Tegnap óta folyamatosan érkeznek az Országos Idegenrendészeti
Főigazgatóság budapesti ügyfélszolgálataira az orosz-ukrán
konfliktus elől menekülők, többségében harmadik országbeli
állampolgárok. A határmenti gyűjtőpontok mellett 2 nap alatt csak a
budapesti ügyfélszolgálatainkon közel 1000 ügyfél jelent meg.
Munkatársaink soron kívül, megemelt létszámmal folyamatosan
rögzítik a külföldiek adatait és kérelmeit, valamint
fényképfelvételt készítenek, hogy aztán a szükséges tartózkodásra
jogosító okmányokkal lássák el a segítséget kérőket.
Az OIF az orosz-ukrán konfliktus kezdete óta, a 2022. március 2.
12:00 órai adatok alapján 416 menedékeskénti elismerés iránti
kérelmet regisztrált.
Kiadó: Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság
Villámgyors felépülés a rákból A prosztatarák diagnózisakor kétségbeesett, de az intenzív osztályon meggyőzte magát, hogy „számára ki van jelölve az út a gyógyulás...
Tisztelt barátaim!- – írja Markovics Zsolt Miskolci főrabbija – Tegnap délután Dr. Orosz Atanáz püspök úr meghívására Sátoraljaújhelyen Zemplén megye görög katolikus papjai...
Általában a rosszindulatú daganatok kezelésénél másodlagos szerepe van az életkornak, sokkal inkább a biológiai kor számít. Egy 50 éves betegnél is ítélhetnek túl...
Ahelyett, hogy a kormányzati célkitűzésekkel összhangban csökkent volna, nőtt a közigazgatásban dolgozók létszáma. Tavaly októberben 261 ezren dolgoztak a közigazgatási intézményekben, míg 2015...
Az Európai Beruházási Bank 880 millió eurót ruházott be a magyar háztartások energiahatékonyságának javítása, a kkv-k és a közepes tőkeértékű vállalatok Covid19-világjárványból...
A Telekom és a Fenntarthatósági Média Klub decemberi jótékonysági akcióján kiárusított süteményekből és a karácsonyi üdvözlőlapok értékéből közel 2,5 millió forint gyűlt össze,...
A Kereszténydemokrata Néppárt alapszabálya értelmében az önkormányzati választások után 3 hónapon belül a szervezet minden szintjét érintő tisztújításnak kell megtörténnie. november-december...
Elsőfokú ítéletek születtek a Kovács Gergely és a Hegyvidéki Önkormányzat által a 444 ellen indított sajtóperekben – erről a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke,...
Miskolcon a Derkovits utcában van egy óriási cseresznyefa. Alúlról már részben lelegeltem, fent viszont a termés vagy a madaraké lesz vagy találok valakit...
Minden nagyobb utazás előtt izgatott vagyok. Állomásra, repülőtérre a kelleténél hamarabb megyek. Nehogy már lemaradjak. Minden helyben és időben mérhető távolság valami titkot...
Valamikor, még a békeidőkben volt egy kedves barátom, aki mű vészi színvonalon restaurálta az öreg bútorokat. Vaktor Elemér a Búza téri műhelyében csodákat...
Nem jelent meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal annak a pernek az első tárgyalásán, amelyet az Átlátszó tényfeltáró műhely szerkesztősége indított a Lánczi Tamás nevével...
Drága édesanyám gondosan ügyelt rá, hogy minden védőoltást megkapjak. Idejében. S ami figyelemre méltó, s Rá jellemző minden oltási papíromat megőrizte. Így ma...
Kardos Péter főrabbi az Új élet főszerkesztője holokauszt túlélő tegnap úgy döntött, kimegy megnézni az újfasiszta nácikat akik a budapesti ostromgyűrűből való kitörésükre...