Jól kezdödött valakinek ez a hét. Ma reggel kattintottam amikor balra akartam kifordulni a Derkovits alsóról a belváros felé. Folyt a helyszínelés így aztán alaposan feltorlodott a forgalom minden sávban. Ránézésre úgy tünt mintha két személykocsi frontálisan egymásnak ment volna. Rossz volt látni, hogy egy csaknem új autócsoda nyomott orral kinyílt légzsákokkal hamar fel lett avatva. Mentőt nem láttam így nem lehetett olyan vészes a helyzet. Círka jó 10 percet vártam, hogy átengedjenek az út közepén álló járművek között. Ráadásul a katasztrófavédők csoportosulva konzultáltak. Lesz ami lesz egy életem egy halálom feljük tartottam hátha emberszámba vesznek és félreállnak. Egy tisztes rendőr észlelve a szándékomat kiállt és segített levezényelni a kifordulásomat. Ellentétben a tűzoltók egyikével aki ezt a manövert abszolut sértőnek vélte. Próbált is ennek hangot adni, de a rendőr helyre tette.Hajrá rendőrök!
Szántó István
Related article
Mi legyen a sok galambbal – intenzíven szennyezik a környéket – akár a járványt is terjeszthetik
Amikor a miskolci Széchenyi út 48 szám alatt laktunk nem sokat jártunk az utcai erkélyünkön. Így aztán ellepték a galambok. Ha mégis kimentünk...
A miskolci Fidesz-KDNP menekül a felelősség és a munka elől – Veres Pál polgármester közleménye
Elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek tartjuk, hogy a miskolci Fidesz-KDNP önkormányzati képviselők bojkottálták azt a testületi ülést, amelynek összehívását ők maguk is kezdeményezték....
Az erő veled is lesz – keresd a Power és Fitness üzletet – László a cég reklámja –
Hamarosan egy új reklámmal jelentkezünk. Mészáros László Power és Fitness üzletét – a miskolci bazártömbben mutatjuk be. Folyamatosan. Testépítők sportolók és az egészséges...
Rengett a föld – vajon ez volt e az előmozgás – folytatódik e a természet haragja
Kétszer éltem át földrengést. Generációk cserélődnek úgy, hogy sose ismerik meg ezt a talajmozgást. Először talán 1986 nyarán remegett alattam a talaj. Balatonszéplakon...
Hosszú partneri kapcsolat: a ŠKODA tizenharmadik alkalommal a Tour de France szponzora – Hírek és események – Hírek
Földünk minden pontjáról Franciaország felé tekintenek a kerékpársport rajongói július 2. és 24. között. Ugyanis ekkor és ott rendezik a világ legnagyobb kihívást...
Úgy csökken, hogy közben nő – a közigazgatásban dolgozók száma nem a tervek szerint alakul
Ahelyett, hogy a kormányzati célkitűzésekkel összhangban csökkent volna, nőtt a közigazgatásban dolgozók létszáma. Tavaly októberben 261 ezren dolgoztak a közigazgatási intézményekben, míg 2015...
Tovább erősödnek a fogyasztók egyedi vitáinak megoldását szolgáló békéltető testületek – mocskolódjunk face to face – feloldozzák e a gúzsba kötött medvét
” Az Innovációs és Technológiai Minisztérium célja a fogyasztóvédelmi intézményrendszer hatékonyságának növelése a fogyasztók és a tisztességes vállalkozások védelme érdekében. Az Országgyűlés által...
Folytatja termékoffenzíváját az Audi – már rendelhető a Q2, valamint az A5 és az S5 Coupé – Aktuális hírek – Hírek
Tavasszal mutatta be a négykarikás márka új Audi Q2* modelljét a nagyközönség számára, június elején pedig az Audi A5 és S5 Coupé* következett....
Volkswagen-találkozó 2018: Hetedik alkalommal a Hungaroringen – Hírek – Hírek és hírlevél
A hagyományokhoz hűen ezúttal is ősszel rendezi meg a Volkswagen az éves márkatalálkozóját a Hungaroringen. Idén szeptember 22-én gyűlnek össze a márkafanatikusok a...
Gördülékeny beléptetés és ügyintézés a határon
A rendőrség továbbra is teljes kapacitással üzemelteti a közúti határátkelőhelyeket, hogy biztosítsa a folyamatos utasforgalmat. A rendőrség új eljárásrendet követ a hiányos okmányokkal...
Sok síléc és cipő gazdára vár -kezdőknek haladóknak -márkás felszerelés
Ha-hó.Még nincs hó, de már felmértem a helyzetet. Rájöttem, hogy ebben a korban a sífutás már nem szégyen – inkább hasznos.Nincs mese, eljött...
A legfontosabbak amire szükségünk lehet a kórházban – két hét is lehet látogatók nélkül – az előrelátók összerakják az úti csomagot – könnyebb a válogatás a listával
Megszerkesztették azt az úgynevezett kórházi csomagot, amelyet nem árt ha bekészítünk, összerakunk még idejében. Azzal a reménnyel, hogy csak nem lesz rá szükség,...
Egészségügyi szakmai irányelv készült az érszűkület ellátásáról – a nehéz a mozgás
"A perifériás verőér megbetegedések ellátásáról" című egészségügyi szakmai irányelvet az Emberi Erőforrások Minisztériuma koordinálásával az Egészségügyi Szakmai Kollégium Angiológia és érsebészet Tagozata készítette....
Elhunyt Stark László a Mályi téglagyár tulajdonosa – hosszú útra ment a barátom
Talán a nyolcvanas évek elején lehetett amikor drága édesanyámmal Bécsbe utaztunk. Úgy Gyöngyös előtt feltornyosult a forgalom, lépésben cammogtunk, s addig cikáztam –...
Hajdú Péter a pénteki Északban – interjú a legismertebb tévéssel
Ma csütörtökön megjelent a Sokszöges eszterga írásom az Északban. Mondani se érdemes a Gellért Károly nevével fémjelzett csodálatos találmányról a sokszög esztergáról írtam....
Kimaradtam a buliból – piros barikád az udvarunkon – a Szentföldön nem fagynak el – házaltam a műanyag csatornafedelekkel
A firkász annyi mindenbe beleártja magát sikerrel vagy sikertelenül, végül elhiszi, hogy mindenhez ért. Magam is polihisztornak képzelem magam. Álmomban. Így aztán amikor...
Élj szer-telenül! – jó szlogen – mit üzen Janka
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság koordinálásában komplex, a közeledő kábítószerellenes világnaphoz igazítottan komplex programot szervez 2023. június 13-án 8 óra 30 perctől 13 óráig. A...
Már minden tizedik tinédzser dohányzik – ez már disznóság – tegyék kötelezővé – egy speciális magyarázattal
Egy globális felmérés szerint a legtöbben tinédzserkorban szoknak rá a cigarettára: a kiskamaszok – 12-15 éves gyerekek – 11 százaléka dohányzik. A kutatók...
Végső búcsú Olgikától, a miskolci mester kozmetikustól – hétfőn temetik Földi Zoltánnét
Hosszan tartó betegség után, 93 esztendős korában elhunyt Földi Zoltánné, Lázár Olga. Szegiben született és fiatalon megjárta a náci haláltáborokat, s elszenvedte az...