Több ezren szavaztak a JCC Budapest – Bálint Ház által rendezett
Hanukatalizátor Díjra, melyet a zsidó közösség leginspirálóbb
tagjainak adnak át.
Ebben a jubileumi évben két közönségdíjat és egy közösségdíjat is
kiosztottak. A Hanukatalizátor Díj közönségdíjasa Borgula András
színész-rendező, a Gólem Központ megalapítója és Megyeri Jonatán
rabbi lett. A JCC Budapest- Bálint Ház közösségdíját pedig a
"Sanyinéni Telefonos Krízisvonal" önkéntesei kapták.
Borgula András a Gólem Színház (egyben a GóleMenza) megalapítója és
művészeti igazgatója, rendezője, a zsidó kultúra vadonatúj
központjának egyik létrehozója. A színház neki és párjának, Marcsa
Barbarának köszönheti a létét - a helységet szinte saját kezükkel
újították fel. Rendszeresen főznek a nyolcadik kerületi
rászorulóknak is.
Megyeri Jonatán rabbi tanításai során a legmodernebb közösségi
platformokat használja a zsidó vallás, hagyomány és történelem
átadására, mely a járvány alatt különösen hasznosnak bizonyul.
A Sanyinéni Krízisvonal mókás neve először becenév volt, de rajtuk
ragadt. A csoport 12 önkéntese a járvány első három hulláma alatt
365 munkanapon keresztül tartott fent krízisvonalat a rászorulók
segítésére.
A díjakat Kenesei Marcell, a JCC Budapest – Bálint Ház igazgatója
adta át. "Az idén érezhetően több olyan jelölt volt, akik a nagyobb
közösségért dolgoztak – akár a foglalkozásuk révén, akár önként. Ez
talán a mostani, nehezebb időszak következménye." mondta Marcell.
Kiadó: Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS)
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében újította fel a Telkibánya melletti erdőségekben található Gunyakúti turistaházat. A munkálatokat az Aktív...
Talán az utolsó pesti újságíró bálon – ennek talán öt esztendeje egy népes baráti társaságban szórakozott. A hozzám hasonló öregek rögtön felismerték. Sőt...
A reggeli csúszos, nyálkás úton – bizonyára a követési távolság figyelmen kivül hagyása miatt – néhány autó egymásnak ütközött a Vörösmarthy utcában ....
Óriási vita robbant ki az intézmény Facebook-oldalán a döntés miatt. Sokak szerint nagyon kiszúrnak ezzel a kismamákkal, míg több anyuka szerint fogadott orvos...
Bécsben vettem észre, hogy a belvárosi nagy szupermarketekben mindenütt van egy külön stand, amelyen kifejezetten a környéken készült termékeket kínálják. Számukra nagyon fontos,...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója – ez év szeptember 17-től – Dr. Révész János. A szikszói II. Rákóczi Ferenc...
,,Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább.” (Kosztolányi Dezső) Családja és barátai március 30-án,...
Kikotyogom – az előzetes tervek szerint a Miskolci Zsidó Múzeum baráti köre legközelebb október 26.án találkozik a hitközség nagytermében. Okulva az első előadás...
Vendégem volt ma a Vágatlanul műsorában dr. Breitenbach Géza a praktizáló háziorvosok szövetségének elnöke, aki korábban csaknem négy évtizedig mentősként is dolgozott....
Bécs-szerte sorra tűnnek el a nevek a kaputelefonokról. Nem az ott élők rejtőzködő kedve nőtt meg, hanem az osztrák főváros lakhatást felügyelő hatósága...
Együtt pulzáltam a korabeli divattal. A Nemzeti Színház melletti FEDOSZ-ban csináltattam vízszintes kivágású, olasz nyakú inget, és a szegedi Trapper helyett, a...
Dósa József Tibolddaróc polgármester a következőket posztolta: „Kedves Tibolddaróciak! Mint Önök előtt ismert, 2014-ben polgármesterré választottak. Megválasztásom után társadalmi megbízatású polgármesterként vezettem a...
Drága édesapám temetésén, tizenkét esztendősen egy világosszürke, vágott nyakú twist pulóverben szipogok. Rá egy évre a nénikém pult alól, protekciósan megveszi életem...
A 13-as csatorna szombat esti riportja azt állította, hogy a biztonsági kabinet csütörtökön tartott ülésének témái között szerepelt egy április végén végrehajtott...
Lazítani kell. Időnként lazítani kell. Mondjuk úgy, hogy rezgőre állítjuk a mobilt és egy jót csatangolunk a fővárosban. Budapesten. Ami elég közel van...
A feleségem története lesz az idei fesztivál zárófilmje A 2021. szeptember 10-18. között zajló 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz...