Nem sokkal a rendszerváltás után teljesen magára maradt a Déli Hírlap
kiadója. Nem olcsó az újságkészítés, így aztán küzdöttünk a fennmaradásért,
mint malac a jégen. A sikeres és jövedelmező Helvécia ékszerkiállítás után, az
akkor éppen 150 esztendős
osztrák Springer Vadászáruház fegyvereit mutattuk
be Miskolcon. Jobb híján
egy Bajcsy-Zsilinszky utcai
emeleti klubban tettük közszemlére a kínálatot egy júniusi hétvégén. A máig őrzött vendégkönyv tanúsága
szerint óriási volt az érdeklődés.
Még csak 1990-et írtunk,
sok ezren voltak kíváncsiak
a nyugati vadászpuskákra
és a Bécsben olcsón kapható gáz- és riasztópisztolyokra. Az első napon elfogytak
az ötvenforintos belépőjegyek, amelyek egyébként a
napi árfolyamon levásárolhatók voltak a Springer üzletekben.
Ennek köszönhetően döntöttük el, hogy sajátos módon, de megismételjük a bemutatót. Kitaláltuk, hogy
az akkor éppen hirtelenjében begyűjtött elvtársi, önvédelmi fegyvereket tesszük
majd közszemlére. Legnagyobb meglepetésünkre a
megyei rendőr-főkapitányság teljes rugalmassággal
fogadta kérésünket. Mondván, addig sem nekik kell
őrizni a legalább öt nagy
ládányi tüzes szerszámot.
Sőt még arra is lehetőség
nyílt, hogy a munkásőrök
elárvult Kalasnyikovjait is bemutassuk. Példátlan gyorsasággal kaptuk
meg az engedélyeket, így
pár napon belül egy valóságos fegyverarzenál átmeneti tulajdonosai lettünk.
S ehhez az osztrákok még
újabb húsz pisztolyt is adtak. Kölcsönbe. Egyetlen
kikötés volt az engedély kiadójától, hogy csak kiszolgált rendőrre bízhatjuk a
tárlat őrzését. Egy nyugalmazott alezredesnél alkalmasabb, lelkiismeretesebb
közeget aligha találhattunk
volna erre a feladatra. A teremben aludt, és a bejárati kapu kilincséhez erősített
madzagot a lábára kötözte.
A dekoratőr művészi finomsággal rendezte el a
rozsdálló és olajtól csöpögő pisztolyokat a múzeumtól kikölcsönzött tárlókba.
Rendezéskor a mellékelt tanúsítványokból megtudhattuk, melyik kilencmilliméteres és hatharmincötös kié
volt, kinek a páncéljában
várta a bevetést. Esküszöm,
ma már, ha akarnám sem
tudnám kifecsegni. Arra
viszont emlékszem, jókat
derültünk, amikor az általunk is jól ismert személyeket elképzeltük a mordályukkal párosítva. Különös,
hogy egy kis kaliberű pisztoly markolatán egy horogkeresztes címer virított. Sok
volt a szovjet gyártmányú
TT tiszti revolver, de akadt
egy első világháborús császári forgótáras is a ládák
alján. Csak igazi mordályra
nem leltünk.
Az országjárás után,
amikor a Kalasnyikovokat
visszaszállítottuk egy szigorúan titkos bázisra, különös ajánlatot kaptunk.
Mondta a parancsnok,
hogy rengeteg lezsírozott
géppisztoly vár itt eladásra.
Elmesélte, jó lenne túladni ezeken, mert az őrzésük
sincs ingyen. Figyelmesen
meghallgattuk a burkolt
üzleti ajánlatot, majd megköszöntük s elköszöntünk.
Hogy végül mi lett a biznisszel, az majd egy másik
történet….
SZÁNTÓ I
