SzántóGráf » Észak / Fiatalon Miskolczról » Magam vezettem be a CB rádió adóvevőket az országba – harcolni kellett az engedélyezésért – Miskolcon volt az első Elme Erlach kiállítás – ki emlékszik még Brunner Gáborra – ő volt a cébések védőszentje
Magam vezettem be a CB rádió adóvevőket az országba – harcolni kellett az engedélyezésért – Miskolcon volt az első Elme Erlach kiállítás – ki emlékszik még Brunner Gáborra – ő volt a cébések védőszentje
Egy tőlem nem messzi portálon kétségbe vonták, hogy a 27 megahertzes CB rádiókat én terjesztettem el Magyarországon. Hát ha nem akkor nem. Minden esetre elmesélem, hogy a hetvenes években sűrűn megfordultam Nyugat Európában. Akkoriban ott le se szarták a minden áruházi katalógusban hirdetett japán és amerikai gyártmányú autóba szerelhető negyven wattos CB autó rádió adóvevőket.
Érthető, hiszen akkoriban Németországban reggel megrendelhetted a vezetékes telefont és délben már be is szerelték. Nem úgy mint nálunk. Nem túlzok – a fiatalok úgy se hiszik el – akár nyolc tíz évet is várhattunk erre a szolgáltatásra. Ha csak nem kerültünk az állambiztonsági szolgálat látókörébe mert ha meg akartak figyelni, le akartak hallgatni akkor selyempapírban hozták ki a telefonodat. Nos, jómagam mindig is olyan kommunikációs hajlamú egyénnek számítottam és megpróbáltam egy ilyen CB rádió garnitúrát vásárolni. Németországban majd később már üzletszerűen hoztam be a Bécsi Elme Erlachtól, amit Brunner Gábor barátom vezetett. Gáborral szinte mindennap telexeztünk egymásnak. Ez volt a géptávíró, Bécset ugyanis nem volt ildomos a szerkesztőségi telefonon hívogatni.
Nem volt egyszerű, hiszen minden egyes készülék behozatalhoz úgynevezett frekvenciaengedélyt kellett kérelmezni az Ostrom utcában. Pete Józseftől aki kezdetben a Westel vezérigazgatója is volt még Sugár András előtt.
Ha hiszik ha nem mindezért harcolni, küzdeni kellett. Az akkori rendszer senkitől nem tűrte el az egyéni akciókat és minden áron próbálták megakadályozni a hírközlési monopóliumukat. Egy ízben megjelenés előtt kellett kivenni a nyomdában egy autómotoros cikkemet – a címe az volt, hogy telefon az autóban. A magyarázat az volt, hogy amikor nem lehet kapni gumiabroncsot a Skodára ne hergeljük ilyen hülyeségekkel a lakosságot. Maga Liener György az AM legendás főszerkesztő helyettes , barátom a következő héten mégis megjelentette. Ezt követte egy szőnyeg széli berendelés a pártközpont sajtóosztályára ahol egy ajánlattal vártak. Felvetették, mi lenne ha ezt a civil rádiózást mondjuk a KISZ berkeibe terelnénk mint a rádióamatőrködés lebutított formációját. Akár hátast is dobhattam volna, de nem kellett. Végül kinyögték a nagy ellenállás igazi okát. Állítólag amikor a varsói szerződés csapatai lerohanták Csehszlovákiát 1968 augusztusában hiába blokkolták a telefonhálózatot, ezen a CB sávon sikerült megszervezni az útjelző táblák leszerelését vagy félrevezető átírását. Mivel ezek az információk hiányoztak sok bevonuló alakulat eltévedt.
Végül a nyolcvanas évek elejére már egy kiállítást is engedélyeztek a CB rádiókból. Az elsőt Miskolcon a Tokaj vendéglátó házban Barna Gyuri segítségével szerveztem meg.
Ő adta a vitrineket és meg úgynevezett Ata Corde okmányokkal három ládá CB rádiót hoztam át Ausztriából, a senki földjén vehettem át a szállítmányt. Magyarországon, itt Miskolcon mutatkozott be ez a technika először. Igaz néhány cégnek mint a vízügyi igazgatóságnak már volt egy garnitúrája, de nagyon kis teljesítményűek. Én viszont már olyat is behoztam amely negyven kilométeren belül akár a vezetékes telefonra kötve az egész világot feltárcsázhattam. Igen ezt sokan rendőrségi rádiónak nézték az antennája alapján, de ezek CB rádiók voltak. Feltuningolva.
Annyira, hogy megesett a lottóház teteji antennám sugárzása lebénította a környező tévéket. Egy kedves jó szomszédunk magnófelvételét is sikerült összebarmolni , a 807 jelű hívószámommal. Na erről most ennyit. A fenti képen látható GSM próbakártya sorozatszáma 019. Ez azt jelenti, hogy a 30 310 069 – máig is működő telefonom száma a hőskorból van . A régióban mondhatom, az enyém volt az első GSM telefon.
Akár kételkedni is lehetne benne ha nem őrzöm meg a próbakártyát. Különben akár elégedett is lehetnék, ha tudnám , kié is lehetett az első 18 kártya? Mindegy benne voltam az első húszban. Korántsem olyan mint a száz leggazdagabb listájára felkerülni, de beérem ennyivel .
Szalagavatóra készülnek a végzősök a Földesben. Mi, elsősök, kopaszok tesszük a dolgunkat, hordjuk a székeket és kirakosgatjuk az ünnepi kellékeket. Közben pusmogunk. Pontosan...
október 19-én Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a Chervon Auto céggel közösen bejelentette, hogy egy új, 26 000 négyzetméteres, elektromos járművek alkatrészeit...
A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása a 2020. február 16-ára tervezett miskolci rendezvényekkel kapcsolatos közúti gépjármű- és a gyalogosforgalmat érintő változásokról. Miskolcon, a Hősök...
Az ENSZ tagállamai jövő júniusban választják meg a Közgyűlés következő, 2022. szeptemberétől 2023. szeptemberéig tartó, 77. ülésszakának elnökét. A pozícióra ezúttal a világszervezet...
A MAZSISZEM ezen alkalomból újabb tudományos konferenciát szervez. Bízik abban is, hogy az 1 évvel ezelőtti felterjesztésének köszönhetően Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter...
Itt van ez a békésen mosolygó boldog ember, akit sokan ismerhetnek Miskolcon. Ő ugyanis egy neves labdarugó játékvezető, aki az ellenem indított rendőrségi...
A szakrendszer hibája miatt a kormányablakokban és okmányirodákban a gépjárművekkel kapcsolatos ügyintézésre jelenleg nincs lehetőség. A rendszer üzemeltetője dolgozik a hiba elhárításán. Az...
Feltűnt nekem, hogy egyetlen témában hirtelen megnőtt a portál iránti érdeklődés. A kocsonyafesztiválról szóló híreket órákon belül csaknem hatezren olvasták el. Ez...
Budapest, 2019. március 29., péntek (OS) Az óraátállításnak a megszüntetése az Európai Unióban alvás-egészségügyi szempontból pozitív fejlemény. Az alvás és az ébrenlét évezredeken...
Lakás kiadó frekventált helyen Miskolcon a Csabai kapu 24. szám alatt a földszinten . Berendezett, nívós, téglaépület, kedves lakókkal. A ház előtt a...
Elcsábultam. Rettenetesen szánom bánom, de már nincs visszaút. Pontosabban egy hetet kaptam, hogy meggondoljam magam és megszégyenülten vissza slattyogjak a régi szolgáltatómhoz. A...
Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 25 éves szerb állampolgárságú férfival szemben. A sofőr...
Miskolc első ezer apró cikk üzlete a Széchenyi út páros oldalán nyílt meg a mostani Géniusz könyváruházzal szemben. Szomszédja lehetett a Malév iroda...
A világra nyitott újságíró az utolsó leheletéig a hívatásának él. Az igazi, őszinte szakmaszeretet nem engedheti meg, hogy a politikai szekértáborok valamelyikének...
A tervezettnél tovább beszélgettünk. Persze, könnyű, úgy ha vannak közös történeteink, emlékeink a közelmúltból. Kiemelném a témák közül – hogy mire jó a...