Mintha ma lett volna, rekordidőt futottam a debreceni Merkúr telepen. A táv nem volt vészes ám egyszerre vagy húszan rajtoltunk a váróból az eladótérbe és célként csaknem mindannyian a délre megmaradt egyetlen fehér Zsigulira vetettük magunkat. Reménytelen volt a helyzet, hiába szajkóztuk, hogy három évvel ezelőtt egy világos óceán kéket vagy egy barátságos szürkét rendeltünk a banki befizetéskor. Végül bő három évig egy ZU rendszámos tűzpiros Ladát kellett gurulnom.
Nem vagyok, színvak csak a zöldet keverem a kékkel. Szerencsém, a forgalmi jelzőlámpákon nem szerepelnek együtt. Ám ez a fogyatékosságom aligha vezethetett volna a festőszakmába. Vagy mégis, kérdeztem Homoki József miskolci karosszériafényezőtől, aki valamikor a Vimelux dukkozómúhelyében sajátította el a szakma csínjátbinyját. Megnyugtatott, ma már olyan számítógépes kódszerinti festékkeveréssel dolgoznak, hogy mester legyen a talpán, aki ránézésre képes kiszúrni a karambolos kocsik bejavításait. Ám az is igaz tette hozzá, hogy nincs olyan színalkotó festékkeverő, amelyet ne kellene, mesteri szemmel kontrolálni. Mert ugye biztos, ami biztos.
Több mint félévszázada autózom, de máig is sem lennék, képes megfejteni milyen szempontok alapján választunk autót. Mennyire lehet meghatározó a mindig használtat vásárlók körében a kocsi színe. Homoki úr évtizedekre visszamenő tapasztalata szerint mindannyian megalkuszunk. Nélkülözhetetlen a kompromisszum. Keveseknek adatik meg, hogy egy egy számukra tetsző szín alapján vegyenek kocsit. Egy alapvető, cáfolhatatlan megállapítás, hogy a nőknél a színválasztás jobban dominál, mint a márkahűség. A fiataloknál mostanában terjed a bohókás tarkás kombinált fazon. A férfiak pénztárcájuktól függően az elegánsabb sötét, fekete vagy a kimondottan diplomata kéket kedvelik. Az ezüstös, forgalmi engedély szerinti szürkék divatja kimúlóban van.
A hetvenes évek végén gyakran találkoztunk az első miskolci használtautó piacon, ahosszában-széltében a Szeles utcán. Ott ahol nemcsak kocsikat, de még hivatalos megfogalmazású adás-vételi formanyomtatványokat is kínáltak. Ugyanott lehetett toborozni ócsárló vagy éppen úgynevezett rálicitáló embereket. Kinek kik kellettek. Kamuembereket, akik a maguk barkácsolta műszerrel pénzért méregették a zománcfesték vastagságát. Ott ahol az első szürke Trabantomat három évesen drágábban adhattam tovább, mint amennyiért újkorában vettem. A szín nem nem nagyon számított, hiszen három ismert mester is foglalkozott újradukkózással. A Fejes, a Burg és a Szalai műhelyben nem ismerték a lehetetlent, tökéletes gyári színeket varázsoltak bármilyen négykerekű karosszériájára.
Homok úri telephelyén egymást érik a fényezésre váró járművek. Mint akár egy kísérleti laboratóriumban kideríthetnénk, mennyire igaz e, hogy a fehér és a sárga kocsik a legbiztonságosabbak. Számít e a közlekedésbiztonságban az autó láthatósága. Nos, a mester szerint ez tévhit inkább egy festékgyár vagy egy autómárkakereskedő reklámfogása. Fontos a feltűnő láthatóság, de a javításra váró kocsik színéből semmilyen tudományos felfedezésre nem tehetünk szert.
Ezzel szemben jó tudni ránézésre kiszúrja, melyek azok a járművel, amelyeknek gondos gazdájuk van. Garázsban állnak, s nem sínylették meg az UV sugárzás pusztítását és a kerámia bevonatos lakkal kezeltek. A forgókefés gyorsmosás bármennyire is hasznos koptatja a fényezést. Főleg, mostanában amikor a szaharai vörös homokvihar a nálunk is mindent belepett. Sokan gondolják úgy, mit sem számít ez, az elsődleges, hogy mindig fényesen sár és pormentesen csillogjon a kocsijuk.
Életemben kevésszer, de már magam is választottam szint az autószalonban. Vajon az éles szemű fényező mesternek melyik lehet a kedvence. Nos, elárulta, a hozzáértés jó, de vajmi keveset számít. Ő is családos , náluk is ilyen fontos kérdésben feles többséggel a neje ítélkezik.
