létét a busás
pénzszerzés vágya okozza, s amely a választói akarat bűnös
eltérítésén alapszik.
     Székely Sándor, hogy a tárgysorozatba vételt követően a
kezdeményezés az Országgyűlés napirendjére, majd ott elfogadásra is
kerül.
     Kiadó: Székely Sándor független országgyűlési képviselő