A mi utcánk oly mesés – ma úgy kilenc órától velencei hangulatot áraszt. A kapun kilépve láttam meg, az egyre intenzívebben áradó víztömeget. Ilyenkor mit tesz a csőtörésben gyakorlott polgár, a telefonjához kap, s riasztja a vizmű ügyeletét.
A szomszédok beszéltek le erről, mondván beelőztek, megtették a kötelességüket. Így ránk rám csak a vízbegyűjtés maradt, tele engedni a kádat és a szabad lábasokat. S a kutya sétáltatásakor gondolkodtam el, hogy veszek Edisonnak egy méretes mentőmellényt – soha nem tudni alapon.
Különben dicséretes, mire ezt pötyögöm már a vízmű teljes katasztrófa elhárító brigádja felvonult. Zúgnak a szivattyúk és hamarosan verik fel az aszfaltot. Hogy mikor lesz ismét ivóvizünk és mikortól fürödhetünk, még senki nem tudja.
