Egy tőlem nem messzi portálon kétségbe vonták, hogy  a 27 megahertzes CB rádiókat  én terjesztettem el Magyarországon. Hát ha nem akkor nem. Minden esetre elmesélem, hogy a hetvenes években sűrűn megfordultam Nyugat Európában. Akkoriban ott le se szarták a minden áruházi katalógusban hirdetett japán és amerikai gyártmányú autóba szerelhető negyven wattos CB autó rádió adóvevőket.

Érthető, hiszen akkoriban Németországban reggel megrendelhetted a vezetékes telefont és délben már be is szerelték. Nem úgy mint nálunk.  Nem túlzok – a fiatalok úgy se hiszik el – akár nyolc tíz évet is várhattunk erre a szolgáltatásra. Ha csak nem kerültünk az állambiztonsági szolgálat látókörébe mert ha meg akartak figyelni, le akartak hallgatni akkor selyempapírban hozták ki a telefonodat. Nos, jómagam mindig is olyan kommunikációs hajlamú egyénnek számítottam és megpróbáltam egy ilyen CB rádió garnitúrát vásárolni. Németországban majd később már üzletszerűen hoztam be a Bécsi Elme Erlachtól, amit Brunner Gábor barátom vezetett. Gáborral  szinte mindennap telexeztünk egymásnak. Ez volt a géptávíró, Bécset ugyanis nem volt ildomos a szerkesztőségi telefonon hívogatni.

Nem volt egyszerű, hiszen minden egyes készülék behozatalhoz  úgynevezett frekvenciaengedélyt kellett kérelmezni az Ostrom utcában. Pete Józseftől aki kezdetben a Westel vezérigazgatója is volt még Sugár András előtt.

Ha hiszik ha nem mindezért harcolni, küzdeni kellett. Az akkori rendszer senkitől nem tűrte el az egyéni akciókat és minden áron próbálták megakadályozni a hírközlési monopóliumukat. Egy ízben megjelenés előtt kellett kivenni a nyomdában egy autómotoros cikkemet – a címe az volt, hogy telefon az autóban.  A magyarázat az volt, hogy amikor nem lehet kapni gumiabroncsot a Skodára ne hergeljük ilyen hülyeségekkel a lakosságot. Maga Liener György az AM legendás főszerkesztő helyettes , barátom a következő héten mégis megjelentette. Ezt követte egy szőnyeg széli berendelés a pártközpont sajtóosztályára ahol egy ajánlattal vártak. Felvetették, mi lenne ha ezt a civil rádiózást mondjuk a KISZ berkeibe terelnénk mint a rádióamatőrködés lebutított formációját. Akár hátast is dobhattam volna, de nem kellett. Végül kinyögték a nagy ellenállás igazi okát. Állítólag amikor a varsói szerződés csapatai lerohanták Csehszlovákiát 1968 augusztusában hiába blokkolták a telefonhálózatot, ezen a CB sávon sikerült megszervezni az útjelző táblák leszerelését vagy félrevezető átírását. Mivel ezek az információk hiányoztak sok bevonuló alakulat eltévedt.

Végül a  nyolcvanas évek elejére már egy kiállítást is engedélyeztek a CB rádiókból. Az elsőt Miskolcon a Tokaj vendéglátó házban Barna Gyuri segítségével szerveztem meg.

Ő adta a vitrineket és meg úgynevezett Ata Corde okmányokkal három ládá CB rádiót hoztam át Ausztriából, a senki földjén vehettem át a szállítmányt. Magyarországon, itt Miskolcon mutatkozott be ez a technika először. Igaz néhány cégnek mint a vízügyi igazgatóságnak már volt egy garnitúrája, de nagyon kis teljesítményűek. Én viszont már olyat is behoztam amely negyven kilométeren belül akár a vezetékes telefonra kötve az egész világot feltárcsázhattam. Igen ezt sokan rendőrségi rádiónak nézték az antennája alapján, de ezek CB rádiók voltak. Feltuningolva.

Annyira, hogy megesett a lottóház teteji antennám sugárzása lebénította a környező tévéket. Egy  kedves jó szomszédunk magnófelvételét is sikerült összebarmolni , a 807 jelű hívószámommal. Na erről most ennyit. A fenti képen látható GSM próbakártya sorozatszáma 019. Ez azt jelenti, hogy a 30 310 069 – máig is működő telefonom száma a hőskorból van . A régióban mondhatom, az enyém volt az első GSM telefon.

  Akár kételkedni is lehetne benne ha nem őrzöm meg a próbakártyát. Különben akár elégedett is lehetnék, ha tudnám , kié is lehetett az első 18 kártya? Mindegy benne voltam az első húszban. Korántsem olyan mint a száz leggazdagabb listájára felkerülni, de beérem ennyivel .