Jó étvágyat – szemmel is eszünk, számít a tálalás esztétikája – konyhadíszek a tányéron – szülinapi fogások

Rossz szokás , rossz beidegződés , minden étteremben lefotózom az elém tett ételt. Meggyőződésem, sokat számít az esztétikus tálalás. Valamikor régen egy karika naranccsal és egy gyűrött salátalevéllel csinosították fel a tányért.

Ez már a múlt.  Mostanában inkább olyan zöldeket raknak ki, amelyek akár ehetők is.

Elárulhatom a nyolcvanas években egy balatoni révcsárdában ahol nyaranta  felszolgáltam a  megmaradt narancskarikákat összegyűjtöttük.  Fölhasználtuk míg csak lehetett. A főnök utasítására.  Nem ismertük a szójaszószos tányérfestést, nagyon egyszerű primitív díszítéseket alkalmaztunk.

Viszont gyakori volt mindenütt az ezüst tálca. Sokat emlegetett régi történet, hogy amikor először álltam munkába senki nem mondta – a tálaló asztal alatt vannak ezek az alátétek. Tehát amikor a szakács elénk lökte a tányért – forrón, nekünk kellett a hangedlivel a tálcára tenni a fogást. Csak én még ezt nem tudtam, megfogtam a forró tányért, s utána azt tettem amit mindenki szokott ilyenkor. Jól szórakoztak rajtam a konyhában és a mögöttem álló pincérek.

Így lepleztem le magamat, megtudták, olyan nyári mikulás vagyok aki még soha életében nem volt felszolgáló . Mégis később főúr lettem, a nyár végére, én lettem ott a fizetős felszolgáló. Rájöttek a kollégák, mint 16 éven aluli alkalmi munkást nem tudnak megcsípni az ellenőrök.  Így aztán akár az aznapi dátumot is hozzáadhattam a számlához.

S akkor néhány jól sikerült friss fotó a régióból – a kedvenc éttermemből. Vigyázat még meleg.

Van aki a hétvégén nem ismer mást mint a rántottbordát.
Vega – rántott sajt, de az igazi, a legfinomabból
Marhapörkölt a fenséges módon – megvallom petrezselymes burgonyával jobban kedvelem – de most ” haluskát” kértem
Az ünnepelt lazacot rendelt
Mivel a korommal együtt csökken a burkolóképességem – beértem egy fél babgulyással. Most utólag ebből kellett volna dupla nagyot rendelni, házi kenyérrel. Itt legalább olyan jó mint valamikor a Muhi csárdában volt, kondérban szériában főzték.

Jó étvágyat!