LEZÁRT ÜGYEK: ELGÁZOLTA A GYALOGOST

   

2022. 01. 06., cs – 13:17

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az Miskolci Rendőrkapitányság egy 64 éves sátoraljaújhelyi férfival szemben. A sofőr 2021. június 7-én 10 óra után Miskolcon, Deák Ferenc téren a Kelemen Didák utca irányába közlekedett autójával. A férfi járművével balra kanyarodott, és a zebrán elgázolt egy nőt, aki szabályosan, gyalog haladt át az átkelőhelyen. Az asszony a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A sofőr megállt a helyszínen, és megpróbált segíteni a sérültnek, illetve megvárta a helyszínen a kiérkező járőröket. A baleseti vizsgálók később – az információk és adatok beszerzését követően – az elkövetőt a rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet arra, hogy a szabályok betartásával és néhány tanács megfogadásával mindenki biztonságosan hazaérhet:

  • A gépjárművezetők mindig az út és látási, valamint időjárási viszonyok figyelembevételével válasszák meg járművük sebességét!
  • A gépjárművezetők ellenőriztessék autójuk fényjelző berendezéseit, ezzel is elősegítve láthatóságukat!
  • A gyalogosok mielőtt az úttestre lépnek, mindig győződjenek meg arról, hogy biztonságosan át tudnak-e menni anélkül, hogy veszélybe sodornák magukat, vagy másokat! A gyalogosok nagy kockázatnak vannak kitéve, ha korlátozott látási viszonyok között közlekednek. A veszélyhez hozzájárul, a sötét ruházat, ha lakott területen kívül nem viselnek láthatósági mellényt, és ezáltal szinte teljesen beleolvadnak a környezetbe. Legyen mindig látható!
  • A járművek vezetői fokozott óvatossággal közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek környékét! Sokat segít a szemkontaktus, hogy mindenki számára világos legyen ki mit lép.

„…hogy mindenki hazaérjen!”