. (XIX/.) szám
SZERZŐK
Apostagi Zoltán
Babits Mihály (1883‒1941)
Berta Eleonóra
Cinkotai János
Dobos Marianne
Gróf Lajos
Gyulai Ákos
Kaptay György
Krámer György
Mikita Gábor
Platthy Iván
Takáts Fábián
2 Miskolci Keresztény Szemle 2023/4. (74 . szám)
Tartalomjegyzék
IRODALOM
Babits Mihály: PETŐFI (3)
Berta Eleonóra két verse: Kérdem, szereted-e a hazád? (9)
Karácsonynak éjszakáján (10)
Apostagi Zoltán verse: Jászolnál (11)
ÉVFORDULÓK – ÜNNEPEK – ESEMÉNYEK
Mi vagyunk-e a Föld sója? (12)
Mikita Gábor: A vándorszínész Petőfi (14)
FELHÍVÁS (18)
EGYHÁZAK – TEOLÓGIÁK – HITVALLÁSOK
Mindennapi kenyerünk (20)
Gyulai Ákos: A hit (24)
Az MTA-MAB (Miskolci Akadémiai Bizottság) elnökének
tudományos illemkódexe (27)
EGYHÁZAK ÉS TÖRTÉNELEM
Gróf Lajos: A „Professzor” (30)
Zsugyel János: Th urzó Nagy László és a Művelődés Filmvállalat (52)
EGYHÁZAK ÉS TÁRSADALOM
Platthy Iván: Csak emlékezés kell, vagy megbékélés is? (58)
Cinkotai János: Egy kis politológia (63)
Unokaszótár 12. (74)
EGYHÁZAK ÉS KULTÚRA
Dobos Marianne: Menny és pokol között (81)
Takáts Fábián: Textilművésznek teremtette az Isten (86)
Krámer György: Szükség van-e az egyházakra a mai társadalomban? (88)
KÖNYVISMERTETÉS
SZERKESZTŐSÉGI ÜZENETEK
E számunk szerzői (96)
Irodalom 3
IRODALOM
Babits Mihály
PETŐFI
Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez az esztendő a Petőfi esztendeje, s ezen a verseknek szentelt délelőttön a magyar versnek arról a csodájáról kell beszélnem önöknek, aki Petőfi volt. Hogyan
látjuk őt ma?
A csillag megszületett, kialudt, száz év múlt el, s fénye utazik a jövők és messzeségek
felé. A meztelen fény utazik, levetve csillagtestét, tiszta fény, szabadon, anyag nélkül,
eltépve minden szálat, amellyel az Anyag gravitációja megkötötte.
A tiszta fény, ‒ gondolnánk ‒ a tiszta, desztillált igazság és igazságosság! ‒ de mekkora? mily erős? milyen a színe? alakja? ki mondja meg? Ahány szem, annyiféleképpen
látja. A fény él, utazik, lobog, egyformán, halhatatlan; de a szem előtt rezeg folyton,
fölgyúl, ködbe lábad, és változik… Vedd, tudós, prizmádat, állítsd föl spektrumát, s
ítéld meg a „század ítéletét”!
Különös dolog a hírnév, ez a halál utáni igazság: nagy igazság, mely ezer apró tévedésből szövődik eggyé, csalhatatlanság, mely megannyi csalódás összege. Bizonyos,
hogy Petőfi hírneve is, mely oly méltó és olyan egységes, csupa méltatlanságon és
ellenmondáson alapul. Vajon az-e Petőfi , akit például ‒ kevés kivétellel ‒ a külföld lát benne? Az a romantikus sablonhős? az a tipikus „legendás szabadságköltő”?
tiszteletre méltó, de nem sok érdekességű s nem sok eredetiségű legenda. Nincs-e
oly távol ő ettől, mint amennyire a primitív ősiség a sablontól, az örök gyermek
született szabadságrajongása valamely kor középszerű politikai ideáljaitól csak lehet?
Vagy az-e Petőfi …
Az talán, akinek mindannyian alighanem láttuk őt valaha, ifj úságunk boldog, diákos hangu latai közt? A zseni, a kócos lángszellem, a bohém üstökös, a művészet fékét
s tanulmányok terhét megvető szabad Költő, a kicsapott diák, a tomboló, szabályokhoz s a nyárspolgári élet rendes érzéseihez magát törni képtelen örökvad lázongás:
kezében lant, kard és borospohár?
Mi állt távolabb Petőfi egész lényétől, mint az időszerűség és megalkuvás? Lelkének egy sze rűsége, szinte enfant terrible-szerű rettenthetetlensége kívül helyezte őt
az Idő nehézségein, aggodalmain és bonyodalmain; s ki kívánná ‒ bármily időszerűtleneknek tartaná szavait ‒, hogy ez a naivul elfogulatlan száj valaha elhallgasson?
Az ő egyénisége minden században időszerű marad ‒ mint ahogy a gyermek otthon
van mindenütt.
És mi a hírnév? Éppen ez az időszerűség az időszerűtlenségben, éppen ez a félreértés, amely ösztönösen a legnagyobb megértés: megértése annak, hogy a nagy ember
4 Miskolci Keresztény Szemle 2023/4. (74 . szám)
mindig a mienk, és nem lehet ellenség, hogy a nagy ember fontosabb valami, mint
a nézetek, pártok és korok. És fontosabb az irodalomnál is. Mert az irodalom éppoly kevéssé látja teljesen az igaz Petőfi t, mint a Hivatal vagy a Közönség, s a tudósok könyvei éppoly kevéssé hites helye az ő hírnevének, mint a diákok lelkesedése
vagy a politikusok beszédei.
Az irodalmi köztudatban ő a lírikus típusa. Neve valóságos szinonimája a lírának, ellentétben az epikával, mely Aranyban látszik testet ölteni. Aki jól ismeri
Petőfi líráját, érezheti, hogy ez az ítélet csak felületes, és külsőségeken alapul. Petőfi
elsősorban ősi és primitív módon költő: s a primitív költészet csupa látás. Az egészséges gyermek: néz, bámul; minden érdekli; örül a világnak. Az egészséges ember:
nyílt szemű. Nem foglalkozik az folyton önmagával, nem a maga jaján-baján rágódik örökké. Noha tud búsulni, csakúgy mint örülni, nagyon, sőt vadul is; tud
ujjongani és kétségbeesni; de örömének, bánatának egyformán: oka van. Ép lelkek, tiszta tükrök: fény a fény bennük, és homály a homály; egyenes az egyenes, és
görbe a görbe. Örömük-bánatuk a világ szépségéről vagy szomorúságáról beszél; és
mint a gyermek, csak akkor sírnak, ha megütik magukat. Még a lírájuk is epikus.
A professzorok szeretnek osztályozni, és Petőfi nek a lírát osztották ki. De az ő
zsenije nem fér ebbe a skatulyába. És egyáltalán semmi skatulyába sem fér. És költészete, miként a drága bor, örökké más és más alakot és színt ölt, aszerint, amilyen
színe és alakja az edénynek, amelybe töltözik. De változzon bár az alak és a szín:
minden változáson át egy marad az íz és a mámor, mely csak az előtt tárul föl, aki
nemcsak kívülről néz reá, hanem megízleli, s vérévé hasonítja. Mi hát az a hírnév?
Ifj ak ittasodnak, öregek nyernek új erőt a drága nedűtől, míg a századok változva
töltik új és új hordóba, fejtik üvegekbe, s ragasztanak rá más-más etikettet. Az első
század lefolyt. Vedd, tudós tégelyed, töltsd a bort kémcsövedbe: tégely és kémcső
csak új palack és új etikett lesz. A század ezer szóval ítélkezik, s ezer szó mögött
egyetlen fényben ragyog a kimondhatatlan Kincs.
Mikor mi, Hölgyeim és Uraim, e dicsőséges évforduló alkalmából mégis beszélni
akarunk erről a kimondhatatlan kincsről, nem negélyezhetjük a tudós szerepét, s
nem hozzuk magunkkal kémcsöveinket; csak ünneplők vagyunk, boldog birtokosok, akik dicsekesznek, újra előveszik, mutogatják egymásnak a kincset, mint a
család, ha újra fölgyújtja a karácsonyfa gyertyácskáit, egy örök karácsonyfát; egy
örök kincsnek örülünk mi újra, amelyről szinte úgy érezzük, hogy nemcsak mindig lesz, hanem mindig volt is: annyira ősi, olyan természetes, mint a levegő; friss
és primitív kincs, amelyről egyformán nehéz elhinni azt, hogy már százéves, és azt
is, hogy csupán százéves!
Ez a mi kincsünk különbsége a szomszédok kincseivel szemben, a Petőfi primitívsége a modern líra többi nagyjai közt. A mi kincsünkben van valami ősi, a mi
költőnkben valami egyszerű, szinte homéroszi, aminek hiába keressük párját az
egész modern irodalomban. A tiszta tükör látása ez; nem a modern és rafi nált líra.
Más nagyjai a világlírának maguk alkotnak világot maguknak; a külső világ számára nincs szemük. Petőfi minden érzése a külső világnak szól; dühe, lelkesedése,
Irodalom 5
könnye és mosolya mind csak ezt illeti, ezt a képekkel és történetekkel teli tarka
mindenséget. Tiszta rezonancia ő; nem a titkosan hullámzó tengerszem, hanem
az alföldi tó, melynek minden mozgása nyíltan és csalhatatlan követi az időjárást.
Mily jóízűt kacag azon, ami nevetséges! Mily őszintén nekibúsul mindenen, ami
szomorú!
Ó, feledhetetlen április! Tiszta, páratlan ég, melyen oly élesen rajzolódik a táj!
A költő szeme friss, tiszta, megvesztegethetetlen, mint egy gyermeké: a legkisebb
részlet sem kerüli ki fi gyelmét; csupa realizmus. De ez nem a készakart modern
realizmus, hanem természetes, öntudatlan, mint a Homéroszé. Természetes, realisztikus fantázia, primitív, mint a gyermeké; s azért Petőfi az egyetlen is a modern
lírikusok között, akit a gyermek is teljességgel megért, követ, szeret. Mindannyiunk gyermekkori költője ő.
S a látásnak evvel a primitívségével együtt jár az érzés és erkölcs primitívsége,
ősisége. Bizony, akik Petőfi ben csak az excentrikus zsenit látják, a forradalmárt,
lázadót, a szokványos élet megvetőjét: azok külsőségek megtévesztettjei, s sohasem tekintettek a költő lelkének igazi mélyébe. A forradalmár, a lázadó költő
karakterisztikumja külföldön ‒ és nálunk is például Adyban ‒ a visszahatás a polgári erkölcs ellen, új erkölcs vágya, szabadulás mindentől, ami ősi és megszokott.
Ezzel szemben Petőfi t legmélyebb hajlamai és nézetei az ősihez és a rendeshez vonzzák. Jobban vizsgálva még lázongásain, rakoncátlankodásain, zseniáliskodásain is
az ősi és rendes színeit érezzük. Nem hozzátartozik-e az ősi és rendes életfolyamathoz, hogy a fi atalság lázadjon, és kitombolja magát? Petőfi t, akit már eleve mint
kivételesen jó fi út ismertünk meg, élete végén mint kitűnő férjet és boldog apát
látjuk viszont…
Az ősiség maga az egészség, s Petőfi valósággal tipikus egészséges kedély; amihez éppúgy hozzátartoznak erőtől és önbizalomtól duzzadó túlzásai, mint az ősi
erkölcs mély érzése, a habozásra való képtelenség vagy az optimizmus. Petőfi forradalmiságában semmi sincs a dekadensek forradalmiságából; sőt annak éppen
ellentéte. Petőfi maga a megtestesült egészség.
S mikor ennek az egészségnek a lényegéről van szó, mindig vissza kell térni a
gondolatnak egyre ‒ahonnan kiindult ‒ a tiszta visszhangra, a tiszta tükörre! Mi
is lényegében az egészség, a lelki egészség? Röviden kifejezve: valami gyermeki érzékenység: erős, de nem tartós ‒ gyorsan lángol, könnyen felejt. Nem jól ismerte
magát a fi atal Petőfi , mikor lelkét szemb eállította a Dunával, melyet hajó futása s
dúló fergeteg annyiszor megsebez:
Mégis, ha elmegy fergeteg s hajó,
A seb begyógyul, s minden újra jó.
Az ő lelke ehhez a Dunához hasonlatos. S ez talán szükséges feltétele annak, hogy
a lélek egészséges maradjon, s ne sebhődjék agyon e gonosz világban. (S ez talán a
legnagyobb szerencse. Petőfi a legszerencsésebb költő.)
6 Miskolci Keresztény Szemle 2023/4. (74 . szám)
Hasonlítsuk össze vele Aranyt, akit egy-egy érzés halhatatlan üldöz, akinek költészetében egy-egy képzet makacsul vissza-visszatér, a nagy tépődőt, tele titkos sebekkel, melyek minden időváltozáskor megújulnak.
(Más szóval mondva:) Petőfi oly lélek, aki fölött a múltnak nincs hatalma. Éppen
ezért tud tiszta és primitív tükör lenni. Az, aki a múltat-hordja magával, mindent
a múlton keresztül lát: a múlt nyomot hagy nála, beszennyezi és eltorzítja a jelent;
Petőfi nem ilyen; Petőfi a múlt terhe nélkül járt, s ezért tudta megőrizni tisztaságát
és elfogulatlanságát a Jelennel szemben.
A világ képei jönnek, surrannak, illannak, egy pillanatra a tükörben élesen megvillannak, és aztán eltűnnek.
Petőfi költészete a világ, ez a magyar világ, éppúgy, mint Homéroszé a görög.
Kellett neki a világ, mint a tükörnek az elébe álló arc, hogy képet adjon; semmi
sem volt benne a nagy magányosok lelkéből. Mint egészséges kedély élni és hatni
akart, benyomásokat kapni és továbbadni; s költészetének tiszta és ősi tükörsége
mélyen összefügg őszinteségével: avval az enfant terrible-szerű őszinteséggel. Az
egészséges lelkű ember őszinte, éppen azért, mert nincsenek lelkének fájó pontjai, melyekhez nem szeret hozzányúlni. Nincsenek gátlásai. Petőfi őszinte és kíméletlen az ősember őszinteségével és kíméletlenségével. S itt érthetjük meg azt,
hogy ez a lélek, aki a család és otthon számára látszik predesztinálva szinte, kilép,
forradalmi hős tud lenni, népszónok, bátorságban mindenkit fölülmúló, a nagy
idők egyik legexponáltabb szereplője. Aki könnyen kapja a benyomásokat, s akin
azok nem hagynak mély nyomot: az könnyű, gyors, bátor lehet a reagálásban. Aki
pillanatonkint s a múlttal való komplikáltságuk nélkül látja a világ eseményeit,
annak könnyű az enfant terrible semmit számba nem vevő, egyenes, ideális, magától értetődő s épp ezért hallatlan, a létezők romlottságával, a szokások erejével
meg nem alkuvó, s mindent gyökeresen, szűzen újrakezdeni akaró világnézetét
formálni és kimondani. Akaraterős amellett és bátor a teljesen egészséges lélek;
tele megvesztegetetlen harci kedvvel és gyermeki igazságérzettel: minden akadályt
megvet, minden célt elér. Milyen más az arisztokrata, Hamlet-lelkű, habozó, félénk Arany. De könnyű annak bátornak lenni, akinek sebei oly könnyen gyógyulnak. S ez a Petőfi nyilvános szereplésének titka. Első sorban állott, mert sérthetetlen volt, mint Siegfried vagy Achilles; s nem volt Achilles-sarka. Ami bántotta,
azon őszintesége s egészséges haragja mindjárt túladott. Arany, a „túlérző fájvirág”
visszahúzódó.
S itt kincsünk új fényben ragyog, ha erről az oldalról szemléljük: a mi homéroszi Petőfi nk nemcsak a szavak, hanem a tettek Homérosza volt. Egy homéroszi
ősiségű forradalmár, a gyermeki igazság egyszerűségével és szókimondásával; s
a gyermekek sokra taníthatnak bennünket, szegény elromlott felnőtteket. Baj
volna, ha a gyermekek egyszer egészen elhallgatnának. Petőfi világnézetét nem
szabad az Idő, a politika szemüvegén nézni: mert ősi az, és innen van a múlttal
terhelt Időn. Az ősi Igazság szava, mely tán egy korban sem lesz teljesen időszerű,
s mégsem szabad elnémítani soha; meg kell hallgatni mindig, mert mértéke az
7
Időnek: hozzá kell mérni a Kort. Borzasztó komplikált időket élünk: a politikus
nehéz fegyverzetben, a Múlt egész súlyával a vállain viseli a Jövő felelősségét; nem
szabad megnehezítenünk amúgy is nehéz helyzetét. De kérnünk kell: hallgassa
meg a költő szavát, mint ahogy egy gyermek ártatlan és merész szavát meghallgatná; ő, a Múlt és Jövő embere, hallgassa meg az Örök Jelen emberét, az Időtlent;
és engedje meghallanunk nekünk is – mert ha befogja füleinket, vagy túlkiáltja a
hangot: olyanná válik, mint az utascsapat s vezetője, aki birkózva és kanyarogva
a sűrűség ezer akadályai közt, elveszti szem elől a Csillagot, mely messze céljának
égtáját mutatja. A költő szava mutatja a nagy célt, a szabadságot és ember séget,
mely végre is mindannyiunk célja; s akinek nem célja, nem méltó arra, hogy a
költőt ünnepelje. Bizony, ha a mai ünneplőket látom, sokszor elszorul a szívem,
és kétkedve kérdem: azt ünneplik-e ezek Petőfi ben, aki ő volt?, s nem csak magukat ünneplik-e? Mily egészséges haraggal fordulna ma némely ünneplője ellen ő,
aki oly rettenetes versben átkozta meg a terméketlen fügefát: Avagy virág vagy te,
hazám ifj úsága? Mondom, elszorul a szív, kétkedik az agy, és keserű vers kívánkozik az ajkakra:
PETŐFI KOSZORÚI
„Avagy virág vagy te hazám ifj úsága?
Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát?
Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak
szűk folyosóin a szavak úgy lobognak,
mint az olcsó gyertyák.
Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja, hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe.
Ki ünnepli ŐT ma, mikor a vágy, a gond
messze az övétől, mint sastól a vakond
avagy gyáván bujik,
s a bilincses ajak rab szavakat hadar?
Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal
hozza koszoruit.
Irodalom
8 Miskolci Keresztény Szemle 2023/4. (74 . szám)
Óh, vannak koszoruk, keményebbek, mint a
deszkák, súlyosabbak, mint hantjai kint a
hideg temetőnek!…
Kelj, magyar ifj úság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob
emlékére – kőnek!
Kelj, magyar ifj úság, légy te virág magad!
Nem drótos füzérbe görbítve – légy szabad
virág szabad földön:
hogy árván maradva megrablott birtokán
mondhassa a magyar: „Kicsi az én szobám,
kicsi, de nem börtön!”
Avagy virág vagy te?… légy virág, légy vigasz!
Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz
az ő ünnepségén:
Koporsó tömlöcét aki elkerülte,
most hazug koszorúk láncait ne tűrje
eleven emlékén!
1923
9
Berta Eleonóra két verse
Kérdem, szereted-e a hazád?
Kérdem, szereted-e a hazád?
Erdeit, dombjait, a csermely hangjait,
napsütötte csillagos patakpartjait,
rónaság tükrében porzó földünk hamvait!
Kérdem, hallod-e a nyár hívó szavát?
Ladikok csobbanó kacaját,
kelepelő gólyák viharát,
zöld fűszálon ringatózó
katicabogarát!
Kérdem, látod-e az aranyhajú
ölelkező búzamezőt?
Méhnótára hajladozó akácerdőt?
Angyal védte gomolygó tündérfelhőt…
Kérdem, szagoltad-e harmatos reggel friss álmait?
Kóstoltad-e gyöngyöző málnaszemek rózsaszín ajkait?
Sorolhatnám tovább, mert e táj, az én hazám
s a Te hazád, hol töltjük mindennapjaink!
De csak szívünkkel lássuk, s halljuk e szép hazát!
Vágjuk el ősharagunk fonalát!
Védjük, amink van, mert a nincsnél sikít a baj!
S a gyökértelen lét
jajszava holnapra felvirrad!
S magyar honunk elporlad!
Irodalom
10 Miskolci Keresztény Szemle 2023/4. (74 . szám)
Karácsonynak éjszakáján
Karácsonynak éjszakáján,
csillag lángja felragyog,
angyalkáknak apró hada
minden háznak fényt adott.
Kisgyermekek gyertyát gyújtnak,
család dalol fa alatt,
szeretetben együtt vannak,
kis Jézusra gondolnak.
Ez az évnek legszebb napja,
szívből szóló ünnepnap,
ajándékot mindenki kap,
boldogsággal másnak ad!
11
Apostagi Zoltán verse
Jászolnál
Jöttem,
De nem kozmikus jelre, ahogy
A napkeleti bölcsek.
Jöttem, de nem azért,
Hogy magamra palástot öltsek,
De remélve, hogy Atyám majd megért,
Farmerben, kockás ingben, dzsekiben,
Ahogy a hétköznapok telnek itt lenn.
Egyszerűen csak itt vagyok,
Akár a mindent otthagyó vándorok,
S hogy itt vagyok,
Oly fölfoghatatlan, oly érthetetlen,
Miként a véges vagy véget nem érő véghetetlen,
És mégis, mint meghívott,
És mégis kezemet melengeti e durva kilincs.
Semmit sem hoztam.
Semmim, de semmim sincs.
Se arany, se tömjén, se mirha,
Csak ez a kurta tinta-fi rka,
Hogy Téged látva
Ámulva
Megvalljam Neked,
Te Lélektől lett Isten-Gyermek,
S csak ennyit, hogy bűnbe se essek:
Szeretlek.
Uram.
Irodalom
12 Miskolci Keresztény Szemle 2023/4. (74 . szám)
ÉVFORDULÓK – ÜNNEPEK – ESEMÉNYEK
Mi vagyunk-e a Föld sója?
HELYZETJELENTÉS A KSH 2022. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS
FELEKEZETEI ADATAI ALAPJÁN
2023. szeptember 26-án nyilvánosságra hozta a KSH a 2022. évi népszámlálás hivatalos végeredményét. Bár az adatok a magyarországi népesség életfeltételeinek átfogó
képét mutatják, kitüntetett fi gyelem irányult a népesség vallási/felekezeti megoszlására. A sajtóközlemény tömören így foglalta össze a helyzetet:
„A vallási hovatartozásra vonatkozó, önkéntesen megválaszolható kérdésre a lakosság
60 százaléka felelt. A válaszadók 50 százaléka, 2,9 millió fő katolikus volt, közülük 2,6
millióan a római katolikust, 165 ezren a görögkatolikust jelölték meg vallásukként. A
reformátusok aránya 16, az evangélikusoké 3,1 százalék volt 2022-ben. A válaszadók 27
százaléka nem vallásos.”
Az eredmények nyilvánosságra hozatala azonban már néhány nappal korábban is
indulatokat keltett. Gábor György fi lozófus a Klubrádió adásában így ostorozta a
KSH eljárását:
„ … a statisztika helytelen és manipulatív használata az is, amit a Központi Statisztikai Hivatal művel éppen: miután kiderült, hogy a tavaly novemberi népszámlálás során
– először a népszámlálások történetében – kisebbségbe kerültek a magukat valamelyik
egyház tagjaként meghatározók, s minden felekezet vesztett a tagságból, a KSH az eredményt politikai befolyásoltság alatt és politikai befolyásolás szándékával visszatartotta,
ám „jobbról előzve” az érintett egyházakat értesítette a kedvezőtlen eredményről, hogy
azoknak és a melléjük rendelt kormánypárti propagandistáknak legyen idejük a lesújtó
eredményre felkészíteni a keresztény Magyarország lakosságát.”
A tények azonban makacs dolgok, ezeken nincs is mit szépíteni. A magukat statisztikai értelemben vallásosnak deklarálók aránya a létszámában fogyatkozó népesség
felét sem teszi ki. A csökkenés különösen a katolikus híveknél szembetűnő, hiszen ők
mintegy 1 millió főt veszítettek, de néhány kisegyháztól eltekintve mindenhol jelentős apadás következett be 2001 óta, s a csökkenés a 2011. évi népszámlálás adataihoz
képest is szembetűnő.
Persze nem lennénk magyarok, ha nem tudnánk mindent meg-magyar-ázni. Az
egyes felekezetek kommunikációs szakemberei a vereségből is győzelmet tudtak kovácsolni. Mintegy varázsütésre ‒ a KSH sajtótájékoztató elhangzását követően röviddel ‒ megjelentek a történelmi egyházak honlapjain az adatok „helyes” értelmezésére
vonatkozó nyilatkozatok is.
Évfordulók – ünnepek – események 13
A magyarkurir.hu internetes oldal azt emelte ki, hogy
„Örömünkre szolgál, hogy bár a lakosság negyven százaléka nem válaszolt a vallási, felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdésre, mégis vallásosságukat kimondottan kinyilvánító
honfi társaink több mint kétharmada a Katolikus Egyházhoz tartozónak vallotta magát.”
A reformatus.hu internetes oldal közleménye szalagcímben hirdette, hogy
„a református egyház növelni tudta híveinek arányát a válaszadók között.”
Az evangélikus egyháznak az evangelikus.hu honlapon megjelent körlevele arra a
tényre szorítkozott, hogy
„Biztatást ad számunkra, hogy 176.503 honfi társunk igennel válaszolt népszámlálási
kampányunk kérdésére: „Én evangélikus vagyok. És te?”
Ugyanakkor persze arról is szólhatott volna, hogy 2011-ben erre a kérdésre még
215.093 lélek felelt egyetértőleg.
Mivel a valamennyi magyarországi felekezetet érintő drámai csökkenés azóta következett be, mióta a kormány hivatalos politikája – a szólamok szintjén legalábbis
– „keresztény Magyarország” jövőképét népszerűsíti, érdemes elgondolkodni azon,
hogy a politikai kereszténység, a „trón és az oltár szövetsége” valóban hozott-e valamit
a konyhára, vagy inkább taszító a kereszténység gondolata és valódi gyakorlata iránt
szimpátiát érző állampolgárok számára?
Álljanak itt befejezésül, vagy inkább új kezdetként Jézus szavai (Mt 5,13):
„Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni?
Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.”
(zsj)
14 Miskolci Keresztény Szemle 2023/4. (74 . szám)
Mikita Gábor
A vándorszínész Petőfi
„Apostolok vagyunk
Az erkölcs mezején”
A magyar színészet legszebb himnuszát írta meg Petőfi Sándor Színészdal c. költeményében, s húsz verse állít irodalmi emléket a vándorszínészet korának. Ennek
ellenére az irodalomtörténet s az irodalomoktatás méltatlanul bánt el a költő színi
pályájának megítélését, bemutatását illetően.
A közvélemény könnyelmű diákkalandként, a szegénység kikényszerítette alkalmi
munkaként állítja be Petőfi színészvoltát, s általános a vélekedés, hogy tehetségtelen
színész volt, méltatlan feladatok vártak csak rá a teátristák világában.
A költő színi pályájának megítélését a kevés dokumentum valamint a vándorszínészet működésének hiányos ismerete, félreértelmezése ferdítette el.
Így a diák Petőfi gyakori iskolaváltását is csak azzal magyarázzák, hogy a költő édesapja minőségi(bb) oktatást szánt a fi ának. Valójában az iskolaváltások mögött is a
kisdiák színház iránti érdeklődése állt: a szigorú apa jobbnak látta az iskola helyett a
színházak körül ólálkodó kamaszt más városba vinni.
Így Pesten 1834-ben a Kassáról érkező magyar színtársulat hatása alól kellett kivonni, átvinni Aszódra, ahol azonban továbbra sem szabadult a színészet hatásától:
,,Aszód –! –! – Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallnod, s azonnal kitalálnád, hogy
én itt három esztendőig tanultam… akarom mondani: jártam iskolába.
S mily eseménydús három esztendő!
1. Itt kezdtem verseket csinálni – –
2. Itt voltam először szerelmes – –
3. Itt akartam először szinésszé lenni.
A verselés a szerelem eredménye volt. A szinésszé lenni akarásnak pedig nem annyira
eredete, mint következménye nevezetes.
Nevezetes és szomorú.
Professzorom (isten áldja meg őt!) jónak látta tettbe menendő tervemet egy olyan férfi –
nak megírni, kinek eléggé nem dicsérhető tulajdonsága volt, a szinészetet csodálatra méltóképen való módon gyülöli. Ezen ritka tulajdonságú férfi történetesen épen az atyám
volt, ki – mint jó atyához illik – a veszedelmes hírvétel után egy percig sem késett pokoli
örvénybe sülyedendő fi a megmentésére rohanni. S istentelen szándékomtól csakugyan eltérítettek atyai tanácsai, melyek még hetek múlva is meglátszottak… hátamon és lelkem
porsátorának egyéb részein” – emlékezett a költő Úti leveleiben.
A visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a ,,komédiásvére” már aszódi diák korában
megmutatkozott: szívesen utánzott másokat, ,,alakoskodott”, egyszer beöltözve háziasszonyának adta ki magát.
Évfordulók – ünnepek – események 15
A következő városban, Selmecen egy német nyelvű színtársulat vonzotta. Már Aszódon megfogalmazódott tudatos pályaválasztási szándéka: a művészlét, a szavakkal
való játék mellett kötelezte el magát. Így nem meglepő, hogy 1839 tavaszán a Pesti
Magyar Színházban Rónai néven statisztál. Mindez cáfolja azt a vélekedést, miszerint
kényszerből vagy pillanatnyi felindulásból állt volna színésznek.
Az erre az időszakra vonatkozó források hiányosak, a visszaemlékezések sem a színpadi munkáról szólnak:„…mikor még statista voltam a pesti nemzeti színháznál s hordtam a színpadra a székeket és pamlagokat, s a színészek parancsára kocsmába szaladtam
serért, borért, tormás kolbászért stb. …mindenkor már világos sejtéseim voltak arról, mi
velem egykor történni fog, s mi meg is történt”- írja az Úti levelekben, s ez alapján
is született az ítélet, hogy csak megalázó feladatokra használták. Valójában az adott
időszakban egy fi atal színész, főleg egy segédszínész mindenféle feladatot ellátott a
színház körül, s ez nem jelentett minősítést, teljesen természetes volt, ahogy azt Egressy Gábor színész leírásából is tudjuk: „Az én koromban a kezdő a pályát szükségképp
a színlapok írásával kezdette; szükségből szét is kellett a lapokat hordania; közreműködött
a színpadépítés körül; festéket tört a díszítőnek, segített ennek a díszleteket festeni és felállítani, a lámpákat öntötte és gyújtotta; bútorozta a színpadot, mint színházi szolga; majd
írta a szerepeket és másolta a darabokat…”
Kis kitérő után 1841-ben tért vissza a színpadra: „Pestre menék, de itt semmi kedvező
szél nem fútt, nem islengedezett; tovább folytattam hát utamat (a la „hű bele Balázs”) Füred felé, s innen átkelve a Balatonon, Somogyon, Veszprémen keresztül Tolnába. Ozorára
(a fentebbi vármegyébe) jövök, itt színészek degálnak, velök megbarátkozom, s – színésszé
leszek. Három hónapig színészkedtem, társaságunk tönkre jutott, s én »annyi balszerencse
közt, olly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem« elbúcsúztam a színészettől Mohácson (de ha isten segít, nem örökre)…”
Ozora, Cece, Szilasbalhás, Sárbogárd többek között az állomáshelyek.
1842 őszén Mezőberényben vendégeskedett, ahol a váratlanul odaérkező színtársulat előadásaiban vendégeként lépett fel, többek között az akkor népszerű Peleskei
nótárius c. bohózatban játszott.
Innen Pápára ment, újra a tanulással próbálkozna, majd ismét színésznek állt.
Ez alkalommal prózában is megfogalmazza, hogy komoly művészi célok vezérlik a
színjátszás irányába, több levélben is elkötelezi magát a színészet mellett: „Mondjam-e, hogy nem csak a mindennapi kenyér keresése a célom (mert úgy kocsissá vagy
béressé lennék, s bizonyosabb kenyeret eendném) hanem, hogy magasabbra törekszem…”
,,Művész és költő! barátom, mint hevülök. De már rég meg van mondva, hogy én középszerű ember nem leszek: aut Caesar aut nihil.”
„…fájdalom- és örömtelt szívvel értem Fejérvárra, hogy Szabó József igazgató (derék)
társaságába felvétetém.
Örömmel mentem oda, mert a pálya várt, melyért élek, melyért lélekzem; de fájdalommal is, mert tudtam, hogy e lépés villámcsapás lesz szüleimre.”
„…színész vagyok, s noha igen parányi lény még a színpadon, de reménylem, egykor
nem leszek utósó; mert nem hiszem, hogy az ég segédkeze ne lenne azzal, ki olly szent
célokkal, olly eltökéléssel, annyit áldozva lépett a színpadra mint én!”
16 Miskolci Keresztény Szemle 2023/4. (74 . szám)
Költeményeiben is többször hitet tesz az elkötelezett, művészi, erkölcsi célokat
megfogalmazó színjátszás mellett:
AZ ELSŐ DAL (részlet)
,,Ki a müvészet e Két csillag sugara
Szent templomába lép, Derengje át egünk:
Az, illő, hogy legyen Hon és erény legyen
Főben, kebelben ép; E két csillag nekünk.
Az elme éjjele Nem kell a színpadot
S a megromlott kebel Tekinteni csak úgy,
E fának ágain Mint hol mindennapi
Gyümölcsöt nem nevel. Kenyérhez nyílik út;
A színpad célja nagy,
A színpad célja szent:
Ez a szív parlagán
Erkölcsöt fejt, teremt.”
SZÍNÉSZDAL (részlet)
,,Apostolok vagyunk De amit színpadon
Az erkölcs mezején. A népnek hirdetünk,
Apostoli szavunk Ne hazudtolja meg
Téged kiált: erény! A cselekedetünk.
Mi szép, mi szép, mi szép Ha meg nem tesszük azt,
A mi föladatunk! Ami föladatunk:
Legyünk büszkék reá, Akkor gyalázat ránk,
Hogy színészek vagyunk. Szinészek nem vagyunk!”
Székesfehárvárott Borostyán Sándor úr néven működött, majd egy ígéretes kecskeméti periódus után Debrecen az újabb állomás, ahol azonban nem az elképzelései szerint
alakultak a dolgok: „Komlósy meglehetősen fogada, s így egy hetet tölték Debrecenben, már
mintegy tagja a társaságnak. Ekkor ismét magához szólíta Komlósy, velem örülményesebben
értekezendő. De már ekkor nagy meglepetésemre egészen más nótát fútt, s többek között azt
is kijelenté, hogy Kolozsvártt énekelnem is kellend az operákban. Ez különösen nem tetszett
nekem, s amint tőle távoztam, egy kis társaság igazgatójával találkozám. Ez hitt magához s
jó szerepeket, jófi zetést ígért. Ennél fogva – de leginkább azért, mert pénzem már elfogyott,
s tovább nem utazhattam – hozzáállék.”- számolt be levelében.
Itteni közjátékként egy kisebb társulattal is fellépett: „…egy kis társaság igazgatójával találkoztam… hozzá állék, Diószegre menénk – egy biharmegyei városba – s itt
játszánk néhány hétig. Kaptam egy pár meglehetős szerepet, például Tornyait a Tisztújításban, Warningot a 30 éves kártyásban stb. s 50 frt proportioba tétettem” – tudjuk meg
Évfordulók – ünnepek – események 17
Bajza Józsefnek írt leveléből. A debreceni nehéz időszaknak, s a színi pályának végül
az vetett véget, hogy Pestre menve segédszerkesztői állást, s azzal együtt fi x fi zetést
kapott. Ám a színészet továbbra is foglalkoztatta:
„Petőfi … egy szavában Erdélybe szándékozik színészkedni; más szavában Kassára jő a
Komlósy-társasághoz; harmadikban Pápára megy… negyedikben Pestre visszatér.”- számolt be 1845 nyarán levelében Petőfi terveiről Tompa Mihály Szemere Miklósnak.
A színészi pálya akkorra azonban végleg lezárult, Petőfi a magyar irodalom sztárja
és prófétája lett.
Felmerülhet a kérdés, miért nem tudott színészként hírnevet, rangot szerezni?
A magyarázat talán a közízlés és Petőfi művészi hozzáállása közötti ellentéttel magyarázható. A kor legnépszerűbb teátristái a markáns megjelenésű, nagy hanggal, látványos gesztusokkal dolgozó színészek voltak. Petőfi azonban ahogy költészetében,
úgy a színészetben is a természetes, romantikus túlzásokat elutasító játékmódot képviselte: „Egressy el fogja kiabálni a monológot, mellyel így nagy tapsokat arathatni ugyan,
mely azonban helytelen…”- írja még színészbarátjáról, aki pedig hozzá hasonlóan szintén a realistább játékmód képviselője volt.
Alkata inkább a karakterszerepekre tette alkalmassá, mintsem a közönségsikert
hozó hősszerelmes szerepkörre:
,,Trikóban kellett megjelenni: vékony, kissé görbe lábszáraival kissé furcsán nézett ki
s csak a fejét hordá oly magasan, mintha az egész világ őt uralná. Szépen, értelmesen
szavalt, de orrhangjával az igazgató s különösen Almási Pista sehogy sem tudott kibékülni…”- jellemezte egyik színésztársa, Jókai pedig ilyen leírását adtja a színész Petőfi nek:
„Petőfi hangját a sok éjjelezés, s különösen a szakadatlan dohányzás tompává, érctelenné
tette. De azért beszéde kellemesen hangzó, tisztán artikulált, minden tájszólástól ment és
bensőségteljes volt…”
„Halvány szikár arca letörölhetetlen dac kifejezését hordta magán… rendbeszedhetetlen
sűrű haja felállt az ég felé; orra római szabású volt, de kissé hegyes; szemei bátrak és szögezők, homloka nyílt, ajkai szépek; csak amikor nevetett – és nevetése olyan volt, mint
egy kínzotté, még a hangja is hozzá – olyankor tűnt ki egy a sorból kiálló hegyes fog
felülről,mely valami démoni kifejezést adott arcának…”
Az író barát szerint Petőfi szerepeit ,,tagadhatatlanul saját felfogással tudta előadni, de mit használt, ha nem volt bömbölő hangja, mely megrázza a karzatokat…”
Ugyanakkor jó pár sikeres szerepéről is tudunk, főleg kecskeméti alakításait ,,tapsolta
ki” a közönség. A versmondás pedig kifejezetten nagy erőssége volt. Szintén Jókai
írta róla: „…magyarul szavalni, helyesen, érzéssel, változatos, jellemző hanghordozással
szavalni még a leghíresebb magyar színművészek között is csak kettőt ismertem, aki ehhez
jobban értett Petőfi nél.” Az író véleményét erősíti meg az a tény is, hogy pápai versmondását Eszterházy gróf több arannyal is jutalmazta.
Korát meghaladó színészként jellemezte Jókai is, az ő értékelésével zárjuk Petőfi
színi pályájának bemutatását: „…alakító tehetséggel is bírt, kitűnően tudott paródiázni.
Ha most támadna hasonló: kitűnő színész lenne belőle; de az ő korszakában maga az
irodalmi válfaj is hiányzott.”
18 Miskolci Keresztény Szemle 2023/4. (74 . szám)
FELHÍVÁS
AZ ÖSSZETARTOZÁS NAPJA EMLÉKHELY
LÉTREHOZÁSÁRA
A Dunakanyar Kulturális Alapítvány (DKA) 1996-os alakulásától fogva céljául tűzte ki a magyar kultúra, a nemzeti hagyományok értékbe ágyazott megjelenítését a
Dunakanyarban, illetve mindezen gazdagság tér és időbeni kitágítását a múltból ösztönöződve a jelenen át a jövőnek felkínálva, határon innen és határon túl.
A DKA alapítóinak szándékát és kurátorainak tevékenységét mindvégig áthatotta a
nemzeti összetartozás szellemisége.
Tavaly emlékezhettünk a száz éve, 1920-ban bekövetkezett nemzeti sorstragédiánkra, amikor az I. világháború győztes nagyhatalmai a jól ismert körülmények között kegyetlenül feldarabolták népünket és hazánkat a trianoni boncasztalon. A COVID-19
világjárvány tragikus ránk rontása megakadályozta a száz évvel ezelőtti rettenetre való
méltó odafi gyelést, ugyanakkor megerősített abban, hogy érezzük egymás iránti felelősségünket és szeretetünket.
Az összetartozás és az emlékezés gondolata szülte bennünk azt az elhivatottságot,
hogy méltó formát és tartalmat adjunk a Nemzeti Összetartozás Napjának, a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye megalkotásával, amelynek központi alakja gróf Apponyi
Albert egész alakos szobra lenne.
Gróf Apponyi Albert, kortársai szerint „a legnagyobb élő magyar” állt az országot
képviselő delegáció élén 1920-ban a Párizsban és környékén méltatlan körülmények
között zajló, tárgyalásnak nem nevezhető megtorlás idején. Gróf Apponyi Albert
január16-án a magyar delegáció vezetőjeként az utolsó szó jogán tartotta meg több
nyelven azon híres védőbeszédét, amelyet ma is nemcsak retorikai csúcsteljesítménynek, hanem nemzetközi fórumokon többször is az igazságok hiábavaló halmazának
neveztek. A komplex védőbeszéd, ha egy pillanatra is, de lelkiismereti piktogramot
vetített a jelenlévő ellenséges arcokra.
Gróf Apponyi Albert 63 éven át tagja és meghatározó főszereplője volt a Magyar
Országgyűlésnek, kiemelkedett szellemi és szónoki képességeivel, számos törvénytervezet és előremutató törvény fűződik nevéhez. A Magyar Tudományos Akadémia
igazgatósági tagja, a Magyar Zeneakadémia megálmodója, a Magyar Királyság vallásés közoktatásügyi minisztere volt. Több egyetem és egyesület által ötször terjesztették
fel Nobel-díjra, önéletrajzi írásaival a XIX. század második felének és a XX. század
első harmadának hiteles korrajzát adta, halhatatlan művet hagyva a magyar szépirodalom számára is.
Gróf Apponyi Albert 1933. február 7-én Genfben, 87 évesen, munka közben, a
magyar érdekekért dolgozva hunyt el. Nemzetközi szinten és itthon is a géniuszoknak kijáró tisztelet övezte, a civilizált világ főhajtással búcsúzott tőle. Az Országház
Évfordulók – ünnepek – események 19
kupolacsarnokában történt ünnepélyes beszentelés után a Nagyboldogasszonyról elnevezett budavári Koronázó Főtemplomban temették el 1933. február 14-én,
ahova addig csak királyokat temettek. Végeláthatatlan tömeg kísérte utolsó útjára. Ravatalánál sajtótudósítások szerint több mint félmillió ember tette tiszteletét.
Gróf Apponyi Albert utolsó akarata az volt, akkor vigyék haza a Pozsony melletti
Eberhardra, a családi kriptába, ha az újra magyar föld lesz. Az első bécsi döntés után
visszacsatolták Eberhardot Magyarországhoz, a gróf hamvait 1942-ben ott helyezték
végső nyugalomra.
Gróf Apponyi Albert képviselőségének ideje alatt főúri vagyona egyharmadára
csökkent. Korának egyik legnagyobb adományozója volt és a legtisztességesebb ember hírében állt. Mindezek ismeretében érthetetlenül állunk azon tény előtt, hogy ma
Magyarországon gróf Apponyi Albertnek nincs köztéri egész alakos szobra, elvétve
viseli nevét közterület.
Az általunk megálmodott emlékhely egész alakos szoborral Szob város egyik főterén, a Szabadság téren kerülne elhelyezésre. Nem egy statikus emlékműre gondolunk,
hanem egy élő emlékhelyet tervezünk, ahonnan minden év június 4-én kiindul az
Nemzeti Összetartozás Zarándoklat, zarándokút, amely felfűzi a hazánkban meglévő
Trianon emlékhelyeket és visszatér egy év múlva Szobra, ahonnan újból útjára indulhasson. Magyarországon nincs család, amelyet ne érintett volna a száz évvel ezelőtti
igazságtalan döntés, és azért, hogy ezt békésen feldolgozhassuk, emlékezünk, megépítjük és végigjárjuk.
Köszönet Szob Város Önkormányzatának, hogy támogatja tervünket és hozzájárult,
hogy a Szabadság tér helyet adjon az emlékműnek, és köszönet Párkányi Raab Péter
Kossuth-díjas szobrászművésznek, hogy elvállalta köztéri kompozíció megalkotását.
A DKA az Összetartozás Napjának Emlékhelyét, központi helyen gróf Apponyi
Albert egész alakos szobrával közadakozásból, vállalkozói támogatásokból és pályázaton elnyerhető pénzből tervezi megépíteni. A továbbiakban rendszeresen jelentkezünk az Apponyi híradóval az írott és online médiumokban, valamint hozzájárulás
esetén megjelentetjük a támogatók nevét is.
A Dunakanyar Kulturális Alapítvány elkülönített számlaszámot hozott létre az adakozás és támogatások fogadására, s a SZJA 1-ával is támogathatja a Nemzeti Összetartozás Emlékművét.
Köszönet a nemzeti összetartozásért!
Dr. Lőrincz Kálmán
a Dunakanyar Kulturális Alapítvány
Kuratóriumának elnöke
20 Miskolci Keresztény Szemle 2023/4. (74 . szám)
EGYHÁZAK – TEOLÓGIÁK – HITVALLÁSOK
Mindennapi kenyerünk
Valamennyi keresztény/keresztyén felekezet tagjainak legfontosabb imádságából
vettük ezt az idézetet, amellyel rovatunk újraindul. S bár az imádság szövegében
mindennapi betevő falatunkat, tágabb értelemben anyagi szükségleteink folyamatos biztosítását említjük, mindannyian érezzük, hogy többről van szó, lelki táplálékunkért is itt fohászkodunk. Ebben erősíti meg a keresztények közösségét Jézus
mondata, mellyel az Újszövetség szerint az őt kísértő ördögnek válaszol: „Meg van
írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából
származik” (Mt 4,4).
Ebben az újra induló rovatban keresztény kötődésű emberek ismertetik gondolataikat egy-egy általuk választott bibliai igehellyel kapcsolatban. A felkért személyek
között reménység szerint világi és egyházi hivatásúak egyaránt lehetnek majd, de
egyiküktől sem a választott bibliai idézetek teológiai magyarázatát várjuk elsősorban, hanem az általuk választott igehelyek életükre, személyiségükre gyakorolt hatásáról szóló vallomást. Első alkalommal egri egyházmegyés papok írásait olvashatják az alábbiakban.
GL
Uram, mi Urunk, milyen csodálatos széles e világon a te neved! Dicsőséged az egekig
magasztalja a gyermekek és a kicsinyek ajka. Védőbástyát emeltél elleneid ellen, hogy
elhallgattasd az ellenszegülőt és a lázadót. Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a
csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fi a,
hogy gondot viselsz reá? Zsoltár 8,2–5. Nagyon nem szeretjük, ha korlátoznak bennünket a szabadságunkban. Próbálunk kimenekülni minden olyan helyzetből, amiben a szorongás érzésével találkozunk. Isten, Aki jóságos és irgalmas a maga képére
és hasonlatosságára teremtett bennünket, jónak, szeretetteljesnek és irgalmasnak.
Ezt az alapvető emberi önazonosságunkat csakis az istengyermeki állapotunkban, a
szív és a lélek örvendező valóságában élhetjük meg. Vallásos kereteink, szokásaink
lehetnek a lélek szabadságának az feltámasztói, de lehetnek azok elfojtói is. Magyar
társadalmi viszonyainkban, akár a nagyon megfogyatkozott közösségeinket nézzük,
akár a népszámlálási adatok katasztrofális valóságát szemléljük, vagy a kiüresedett
papnevelő szemináriumunkat, ha szeretjük Istent, őszintén kell válaszolnunk arra
a kérdésre, hogy mennyire akarjuk azt, hogy a mai kor embere ismerje és szeresse
Istent? Nincs olyan rendszer, vallási rendszer sincs, ami megtartaná az embert, ha
annak az alapja, forrása és élete nem a szeretet. Mik azok a szempontok, amik
Egyházak – teológiák – hitvallások 21
fontosabbak, mint a szeretet? Amik annál is fontosabbak, mint a „bűnös” emberek
üdvössége? Az apostolok arra kérik Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni. Azok az
apostolok, akik a kor hagyományos vallásosságában tanultak meg imádkozni. És
Jézus egyértelművé teszi, hogy az imádság az az Isten imádása. Ma már tömegek
vannak távol a vallástól. És tömegek élnek „szabadon” bűnben. Miért, van más? –
kérdezi tőlem egy „bűnös”. Sokat gondolkodom a kérdésén. Van más? S ha van, mi
is van? Vagy minek is kellene lennie…? Ha van Isten, az Élő Istennel való találkozás
„élményének” kellene lennie. Ez az egyetlen élmény, amely szabaddá tesz a bűn „élményétől”. Az emberiség nem gonosz. A Gonosz a gonosz. Ez Jézus igazsága. Csak
úgy menthetjük meg önmagunkat, ha Isten kegyelmével a „bűnösök” megmentésén munkálkodunk. Csak úgy segíthetjük az embereket rátalálni a vallásra, ha mi
magunk is vallásosak vagyunk. Vallásosságunk alapja pedig az a szeretet, Aki maga
az Isten. Ezt az Istent keresik most tömegek. Az élő Istent. Amen.
Varga András
olaszliszkai plébános
„Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű!” – mondja az Úr (Mt 11,29)
Amikor ötödéves kispapokként diakónusszentelés előtt álltunk, mindannyiunknak
jelmondatot kellett választania. Tisztán emlékszem, ahogy 5-6 számomra tetsző mondattal a zsolozsmáskönyvemben, heteken keresztül imádkoztam a kápolnában és kértem, vártam a megvilágosodást arra vonatkozóan, melyik lenne nekem a legmegfelelőbb. A döntésben sokat segített az, hogy a fenti idézetben két, számomra –addig is és
azóta is – nagy jelentőséggel bíró kifejezés található: a tanulás és az alázat.
A tanulásról legtöbbünknek a gyerekkora jut eszébe. Mintha csak ekkor lenne
feladatunk ismereteket elsajátítani. Én úgy gondolom, hogy a tanulás nem kötődik
életkorhoz, sem intézményhez, hanem egy alapbeállítottság. Annak elismerése, hogy
nem tudok mindent, nem vagyok kész és teljes személyiség. Szükségem van arra,
hogy fi gyeljek, hallgassak, rácsodálkozzak dolgokra. Mint Mária, aki odakuporodott
a Mester lábai elé és hallgatta őt. Meg kell ragadni a pillanatokat, amik üzenetet hordoznak! És ez bárhonnan jöhet. Tanít bennünket Isten, a lelkiismeretünk, a Szentírás,
embertestvérünk, a természet és az élethelyzetek. Mivel eredendően tanár vagyok,
így igen fontos fi gyelmeztetésnek tartom azt, hogy csakis úgy merjek kiállni tanítani,
hogy közben magam is tanuló vagyok egy nagyobb „iskolában”.
Az alázatos ember ismeri helyét a teremtett világban. Sem kevesebbre, sem többre
nem értékeli magát, mint ami. Az alázatosság nem egyenlő a megalázkodással, ami
végeredményben egy emberi szint alatti élet. Az alázatos ember bátor, vállalja az
életet, nem futamodik meg élethelyzetéből adódó szerepkörei elől, hanem fokozatosan felnő azokhoz. A beképzelt vagy álszerény ember nagyzolással próbálja leplezni
inkompetenciáját, míg az alázatos ember elismeri érdemtelenségét és elégtelenségét.
Éppen ez által lesz képes arra, hogy megnyíljon a nála Nagyobb előtt. Isten kegyelmének befogadásával és azzal, hiszi, hogy a legkisebb, legjelentéktelenebb embertől
is tanulhat, alkalmassá válik arra, amire először képtelennek bizonyult. Jézus egye-
22 Miskolci Keresztény Szemle 2023/4. (74 . szám)
dül itt használja a tanulni igét. Érdekes, hogy nem hittételei megtanulását, vagy
éppen az imák bemagolását várja tőlünk. Felszólítása a szelídség és az alázat megtanulására vonatkozik. Úgy látszik, hogy ezek tehát tanulható dolgok és olyanok,
amiknek elsajátításával minden más dolog a helyére kerül.
Lóczi Tamás,
az egri szeminárium spirituálisa
„A szenvedésből engedelmességet tanult” (Zsid 5,8) Nem volt eléggé engedelmes, hogy
tanulnia kellett? Aligha állítható, hiszen engedelmesen lép be a világba, így fejezi be
életét. Mindennapi eledele, hogy az Atya akaratát teljesítse. A Fiúnak, a második
isteni személynek, nem volt gondja az engedelmességgel, inkább az emberi természetet felvevő, megtestesült Igének, akinek át kellett élni a testi lét minden nyűgét
és örömét. Rettenetes testi és lelki szenvedésekkel találta magát szemben, de akkor is
azt hangsúlyozta ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd. Átélni a test lehúzó erejét,
a kiszolgáltatottságot, a kegyetlen testi kínokat, az egyre fokozódó fájdalmakat s az
egyre fogyó testi és lelki erőt – rendkívüli megpróbáltatást jelentett.
Az utolsó órák megkötözöttsége, a keresztre feszített állapot látszólag teljes tehetetlenségre kényszerítette, mégis többet tett azzal, hogy már szinte semmit sem tehetett,
csak iszonyúan szenvedett. Engedelmes Fiú volt a végső és teljes odaadásban.
Szent Pál írja: „Örömest szenvedek és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik
Krisztus szenvedéséből, testének, az Egyháznak javára.”
Nagyon fontos felismerés, hogy a szenvedés nem hiábavaló, értelmetlen küszködés,
hanem értéke van, s ily módon értelme is.
Sokak számára a tiltakozás a lázadás alkalma. Miért pont én? Miért pont most?
Miért pont így? Miért engedi az Isten? Talán azért, mert általa nagyobb jót, hitelesebb emberséget kínál. Csatlakozni a szenvedő Krisztushoz, elfogadni a szenvedés keresztjét, hűséggel hordozni magam és mások üdvösségéért, élő, szent, Istennek tetsző
áldozattá válni.
Hiszek Uram, erősítsd az én gyenge hitemet! Uram, adj erőt és türelmet a szenvedéshez.
†Mikolai Vince
volt diósgyőri plébános
A tisztasági fogadalom által a szerzetes mindent elutasít, ami elfordítaná tekintetét a Feltámadottról és Isten osztatlan szemlélésétől. Ilyen módon ma is teljesülnek
Krisztus szavai: „Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekét, fi véreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom” (Lk 14,26).
A gyűlölni szó nem a gyűlölet érzését jelenti, hanem belső elszakítottságot, Isten és
Krisztus szeretetét minden más emberi szeretet fölött, Krisztus szeretetét a férfi és nő
szép szeretete fölött.
†Bogdan Adamczyk
OFMConv
Egyházak – teológiák – hitvallások 23
„Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni“ (ApCsel 1,5).
A Szentlélek, a harmadik isteni személy sajnos nagyon sok megkeresztelt ember
életében méltatlanul háttérbe szorult. Pedig a Szentírás tanúságára hagyatkozva felismerhetjük, hogy hívő életünk egészében bizony őt illeti meg a központi hely.
Isten Lelke aktívan jelen volt már a teremtés kezdetekor (Ter 1,2), az ószövetségi
időkben pedig ő volt az, aki által a választott nép vénei (Szám 11,24–29), prófétái és
királyai felkenetést kaptak küldetésük teljesítésére. Az Ószövetség és az Újszövetség határán Keresztelő Szent János, aki az embereket csupán vízbe merítve a bűnbocsánat keresztségét végezte, kijelenti, hogy „aki erősebb nálam (…) Szentlélekkel
fog benneteket megkeresztelni“ (Mk 1,7–8). Jézus pedig az evangéliumokban számos
helyen tesz ígéretet a Szentlélek elküldésére, amelyek végül beteljesültek a kereszten, valamint húsvét után 50 nappal. Ahhoz, hogy a Szentlélekkel való kapcsolatunk
megújulhasson és élővé válhasson, elengedhetetlen újra olvasni az evangéliumokat,
mégpedig Jézusnak a Szentlélekkel kapcsolatos kijelentéseire fókuszálva.
Ha pedig megismertük ezeket a kijelentéseket, arra a felismerésre is el kell jutnunk,
hogy ezeket Jézus nem csupán az akkor és ott jelenlévő hallgatóságának, az adott helyzetre vonatkozóan mondta, hanem nekünk – sőt, egészen személyesen nekem is szólnak. Jézus azért lehelte ki Lelkét a kereszten, hogy ugyanezt a Lelket én az imádságban
belélegezzem. Azért ígérte meg, hogy „a Vigasztaló (…) megtanít benneteket mindenre,
és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek“ (Jn 14,26), hogy a Szentlélek segítségével én megérthessem a Szentírást, és adott élethelyzetben felidézve a szavakat
útmutatást vagy vigasztalást meríthessek belőlük; továbbá hogy tudatosabban vehessek részt a szentmisében; mélyebben megértsem és megéljem a szentségekben kapott
kegyelmeket. Nem csak az apostolokat töltötte el a magasból érkező Erő (Lk 24,49) az
első pünkösdkor, aminek következtében aznap többezer ember keresztelkedett meg,
hanem a keresztségem pillanatában én is megkaptam őt, a bérmáláskor pedig én is
részesültem az ő ajándékaiban, azért hogy másokat Jézushoz vezethessek.
A keresztség szó eredeti jelentésében azt jelenti: alámerítkezni. Szentlélekkel megkeresztelkedni annyit tesz, mint belemerülni a Szentlélekbe. Mint a szivacs a vízben,
az imádságban elmerülhetünk Benne, magunkba szívhatjuk őt, és engedhetjük túlcsordulni magunkon mások felé. Ez a kegyelem minden megkeresztelt, hívő ember
előtt nyitva áll, és minden nap megélhetjük. Keresztény életünk lényege végtelenül
egyszerű: egyre krisztusibb emberekké formálódni, vagyis egyre hasonlóbbá válni
a Mesterhez – és másokat is ebben segíteni. Ez az a motiváció, amelynek kortól,
életállapottól és mindentől függetlenül minden helyzetben – a leghétköznapibbnak
tűnőkben is – mozgatnia kell bennünket. Ehhez mi önmagunktól kevesek vagyunk.
Jézus azonban éppen ezért küldte el nekünk az Ő Lelkét. Ezért kell felszítanunk magunkban a vágyakozást, és ezért sóhajtozhatjuk nap mint nap, szinte végtelenítve ezt
az egyszerű de erőteljes imát: Jöjj, Szentlélek! Tölts el teljesen!
Holló Gábor,
a Szent Anna plébánia káplánja
24 Miskolci Keresztény Szemle 2023/4. (74 . szám)
Gyulai Ákos
A hit
A hit lényegében a boldogság megelőlegezése, rövidebb hosszabb ideig tartó, akár
életre szóló szétterítése az emberi életben. Ez által egy védőlepel is az emberi élet
számára, a jelentkező nehézségek elviseléséhez is. A Teremtő Isten talán legnagyobb
kegyelme még az ateista emberek számára is, akár akarják, akár nem.
Ebben a kis fejtegetésben én először szétválasztanám a „csak hit” fogalmát és az
Istenhit fogalmát, hogy érthetővé tegyem, mit is jelent a hit, és miért nem igaz az a
gyakran hallott kifejezés, hogy én nem hiszek semmiben. Írtam ehhez egy verset is,
talán a két dolog együtt mindenki számára érthetővé teszi mondandómat. A vers,
amelyet mellékelek, egy úszó sportolóról szól, aki sok keserves év (több mint egy évtized után) munkájával eljut a csúcsra. Győztesként csap célba ‒ ez egyetlen rövid pillanat ‒ majd feláll a dobogóra, és élvezi a dicsőség fényét, talán pecekig is, miközben
addigi egész élete tele volt napi keservekkel. Felteszem a kérdést, mi segítette ehhez
hozzá. Egyszerű a válasz: a hite (hogy megéri, amit tesz, mert győztes lehet/lesz- a
hite megelőlegezte ennek boldogságát). Tudta, hogy biztos? Nyilván nem, csak hitte
(apa-fi a párbeszéde). Éveken keresztül mi adta ehhez az erőt? A dicsőség vajh? De hát
azt is el kell hinni, hogy eljön. Remélem, maga a vers is elgondolkoztatja a fi gyelmes
olvasót. Ez volt a célom, ezért írtam a verset.
Nézzünk még néhány példát: veszünk jegyet a futball-mérkőzésre, akár egy hónappal azelőtt. Eközben számtalan esetben gondolunk erre, hisszük jó mérkőzés lesz, szép
lesz. Ez a hit egy egész hónapig éltet minket, de miért? Mert a hit a várt mérkőzés
szépségeit megelőlegezi számunkra (valójában olyan ez, mintha természetes lenne,
talán soha nem is gondoltunk arra, milyen ajándék is ez). Ha nem hinnénk benne
(mármint a szép mérkőzésben), még a gondolatát is elűznénk magunktól. De a hit
még több ennél, felébreszti a vágyat bennünk, az emberben (még csak zárójelben: az
Isteni teremtményben; nagy kegyelem ez). De közben lesz a családban egy születésnap, mondjuk két hét múlva, messze van még. Ennek ellenére hányszor gondolunk
rá, de miért, ha nem azért mert a hit megelőlegezi nekünk az ünnep örömét. Aztán
minden napra jut valamilyen esemény, amelyet várunk. Miért is várjuk? A hitből
fakadó öröm miatt. A hit ott lebeg felettünk, hogy szép lesz, és ez széppé teszi az
életünket. Milyen nagy csoda ez. Hogy vannak-e problémák eközben, persze hogy
vannak, de a hit még ebben is segít nekünk
Utolsó példám: készülünk a nyáron a Balatonra a gyerekekkel. Talán télen már elkezdjük, de tavasszal bizonyosan. Hányszor fogunk beszélni, hányszor fogjuk megélni
a nyaralás szépségét a gyerekekkel együtt. De soha nem voltak még ott, mégis ahányszor (bizony sokszor) izgalom, öröm jön elő, mert azt hisszük, hogy jó lesz, szép lesz.
Jönnek közben problémák, nehéz munka, tanulás, betegségek, Segít a hit, hogy ezek
elmúlnak, és milyen jó közben hinni a nyaralás szépségében.
25
Talán belátjuk, hogy a hit mindennapjaink része, pedig nem is gondolunk rá. De
azt láthatjuk, hogy ennek a hitnek a funkciója szakaszosan működik. Mégis szükségünk van rá. Ha jól belegondolunk, ha a kellemes perceket összeadjuk, tört részét
teszik ki életünknek, mégis a hit által az egészet képesek betölteni, megszépíteni, de
még a bút feledni is. Talán megértettük a hit szerepét.
Lépjünk a legfontosabbhoz az életünkben. Jöttünk a földre és megyünk is egyszer
el. A Teremtő Isten kinyilatkozta a létét, megtestesült, megélte az ember olykor keserű létét, de ennél sokkal többet vállalt. Meghalt éltünk a kereszten, harmadnapra
feltámadt és minden jó szándékú embert megváltva, az örök élet boldogságát ígérte.
Micsoda ajándék ez. Nos, ez sokkal több annál, mint amiről eddig beszéltünk. Ez már
az Istenhit.(persze tudom, hogy a hétköznapi életünkben az Istenhitet leegyszerűsítjük, csak hitként beszélünk róla).
De Ugyanígy vagyunk a szeretet fogalmával. Isten maga a szeretet. Csak hát az Isteni szeretet végtelenül szabad, a mi szeretetünk szabad akaratból adódó képesség, mely
a hit(lehetőség, és nemcsak Istenhit) szimbiózisában érvényesül.
Az Istenhittel a tét már óriási, és nemcsak a halálunk után, hanem mert az egész
életünket is képes betölteni. Tehát nem csak az örök élet a tét. Az örök életet és az
abból kisugárzó – egész életünkre szóló ‒boldogságot dobnánk el. NAGY BUTASÁG
LENNE EZ, ÉS FELELŐTLENSÉG IS, NE TEGYÜK HÁT!
HIT VEZET A CSÚCSRA
A mesém rövid, de mégis tanmese,
Sötét a hajnal, ágyból kél gyermeke.
Kergeti vágyakat, kerget álmokat,
A szülőkkel együtt sokat számolgat.
Most vagy még csak hat, de eljön majd a nap,
Alig több mint tíz év, idő úgy szalad.
A hit vezet oda, hinni kell csupán,
Nagy leszel fi am, majd néhány év után.
Ha erős a hited, teljesül remény,
Ott fogsz állni majd, a világ tetején.
Addig? Addig, még dolgozni kell sokat,
Fogat szorítani, majd hoz álmokat.
Ó, mond apám, biztosan jön a siker?
Nem tudom fi am, de mégis azt hiszem.
Hiszel énnekem? Mert ha te nem hiszel,
Nehéz a teher, amit odáig viszel.
Egyházak – teológiák – hitvallások
26 Miskolci Keresztény Szemle 2023/4. (74 . szám)
Minden egyes nap jön hajnali kelés,
Sok keservvel jár a fáradt ébredés.
Talán a kezdetek, tán a folytatás,
Ott a vízben lesz majd, emberpróbálás.
A jeges reggelen, fáj a hidegben,
Te vagy zsarnokod, hiszel a hitedben.
Forduló közel, tíz év csak pillanat,
Előtted remény, a medence marad.
Miért csinálod te, tudhatod fi am,
A fényről álmodni, akkor kell iram.
Feladni soha, ez lenne végzeted,
Sok nap veszik el, hiába keresed.
Mindig bíznod kell, a hit majd ad reményt,
Elérd az álmaid, elérd majd a célt.
Dobogó a tét, hol a zászló lobog,
A kürtök hangja szól, s te vagy oly boldog.
Elérkezett a nap, végül célba ért,
Fenn a csúcson állt, onnan nézte a fényt.
Hit vezette föl, az arca volt mosoly,
Elfeledve nap, mi gyakran volt komor.
27
A Miskolci Keresztény Szemle ez évben kiemelten foglalkozott a Miskolci Akadémiai Bizottság elnökének tudományos illemkódexe körül kibontakozott közéleti vitával.
Ennek keretében közöltük a Kaptay György professzor és MAB-elnök úrral folytatott
beszélgetés szövegét1
, Sáry Pál professzor úr válaszát2
, majd az erre adott viszontválaszt3
is. Bár nem a vita folytatásaként, de tárgyához kapcsolódóan legutóbb helyet
kapott lapunkban a tudomány és hit kapcsolatát átfogóan tárgyaló írás is4
. A lapunkban utólag is hozzáférhető írások több ízben hivatkoztak a MAB honlapján publikált,
néhányszor módosított tudományos illemkódexre, de folyóiratunkban ennek szövege
eddig még nem jelent meg. A tudományos illemkódex a MAB ez évi tisztújítását követően hatályát vesztette és lekerült a MAB honlapjáról, így annak tartalma ma már
nem ismerhető meg. Annak érdekében, hogy a korábban megjelent írások hivatkozásai a későbbiekben is értelmezhetők legyenek, Olvasóink számára az alábbiakban
közöljük a tudományos illemkódex ‒ Szerzőjének szándéka szerinti ‒ aktualizált szövegét. A közlés ténye nem jelenti folyóiratunk állásfoglalását a lefolytatott vitában,
mivel nem kívánjuk Olvasóinkat befolyásolni a következtetések levonásában. Örömmel adunk azonban hírt arról, hogy ‒ részben a lefolytatott vita hatására is ‒ a Miskolci Akadémiai Bizottság keretében megalakult a Vallástudományi munkabizottság,
s ez év őszén már több nyilvános rendezvényt, köztük egy tudományos konferenciát
rendezett „Válás, különélés, megcsalás és az egyházak, hitek” címmel.
Az MTA-MAB
(Miskolci Akadémiai Bizottság) elnökének
tudományos illemkódexe
2023. FEBRUÁR 21EI VERZIÓ, A MAB KÖZGYŰLÉSÉN
ELHANGZOTTAK FIGYELEMBEVÉTELÉVEL
A tudományos illemkódex előzményei, hatálya és érvényessége
Ez a tudományos illemkódex kiterjed minden, a MAB-hoz kötődő tudományos rendezvényre és minden, a MAB által kiadott kiadványra. Ezek az illemszabályok ugyan a
MAB alapításától kezdve léteznek íratlan viselkedési szabályok formájában, de az íratlan
szabályok csak addig működnek, amíg mindenki betartja azokat. Ez a tudományos illemkódex azért kerül rögzítésre, mert sajnos az utóbbi feltétel egyre kevésbé teljesül. Az
A Miskolci Akadémiai Bizottság elnöke a MAB illemkódexéről, MKSZ 71, 58‒61. o.
Sáry Pál: Észrevételek Kaptay György „tudományos illemkódex”-ehez, MKSZ 71, 61‒64. o.
Kaptay György: Ne azon keseregjünk, hogy nincs tele a pohár, hanem töltsük legalább félig tele! MKSZ 72,
64‒72. o.
Sáry Pál: Gondolatok vallásról, jogról es tudományról, MKSZ 73, 81‒88. o.
Egyházak – teológiák – hitvallások
28 Miskolci Keresztény Szemle 2023/4. (74 . szám)
viszont nem lenne korrekt, ha a MAB elnöke anélkül hozna esetleges korlátozó döntéseket, hogy előre nem teszi nyilvánossá azokat a játékszabályokat, melyeket íratlan formájukban nem mindenki egyformán ismer. Ez a célja az illemkódex közzétételének a MAB
honlapján. Felmerülhet az a költői kérdés is, hogy kötelező-e betartani ezt a tudományos
illemkódexet? A válasz egyszerű: mint minden illemkódexet, ezt is illik betartani.
Alapvető tudományos illemszabályok
A MAB hazánk három észak-keleti vármegyéjének (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves
és Nógrád) területi akadémiai bizottsága, ezért a MAB tudományos rendezvényein főleg
tudományos előadásokat illik tartani, azokat illik tudományos alapossággal megvitatni,
illik tudománypolitikai döntéseket is hozni, és illik a tudomány berkein belül maradva
évente megünnepelni a Magyar Tudomány Ünnepét. A MAB ezen túl független, tudományosan megalapozott véleményével tanácsadóként segíti a regionális döntéshozókat.
A MAB fellép az áltudományok ellen. A MAB minden tudományterülettel foglalkozik,
ideértve a társadalomtudományokat és a vallástudományt is, kivéve a teológiát5
.
A társadalomtudományok és vallások / törvények / állami intézkedések kapcsolatát
a MAB tudományos rendezvényein tudományos alapossággal illik tárgyalni, de nem
illik a) áltudományos nézeteket hirdetni, b) saját vallási / ateista / politikai hitet /
hovatartozást megvallani6
, c) bármely vallást vagy ma is aktív politikai pártot vagy
politikai irányzatot akár pozitív, akár negatív módon minősíteni, d) a tudományt bármely áltudományos irányzattal, vallásos / ateista hittel vagy politikai párttal / politikai
irányzattal összemosni.
Tudományos illemszabály-részletek 1.
A MAB tudományos rendezvényein és a MAB kiadványaiban nem illik áltudományos nézeteket terjeszteni. Azért nem, mert az áltudományoknak semmi közük
a tudományhoz. A MAB székház szellemiségének tisztán tartása érdekében azt még
anyagi térítés fejében sem adjuk bérbe olyan rendezvények megtartása céljából, melyeken várhatóan áltudományos nézetek hangoznának el. Az áltudományos nézetek
terjesztésére szabadon rendelkezésre állnak az egyéb fi zikai és virtuális terek, a MAB
székházát, tudományos rendezvényeit és kiadványait leszámítva.
Tudományos illemszabály-részletek 2.
A MAB tudományos rendezvényein és a MAB kiadványaiban nem illik vallásos
vagy ateista hitet megvallani, arról másokat győzködni és nem illik a vallásos / ateista
hitet összemosni a tudománnyal. Azért nem, mert a vallásos / ateista hitnek nincs
semmi köze a tudományhoz. Azt az állítást sem illik a MAB tudományos rendezvé-
https://mta.hu/mta_hirei/az-akademia-megujult-kuldetese-az-mta-elnoksege-altal-elfogadott-valtozat-110232
Természetesen mindenkinek lehet saját vallási / ateista / politikai hovatartozása, de mivel mindez magánügy,
ezekkel a MAB tudományos rendezvényein és a MAB kiadványokban senkinek sem illik kérkednie.
29
nyein és kiadványaiban hangoztatni, hogy a tudomány által nem vizsgált kérdések,
vagy a tudomány jelenlegi fehér foltjai kitölthetőek lennének bármely vallás bármely
hittételével, mivel erre sincs semmilyen tudományos bizonyíték. Ezzel szemben vallástudománnyal kapcsolatos előadásokat illik tartani a MAB tudományos rendezvényein, és azzal kapcsolatos írásokat is illik megjelentetni a MAB kiadványaiban; a vallástudomány ugyanis olyan társadalomtudomány, amely nem foglalkozik a vallásos
hit előfeltevéseivel és a teológia megfontolásaival. A MAB székház szellemiségének
tisztán tartása érdekében azt még anyagi térítés fejében sem adjuk bérbe vallási / egyházi / ateista rendezvények megtartása céljából. A vallásos / ateista hit megvallására és
mások meggyőzésére szabadon rendelkezésre állnak az egyházak és ateista szervezetek
ingatlanjai és rendezvényei, de ezen túl is minden egyéb fi zikai és virtuális tér, a MAB
székházát, tudományos rendezvényeit és kiadványait leszámítva.
Tudományos illemszabály-részletek 3.
A MAB tudományos rendezvényein és a MAB kiadványaiban nem illik pártpolitikai
meggyőződést megvallani, pártpolitikát terjeszteni, illetve bármely pártpolitikát összemosni a tudománnyal. Azért nem, mert mindennek nincs semmi köze a tudományhoz.
A társadalomtudományok ugyan vizsgálnak olyan társadalmi jelenségeket, melyeket befolyásol a mindenkori pártpolitika, de ezt úgy teszik, hogy aktuálpolitikai kérdésekben
nem foglalnak állást. A MAB székház szellemiségének tisztán tartása érdekében azt még
anyagi térítés fejében sem adjuk bérbe pártpolitikai rendezvények megtartására. A pártpolitikai meggyőződés megvallására és a pártpolitizálásra szabadon rendelkezésre állnak
főleg a politikai pártok ingatlanjai és rendezvényei, de minden egyéb fi zikai és virtuális
tér is, a MAB székházát, tudományos rendezvényeit és kiadványait leszámítva.
Praktikus szempontok
Fenti okokból minden, a MAB székházban tartandó, vagy a MAB által szervezésre
kerülő rendezvényt előminősíteni kell „tudományos rendezvény” vagy „nem tudományos rendezvény” címen, és ezt fel kell tüntetni a meghívón. A fenti illemszabályok
csak a MAB tudományos rendezvényeire és kiadványaira vonatkoznak.
A fenti illemszabályok betartásának biztosítása elsősorban a MAB tudományos
rendezvények szervezőinek, illetve a MAB kiadványok szerkesztőinek a feladata, két
módon: 1) egyrészt a tartalom kialakítása során törekedniük kell arra, hogy ne adjanak
meg az itt leírtaknak ellentmondó témákat és ne kérjenek fel olyan személyt előadónak és szerzőnek, akitől várható, hogy a fenti illemszabályokat megsérti (például azért,
mert már előzetesen is megsértette azokat), 2) másrészt előzetesen fel kell hívniuk a
felkért előadók / szerzők fi gyelmét arra, hogy a fenti illemszabályokat megismerjék, és
hogy azokat illik betartani.
Miskolc, 2023. február 21. Kaptay György,
a MAB elnöke
Egyházak – teológiák – hitvallás túdós
Folytatjuk …
