INDUL A CENTRUM ELŐTTI SZÖKŐKÚT TESZTÜZEME
Befejeződtek a felújítási munkák, ezért a hétvégén reggel kilenc és este hat óra között működik majd az egyelőre kordonnal körbevett látványosság. A szükséges ellenőrzések és a sikeres próbaüzem után, május 11-től a más városrészekben található szökőkutakkal együtt indítják majd be ezt is.

A Centrum áruház előtti ikonikus szökőkutat a tervező a Lillafüredi fátyol vízesésről mintázta és csaknem 40 évvel ezelőtt helyezték üzembe. Akkor a kornak megfelelő anyagokból és technológiákkal készült el.

Kertész Béla, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetője a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, “ez a 40 év ez megtette a hatását, hiszen a régi gépészeti berendezések vascsövekből készültek, amik elkorrodáltak. Több helyen kilyukadtak és már lehetetlen volt folyamatosan üzemeltetni a szökőkutat. Tehát megérett arra, hogy a mai kor követelményeinek megfelelő anyagok felhasználásával készítsük el az új gépészeti berendezéseket”.

Kertész Béla, a Városgazda műszaki vezetője

A Városgazda szakemberei az őszi bontás után télen előkészítették a munkákat. Felújították a teljes felszín alatti csőrendszert, a szivattyúrendszert és a gépészeti berendezéseket is. A szökőkút energia és víztakarékos rendszerként működik, körülbelül 5 köbméter vízzel van feltöltve és szűrőkön keresztül folyamatos vízforgatással működik, csak párolgási vesztesége van.

A beruházáshoz Mokrai Mihály önkormányzati képviselő 3 millió forinttal járult hozzá a képviselői alapja terhére. “Még most, a próbaüzem során is merülnek föl problémák, amiket javítani fogunk: szűrőket teszünk majd be, hogy az eredeti fényének megfelelően, fátyolszerűen jöjjön a víz a szökőkútból, úgy ahogy azt a tervező megálmodta” – összegzett a képviselő.

Mokrai Mihály önkormányzati képviselő