SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem » Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és a magyar ügyészség az eddigi kiváló együttműködését munkamegállapodás formájában rögzítette- A mostanáig a közös érdekek és célok alapján történt munka kereteit ezentúl a munkamegállapodás formálisan is biztosítja
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és a magyar ügyészség az eddigi kiváló együttműködését munkamegállapodás formájában rögzítette- A mostanáig a közös érdekek és célok alapján történt munka kereteit ezentúl a munkamegállapodás formálisan is biztosítja
A megállapodás előzményeként, 2020. január 31-én Dr. Polt Péter
legfőbb ügyész hivatalában fogadta az OLAF főigazgatóját, Ville
Itälä-t. A találkozón a felek megerősítették, hogy az uniós pénzeket
érintő bűnügyi visszaélések kapcsán a szervezetek közötti hatékony
információcserét és együttműködést továbbra is kiemelten fontosnak
tartják. Emellett megállapodtak abban, hogy az eddig is jól működő
szakmai kapcsolat formális megerősítése érdekében együttműködési
megállapodást dolgoznak ki, melynek a véglegesítésére most került
sor.
Az elkészült munkamegállapodást az OLAF részéről Ville Itälä
főigazgató, míg a Legfőbb Ügyészség részéről dr. Polt Péter legfőbb
ügyész írta alá.
Az OLAF és a Legfőbb Ügyészség közötti együttműködés legfontosabb
területei a kölcsönös információcsere, az operatív segítségnyújtás.
A megállapodás több közös képzési lehetőséget és technikai
segítségnyújtást is lehetővé tesz.
Az OLAF-fal való együttműködés segíti a Legfőbb Ügyészség Európai
Ügyészséggel kötött munkamegállapodásában foglaltak teljesülését.
Magyarország nem tagja az Európai Ügyészségnek, de a magyar
ügyészség – a részt nem vevő országok közül elsőként és eddig
egyetlenként – 2021 áprilisában munkamegállapodást kötött az Európai
Ügyészséggel, a közös működés érdekében.
Az OLAF az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív
szabálytalanságokat vizsgálja, büntetőjogi tényállást nem állapít
meg, bűnügyi bizonyítást nem végez. Erre sem felhatalmazása, sem
pedig eszköze nincsen.
A magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – a
mindig követett protokoll szerint az OLAF igazságügyi ajánlása
nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben
már folyamatban volt a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás
irataihoz csatolták és abban értékelték.
Az OLAF legutóbbi, 2020-ra vonatkozó éves jelentéséből kitűnik,
hogy a magyar ügyészség az OLAF ügyek 67 %-ában emelt vádat. Ez a
szám kimagasló eredmény, hiszen közel a duplája a 37 %-os uniós
átlagnak.
Az OLAF egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást,
amelyben már folyik Magyarországon nyomozás. A legutóbbi két év
valamennyi ajánlása kapcsán folyamatban volt már a nyomozás.
Az igazságügyi ajánlások száma évről évre csökken: 2016-ban 10,
2017-ben 6, 2018-ban 4, 2019-ben 3, míg 2020-ban és 2021-ben 2-2
ajánlás érkezett.
A magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik, mind vezetői,
mind szakértői szinten rendszeresek a találkozók.
Kiadó: Legfőbb Ügyészség
A 282. ezred tartalékos tüzérzászlójának katonái sajátosan köszönték meg a gyerekeknek a bátorító rajzokat 2023. október 17. Fotó: Izraeli Védelmi Erők Avi/ujkelet.live Vaskardok...
Mióta az eszemet tudom számomra az OTP a nagybetűs bank. Olyan biztonságérzetet sugall, régóta ismerjük egymást. Tudom hányszor miként hajítottak át, mégis lusta...
Megtalálták a legideálisabb szóvivőket. A két miskolci Edit sikeresen debütált az első sajtó tájékoztatójukat megtapsolták. Kérdezni nem lehetett viszont mindent megválaszoltak, megmagyaráztak. Kérdeztem...
A tapolcai park jelentős részének felújítására irányuló beruházás indult 2022 tavaszán, ami várhatóan 2023 azonos időszakáig tart majd. A kivitelezést...
Hogy a Fidesz hatalmát a kormányzati szinten működtetett korrupció tartja életben, az eddig sem volt kétséges számunkra. Nyilvánvalóan a miskolciak előtt...
A fenti kép egy magyarországi deportáláskor készülhetett. A lesi fotós megörökíthette a magyar zsidók utolsó útját. Beszállás, végállomás Auswitz. Nos, igen arról a...
Hetven éve lesz, hogy deportálták a magyarországi zsidóságot. Holokauszt emlékév van, s ennek kapcsán derült ki egy különös, figyelemre méltó dokumentum. Az Auswitzba...
Valamikor régen hátradőltem a széken és és egy borzalmas szúrást éreztem. Pechem, pontosabban pechünk volt. Éppen egy darázs sétált a hátam mögött ami...
Az internetszolgáltatók reklámjai alapján könnyen kialakulhat bennünk az a kép, hogy ma már az ország bármely pontján elérhető legalább egy, de inkább többféle...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) 2024. június 12-én tartotta a 2024-2028-as kamarai ciklus tisztújító küldöttgyűlését Miskolcon, a Népkerti...
Ma reggel óta folyamatosan és nagy aggodalommal figyeljük a legújabb eseményeket, azt, hogy Izraelt újabb és meglepetésszerű támadás érte, ezúttal is Gázából. Miközben...