Emlékezetem szerint tömegtájékoztatásunkban közvetlenül a rendszerváltozás (1989/90) előtti években hallhattunk egyre gyakrabban, hogy „azt gondolom”, „úgy gondolom” a „szerintem” helyett. Eleinte azt hittem, hogy ez még a Rákosi- majd a Kádár-rendszerből visszamaradt óvatosság. Bár akkor is „gondolatszabadság” volt, vagyis gondolhattunk akármit, az mi „szabad szellemi termékünk”, ám nem egyenlő súlyú kimondott vagy leírt véleményünkkel, amelyért esetenként hivatalosan is felelősségre vonhattak…
Tévedtem. Mert az „azt”, ill. „úgy gondolom” mind gyakoribb lett, és most is hódít tömegtájékoztatásunkban az anglo-északamerikai nyelvhasználatú hírek szolgai fordítása, átvétele (?) révén. „I think it”, „I think so…”. Így egyszerűbb (?). Többek között ez a „globalizáció”, azaz az általános eligénytelenedés egyik részfolyamata és a felelősség elhárítása!
Az „úgy” és „azt gondolom”, többször „én”-nek kezdve egy-egy hosszabb összetett mondatban akár kétszer-háromszor, kettőben-háromban háromszor-ötször elhangzik többnyire egymás után, nemcsak a tájékoztatás munkatársaitól, hanem az általuk megszólítottaktól is, pártállástól, foglalkozástól, nemtől, kortól, vallástól, műfajtól függetlenül! Mert napról-napra ezt hallják minden magyar adóban. Tisztelet a Kivételeknek!
A tömegtájékoztatás „szóvivő”-inek többsége nem veszi észre vagy nem akarja észre venni az anglo-amerikai nyelvhasználat gátlástalanul gyarmatosító (≈imperialista) hatásait és következményeit. „Úgy gondolja”, hogy az igénytelenül átvett szókapcsolatoktól szófordulatoktól tájékozottabbnak, sőt műveltebbnek tűnnek; hiszen ez a „mén sztrím”, a „trendi”, sőt a „brend”. S hallgassuk ezt „brodcast”-on is!
Közben anyanyelvünkből kikopik lassan például a „serkent, serkentett”, „ösztönöz, ösztönzött”, helyettük már csak „motiváltak”, „nem eléggé motiváltak” leszünk, mind „pszihikálisan”, „mentálisan”, mind „fizikálisan”… Ez lesz a sorsa szép, 3 szótagú „nemzedék” szavunknak is, pedig a „generáció” 1 taggal hosszabb. S egyre ritkábban hallhatjuk „hiteles”, vagy „eredeti” szavunkat az „autentikus” helyett; noha az első csak 3, a második 4, az idegen 5 szótagú. (Az említett idegen szavak többsége az eredeti angolban szintén jövevény és föltehetően ott is elfeledtettek néhány jó, megfelelő, eredeti angolszász szót…)
Anyanyelvünk tudósai egy részének véleménye szerint (azaz ≈ „úgy gondolják”), hogy a jövevény szavakkal gazdagodik a miénk. Ám ez „fékny(j)úz”! Mert csak akkor igaz, ha ugyanolyan értelmű, ma is megfelelő szavunkat az idegenek nem szorítják félre s a feledésbe! Főleg napjainkban, amikor Földünkön a tömegtájékoztatás eszközei, módjai sokkal változatosabbak, sokkal több emberhez érnek el a túlszorgalmazott ujjpercesedés („digitalizáció”) révén mint korábban. S ezáltal rengeteg eddig idegen, szokatlan szó, szófordulat, főleg anglo-amerikai, amelyeket nyelvészeink egy részének nincs ideje, módja; vagy nem is tartja fontosnak megfelelő magyarral helyettesíteni; pl.: „releváns”, „random”, „molinó”, „validál”, „ikonikus” stb.
Immár ne óvd, ne szeresd a szívedet, hanem „lájkold”, keresd a megfelelő „linket”, vásárolj „magyar kantalup”-ot, dinnyét (≈ sárga dinnyét).
Mondják, hogy a jövevény szavak rövidebbek, ezért használatuk könnyebb. Pedig például:
tradíció (4) = hagyomány (3)
oppozíció (5) = szembenállás (4)
pozíció (4) = helyzet (2)
lokális (3) = helyi (2)
demonstráció (5) = tüntetés (3)
szituáció (5) = helyzet (2)
embléma (3) = jelkép (2)
kvalifikáció (6) = minősítés (4)
diaszpóra (4) = szórvány (2)
pandémia (4) ≈ járvány (2)
pandémia (4) ≈ világjárvány (4)
Persze sok átvett szót használ a közmédia, amely magyarul ugyanannyi szótagú és ugyanazt jelenti, mint az idegen. Ezek fölsorolását hely- és időtakarékosság miatt mellőzöm. De 1-2 szótagtöbblet megéri nem a jó, meglévő magyart használni?!
Például:
„futszal” (3) = teremfoci (4)
„fájnel for” (3) = négyes döntő (4)
„transzparens” (3) = újabb jelentése: átlátható (4)
A nyelvgyarmatosítás ellen a többszázmilliós nemzetek közül a kínaiak mellett korábban főleg a németek és az oroszok védekeztek akár néhány szótaggal hosszabb szóval, szóösszetétellel. Mi, akik ha vagyunk még összesen 13-14 millióan „sztrít fud”-ot eszünk, „vörk sopok”-at rendezünk és „sztartap”-okról beszélünk; pedig például az utóbbit könnyen „projekt”-tel évtizedek óta „rajtcél”-nak. A többi magyar megfelelőjének pl. „fészbuk” (arc-, esetleg „pofa”könyv) – jó magyar megfelelőjének megalkotására szinte kísérletet sem teszünk! A „projekt”-tel évtizedek óta nem tudunk mit kezdeni.
Ami pedig a szavak, mondatok hosszúságát illeti, tömegtájékoztatásunk munkatársaitól és a megszólítottaktól sorra halljuk:
tegnap helyett „a tegnapi napon”
holnap helyett „a holnapi napon”
tavaly helyett „a tavalyi évben”, „a tavalyi év folyamán”
májusban helyett „a májusi hónapban”, „a májusi hónap folyamán”
decemberben helyett „a decemberi hónapban”, „a decemberi hónap folyamán”…stb.
Talán azért, mert a töltelékszavaktól a kérdezők és a megszólítottak fontosabbnak „gondolják” magukat…(?)
Tömegtájékoztatásunk híradásaiban egyre többször hallhatjuk, hogy XY „kijelentette, hogy…” Holott nem „kijelentette” csak mondta…többnyire vissza lehet hallgatni! És ez immár járványszerűen terjed! Anyanyelv használatunkban korábban valaki valamit kijelenteni bírósági tárgyaláson, esetleg házasságkötő teremben szokott… És az „…”: a szóvivő síkra szállt, kijelentette és leszögezte…”
Más. Miért köll bemondani, hogy „a következő műsor (műsorszám) termékmegjelenítést tartalmaz” meg, hogy „reklámot hallottak”? Mi, hallgatók ezt magunktól nem vesszük észre? És még éjfélkor is, hogy „következő műsorunk 12 éven aluliaknak nem ajánlott.” Mindez olyan, mint az ún. „politikai korrektség”: se füle, se farka; s középen sincs semmi…
Más. Szinte naponta halljuk, hogy valami „lecsökken”, valamit „lecsökkentenek”, sőt „leredukálnak”, „kihangsúlyoz”-nak, másra „odafókuszál”-nak, valakik „beintegrálódnak”.
1959-ben érettségiztem a budapesti, akkor I. István-nak nevezett Szent István Gimnáziumban. Magyartanáraink azt tanították, hogy bármilyen igekötőt az ige elé írni, mondani, csak akkor lehet, ha az az ige többségükkel is értelmes. Pl.: leolvas, fölolvas, megolvas, átolvas, beolvas, kiolvas…stb. Nem lehet valamit fölcsökkenteni, megcsökkenteni, átcsökkenteni, le- és kicsökkenteni; be-, le-, át-, meg-, összehangsúlyozni; s nem odafókuszálni, odafigyelni, odaösszpontosítani: át-, be-, ki-, föl- és leösszpontosítani; ki-, föl-, le- és szétintegrálni értelmetlen! Egyebek mellett viszont ilyen hibákkal lehet anyanyelvünket összekuszálni…
A tavakban a halakat már nem tenyésztik, hanem „termelik”, ahogy a növényeket sem termesztik…
Mit szólna a föntiekhez pl.: Kazinczy Ferenc (1759-1831), Bugát Pál (1793-1865) vagy Lőrincz Lajos (1915-1993)?!
Lassan meg köll(?) szoknunk, hogy a tudósítók többsége – bármely országból való is – nem tudja mi a különbség Közép- és Kelet-Európa, Kelet-Közép- és Közép-Kelet-Európa között. Korábban főleg Nyugat-Európából meg Észak-Amerikából nézve… Tisztelet a kivételnek! De onnan az is bizonytalan – tapasztalhattuk –, hogy Budapest vagy Bukarest Románia ill. Magyarország fővárosa-e? (Globalizáció = általános eligénytelenedés) Néhány éve gyakran hallunk ún. „Nyugat-Balkán”-ról, ide értve Szlovéniát, Horvátországot, Bosznia-Hercegovinát, Montenegrót, Szerbiát, Észak-Macedóniát és Albániát. (Koszovót többnyire kihagyják.) Ha a bármely nemzetiségű „illetékes”-ek ránéznek akár egy középiskolai földrajz-atlasz Balkán-félszigetet ábrázoló térképére, csak meglátnák, hogy Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina észak-nyugat-balkáni, Szerbia észak-balkáni, Észak-Macedónia és Koszovó közép-balkáni ország; és csak Albánia és Montenegró fekszik a félsziget Ny-i részén… A migrációt kutató intézet egyik munkatársa szerint Afganisztán Közel-Keleti ország… De a térképeket most, nyár dereka, végefelé elégették a „Szicilia calabriai partjain” és „a dél-szicíliai Pantelleria sziget”-en (sziget a szigeten?).
Dehát: „Kisország, ne légy szomorú, mindenki szeretője vagy!” Vagy mije? Hiszen Gemencen van Európa legnagyobb összefüggő erdőterülete… (Nem Skandináviában és nem Oroszország európai részének É-i területén…).
Miskolc, MMXXII. Szent Mihály havának elején
(a „kórkép” azóta csak romlott)
Hevesi Attila
Kedves Nyelvőrök!
Ismeritek Molnos Angéla magyarító könyvecskéjét?
Meg, persze, Faludy Óda a magyar nyelvhez c. nagyszerű versét…?
Üdv. és köszönjük az elmélkedést, Attila!
Az a szomorú, hogy ezáltal megint csupán egymás vállán sírjuk el bánatunkat. Nagy kár, hogy a liberális (azaz magukat “szabadelvű”-nek álcázó) nyelvészek, akik szerint “virágozzék minden virág”, nem olvasgatják ezeket a gondolatokat…
Ja, és mégvalami (ami Attila listájából kimaradt): “unikális“- hallom egyre-másra (és megborzongok tőle), amikor “egyedit” kellene mondani…
Üdv. Mindenkinek!
andrea (=mindszenty)
Dr. Lénárt László <hgll@uni-miskolc.hu> ezt írta (időpont: 2023. jan. 20., P, 8:10):
Kedves Attila!
Nagyon sajnálom, hogy a magyar nyelv védelmében nagyon kevesen szólalnak meg, tesznek érte annyit, mint Te! Ezt csak köszönni tudom, és kívánom, minél tovább végezd „nyelv védő” munkádat. Ilyen irányú munkámban Te mindig követendő példakép voltál és leszel!
Minden nyelv folyamatosan változik a külső és belső hatásokra. Ez egy természetes folyamat. De jó lenne, ha anyanyelvünk ebből lényegesen többet „profitálna” a magyarságának a megörzésében.
Engem nem maga a változás ténye zavar, hanem az, hogy jószerivel az, aki nem tud angolul, a magyarnak tűnő szöveget sokszor meg sem érti, vagy félreérti. A téves információ viszont a lehető legrosszabb!
Azt hiszem, kellene ismét egy Kazinczy Ferenc (ellenfeleinek Zafir Czenczi), aki segítene ebből a mostani furcsa nyelvi egyvelegből mai magyaros magyar nyelvet nemesíteni!!!!
Üdvözlettel
LL
Dr. Lénárt László c. egy. tan
hgll@uni-miskolc.hu; karsztvizgazda@gmail.com
46-565-111/17-26; +36-20-986-3000
lev. cím: Miskolci Egyetem, Környezetgazdálkodási Intézet,
3515 Miskolc-Egyetemváros
Kedves Attila!
Alapjában véve teljesen egyetértek veled, de azért hadd finomítsam kórképedet. Gyermekkorunkban is megvoltak az elsősorban németből átvett kifejezések, korábban a francia és a latin nyelv hatott a magyar nyelvre, akkor is bizonyára voltak, akik tiltakoztak. Lássunk néhány példát, azután „kommentálom”, azaz megjegyzésekkel látom el az írottakat.
Az ötvenes években – a háború előtti időszak tovább gördülése okán – még használtunk németességeket (germanizmusokat). Volt, hogy a német kifejezéseket és szavakat németül fűztük bele a magyar mondatba. Például: sag schon (zakson) – ezt azután magyarítottuk is „mondd már” (borzasztóan hangzik), azután kasa, kasi, kóser (ez eredetében héber, alkalmasint jiddis szó), később a hetvenes években a „csúcs” szó (das ist Spitze), sőt „csúcs szuper”. Egy másik német – jiddis szó: „unberufen” (lekopogom, el ne kiabáljam), azután cúzágoltam (ich habe zugesagt, vagyis elfogadtam a meghívást, megígértem). Az iparban és a kereskedelemben máig is használt német szavakat nem kezdem sorolni, csak néhányat említek: leisztni, dűzni, fejront, falcolás, drehálás stb. Van amit lefordítottunk, pl. zárt szelvény (geschlossenes Profil). Ma is élő, jópofa kifejezés a német – magyar szóalkotású „gebaszt”- elbasztuk.
Tisztázatlan eredetű idegen kifejezések is előfordulnak, például „standa pityere” (azonnal, haladéktalanul: talán a latin stande pede magyarítása), hóbelevanc (talán Hof Eleganz, udvari elegancia, fölösleges hivalkodás) stb.
Ma is létező, latin eredetű szavak, pl. persze (per se – magától értetődő). A legszebb magyarított latin kifejezés a „kirelejzumát” – a Kriszte eleiszonát. A „legszebb” a 20. századi angol-görög szóalkotás a szinergia (synergie).
Ma is használatos francia eredetű szavak: vernisszázs (vernissage – kiállítás megnyitó esemény), par example, comme it faut, chercher la femme, noblesse oblige, c’est la vie, l’art pour l’art, azután a már jövevényszónak számító affér, pantalló, pizsama, reneszánsz stb.
El kell ismernünk, hogy a magyar nyelv kezdetben a latin, majd a német nyelv hatására fejlődött. Ez abból is látszik, hogy a német – magyar fordítások csaknem tükörfordításként készíthetők, míg a francia, vagy az angol mondatokat a fejük tetejére állítva lehet csak lefordítani.
Azt se felejtsük el, hogy a többi nyelv is globalizálódik – az informatikához kapcsolódó kifejezéseket itt és most nem idézem. A német, főleg az osztrák és a bajor német gyakran mondja: das ist sehr cool (lefordíthatatlan, olyasmit jelent, hogy nagyon vagány, ez igen). Úgy is hívják ezt a nyelvet, hogy Denglish, hasonlóan a nálunk használt, a rossz fordításra utaló Hunglish szóhoz. Denglish szavak pédául: Beamer, Handy, downloaden, delivern, Ticket-Schalter, brainstormen, multitasken stb. Horribile dictu a francia nyelv is használ angol szavakat! Pédául: basket, mail, planning, dressing, jogging, overbooking, liker, faire de buzz, job, break stb.
Legyünk büszkék, hogy mi is megtermékenyítettünk más nyelveket – ebbe bele sem kezdenék, csak két kevésbé ismert példa, nem a kocsi és nem a gulyás, hanem az osztrák nyelvben használatos: wir machen einen Mulatschag, wir trinken einen Barack stb.
Néhány konkrét megjegyzés az általad felsorolt példákhoz. A „szerintem” valóban egy ősi magyar szóból, a sok jelentésű „szer”-ből ered. Kár érte. „Azt gondolom: nem kifejezetten angol eredetű. Je pense, penso, ich glaube, ja dumaju stb és e nyelvek is folyamatosan használják. Szerintem e kifejezés nem igénytelen, inkább választékosabb szeretne lenni, aki használja. Nem hinném, hogy az illető a felelősséget szeretné elhárítani, legalábbis tudatosan biztosan nem. A main stream stb. szavak honosítása a többi nyelvre is jellemző (l. fent), ettől persze még nem örülünk neki. Emlékszem, hogy ifjú koromban pályázatot írtak ki a „szupermarket” szó magyarítására és az ABC áruház kifejezés nyert – nagyon helyesen. A labdarúgás nyelvét is nagyon szépen magyarították, bár te említesz ellenpéldákat is: „futszal”, „fájnel for”. Ma sajnos egy gyakorlati szempont is áll az idegen kifejezések használata mögött: egyszerűbb így. Nem kell más nyelvhasználat esetén utánanézni, mert hasonlóan hangzik és ugyanazt jelenti.
Az „Én” gyakori használata, sőt e névmás ritkább használata sem magyaros. Ez sok nyelvben van így, például az olaszban sem alkalmazzuk, hacsak nem hangsúlyozunk valamit. Pl. io non credo: én nem hiszem, én vagyok az, aki nem hiszi). A latinban sem használták: „Ego sum via, veritas et vita” (Én vagyok az út, igazság és az élet).
Az anyanyelvünkből kikopó szavakkal kapcsolatban igazad van, bár e jelenség régi keletű, most csupán reneszánszát éli. Ha elolvasol egy 20. század elején megjelent újságot – nézz utána az „Arcanum”-ban – ott is a latin eredetű szavak lesznek többségben a hasonló értelmű magyar szavakkal szemben. Természetesen ma e szavak újjászületése nem latin, hanem angol anyától történik. Az sem biztos, hogy aki használja, az jó értelemben alkalmazza e szavakat (autentikus, mentális stb.). Érdekes, hogy ma már nem a latin „lege artis” kifejezést használjuk, hanem az angol „state of the art”-ot, ami ugyanúgy azt jelenti, hogy „a szakma (legkorszerűbb) módszerével” – az én szabad fordításomban.
A lájkolás, a fék nyúz szerintem (nemcsak úgy gondolom, de hiszem is) borzasztóan koptatják (erodálják) nyelvünket. A „katalupot” még nem hallottam. Nem azt jelenti, hogy Kant a farkas? Rettenetesnek tartom a rossz hangzású magyar szavak terjedését is: cserkó, pari stb.
A magyar szavak helyett használt jövevényszavakkal az a fő baj, hogy valószínűleg nem mindenki tudja, hogy pontosan mit jelentenek. Sőt bizonyára a használó nem is ismer hasonló értelmű magyar szót. Igen szomorú pl. a pandémia elterjedése a világjárvány helyett.
A nyelvgyarmatosítással kapcsolatban ne felejtsük, hogy a nyelvújítás szóalkotásai is gyakran szörnyen hangzanak. Ilyen szó például az „egészségedre”. A magyarosítással tehát óvatosan kell bánni: „projekt” = vetítmény, előredobvány (vö. a latin proicio igével amely hasonlókat jelent)?
„Tegnapi napon, holnapi napon, a tavalyi év folyamán” – teljesen magyartalan szóhalmozás. Hasonlóan visszataszító a „számomra” használata a „nekem” helyett.
Az „a következő műsor (műsorszám) termékmegjelenítést tartalmaz” jogi okok miatt szükséges, erről nincs mit mondani, hasonlóképpen a „következő műsorunk 12 éven aluliaknak nem ajánlott” kijelentéshez.
Nekem is azt tanították, hogy „bármilyen igekötőt az ige elé írni, mondani, csak akkor lehet, ha az az ige többségükkel is értelmes” Kitűnő példáidhoz in additione: beáldoz, beájul.
Közép- és Kelet-Európa, Kelet-Közép- és Közép-Kelet-Európa, sőt Délkelet-Európa – erről már egyetemi hallgató koromban is vitáztunk. Ez politikai kérdés. Ha mi Délkelet-Európában vagyunk, akkor hazánk már a Balkán. „Der balkan beginnt am Rennweg” (Állítólag Metternich herceg mondta). A németek országukat Közép Európához sorolják: A „Nyugat-Balkán” kifejezésnek is politikai jelentősége van.
Valaha a nyelvészek harcoltak nyelvünkért a közmédiában – sikeresen! Ma hol vannak? Vigasztalásul mondom, hogy nagy nehézségeim vannak a latin nyelvvel, mert most dolgozzuk fel a feleségem családi levéltárát az 1600-as évektől kezdődően. Mint tudjuk, kezdetben (1805-ig) a latin volt a hivatalos nyelv. Az osztrákok mondják lenézően: „Die ungarische Sprache war keine Schriftsprache” – a magyar nem volt írott nyelv. Sajnos ebben van igazság, ezért volt szükség a nyelvújításra, ami nem magyar specialitás (különlegesség), mert pl. a görögöknél tudtommal három nyelvújítás is volt. Gondolj arra, hogy mit tettünk mi a latin nyelvvel? Az én feladatom a levéltár latin nyelvű iratainak, leveleinek a lefordítása. Vért izzadok! Hiányoznak a jogi ismereteim a korabeli latin-magyar nyelv ismerete. Ez nem Horatius nyelve – ami egyébként még nehezebb! Mit tett az egyház a latin nyelvvel? Azt tette, hogy az egyházi konyha latint ministráns korom óta én is értem. Ez ad némi támpontot, persze azért a gimnáziumi latin tanulmányok is. Várom Horatius levelét, amely a Tiédhez hasonlóan panaszkodik arról, hogy mi lett az ő szép anyanyelvével!
Szeretettel üdvözöl
Ádám
Prof. Dr. Ádám Kertész
Professor emeritus,
Head of Research Group on Present-day Processes and Landscape Research
Geographical Institute,
Research Center for Astronomy and Earth Sciences,
Hungarian Academy of Sciences
H-1112 Budapest, Budaörsi út 45.
