A szomszédunkban zajló háború és az elhibázott brüsszeli szankciók
egész Európában energiaválságot és háborús inflációt okoztak. A
szankciók visszafelé sültek el, ma már jól látható, hogy azok
Európának ártanak jobban és az európai gazdaságok pedig egyre
nehezebben viselik a szankciók káros következményeit.
Az elmúlt hónapokban Magyarország Kormánya azon dolgozott, hogy a
lehető legnagyobb mértékben megvédje a magyar embereket a háború és
az elhibázott szankciók negatív hatásaitól, a magyar embereket
egyedülálló intézkedések védik. A kormány elkötelezett a
rezsicsökkentés megvédése mellett, minden költségvetési forrását
továbbra is arra fordítja, hogy az átlagfogyasztás mértékéig a
rezsicsökkentett árakat hosszútávon minden családnak biztosítsa.
Ezért is született az a döntés, hogy a kormány a takarékoskodást
magán kezdi és 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az
állami intézmények és gazdasági társaságok részére.
Ennek részeként 2022. október 1-jétől a fűtéssel biztosított
léghőmérséklet a 18 Celsius fokot nem haladhatja meg az állami
intézmények helyiségeiben és tereiben.
A szabályozás alól kivételt képeznek az egészségügyi-, a
bentlakásos ellátást nyújtó szociális és a gyermekvédelmi
intézmények, valamint a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények.
A köznevelési és a szakképző intézményekben legalább 18 Celsius
fokot kell elérnie a léghőmérsékletnek, azokban a köznevelési
intézményekben pedig, ahol 14. év alattiak gondozása, oktatása
zajlik, ott legalább 20 Celsius fokot kell biztosítani.
Európában egyedül Magyarországon van rezsicsökkentés, amely minden
magyar család, minden magyar nyugdíjas számára megmarad az
átlagfogyasztás mértékéig. A rezsicsökkentés fenntartásának
köszönhetően egy átlagfogyasztású család ezután is havi 181 ezer
forintot, éves szinten 2 millió 175 ezer forintot spórol meg, a
háztartások a valós piaci ár hetedéért kapják meg az áramot, és a
valós piaci ár tizedéért a gázt.
Kormányzati Tájékoztatási Központ
Kiadó: Kormányzati Tájékoztatási Központ
Az idősek: - többsége az életviteléből adódóan az átlagnál többet tartózkodik a lakásában, használva az otthoni közszolgáltatásokat, fizetve a számára eddig is megterhelő...
Megkezdtem a megyejárást. A mai jegyzetemben ismét Abaújszántóról jelentkezem. Mázlim volt. Beszélhettem Lipták Istvánnal, a nyugalmazott posta műszaki körzetmesterrel. Olyan titkokat osztott meg...
ujkelet.live Tel-Aviv innovatív módszert talált a kutyatulajdonosok kezelésére, akik nem takarítanak fel háziállataik után a város utcáin – tesztelik az ürülék DNS-ét, és...
A kormányinfón elhangzott legfontosabb bejelentések A magyar gazdaság fundamentumai kifejezetten erősek (9,4 százalékkal nőttek, a teljes foglalkoztatottság megvalósult, a költségvetési bevételek lényegesen magasabbak...
Laár András az abszurd humor hazai királya :Besenyő Pista bácsival legendás alakot teremtett . Laár András nem egyszerűen egy elképesztően jó-és Karinthy gyűrűs-...
Az ingatlanpiacon a korábbinál kedvezőbb feltételek miatt rengeteg a potenciális lakásvásárló. A lakáskeresés során sokan az adás-vétel gyorsaságát tartják elsődlegesnek. Ennek egyik hátránya,...
Délutáni szunyókálásomból riasztottak – Kanadában kirobbant a kacsatánc. Az óceánon túli konkurencia csalárd módon próbálta letámadni a magyar kacsa importőrt. Mint ismeretes dr....
A múltidéző retro sorozat mai csütörtöki fejezete – A nagy október címmel olvasható. Az idősebbek számára érthetőbb lesz, a rendszer váltás után születetteknek...
Csökken, folyamatosan süllyed Angela Merkel népszerűsége. A harmadik világban a menekültek körében viszont meg erősödik. Szerintem ez a Spiegel címlapkép legalább olyan ütős...
Drága édesapám élete végéig sofőr volt, ezért korán megcsapott a benzingőz. Így aztán tizennégy évesen már a napokat számoltam, hogy mikorra lehetek magam...
Június legvégére a 300 ezer hektárt is meghaladta az aszálykár bejelentéssel érintett területek nagysága – közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán. A kialakult...
A mi házunk oly mesés. Cikornyás külsejű, egyszintes, gangos, a belváros szívében. Kozslik ügyvéd úr családjától államosították. A kilenc bérleményből egyetlen egyben van...
80 milliárd dollár értékű aranylelőhelyet találtak Kínában, az arany ára a felfedezés hírére csökkent, majd emelkedett. Kiterjedt fúrások jövő év elején kezdődhetnek. 80...
A szükséges szakhatósági engedélyek és jóváhagyások megszerzését követően a Dalkia Energia Zrt. tulajdonába kerülnek a debreceni és nyíregyházi erőművek. – A tranzakcióval további...
Pénteken este Balog Zoltán miniszter nyitotta meg a huszonötödik Zempléni fesztivált a Sárospataki vár udvarában. Szerencsénk volt, kedvezett az időjárás és a szabadtéri...