Újabb öt évre megválasztotta elnökének Hivatal Pétert
a Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai és Szomszédos Jogi
Egyesülete (Repropress).
A tisztújító közgyűlésen az elnökség és a felügyelőbizottság
tagjait is megválasztották.
A Repropress közzétette a korábbi ciklusról készített beszámolót is:
“Sikerként értékeljük, hogy rendkívül sokrétű előkészítő munkánknak
köszönhetően az év elején, a Repropress a Szellemi Tulajdon Nemzeti
Hivatalától - közigazgatási határozat alapján - megkapta az
engedélyt így, mint reprezentatív közös jogkezelő szervezet
kiterjesztett hatállyal végezheti tevékenységét, annak érdekében,
hogy méltányos díjazást biztosítsunk a kiadói tartalmak digitális
platformokon történő terjesztéséért a sajtókiadók számára. A
sajtókiadói díjakkal kapcsolatos közös jogkezelés képes a jogosultak
egységét képviselni az olyan nagy szolgáltatók felé is, mint a
Google vagy a Meta. A jogosultaknak nem egyedül kell végig járniuk a
felhasználás engedélyezésének folyamatát, és nem kell idegen nyelven
szerződéseket kötniük az érintett cégekkel. A következő lépés,
melyen már dolgozunk, a törvényi előírásoknak megfelelő díjszabás
elkészítése és elfogadtatása." mondta Hivatal Péter elnök.
Napjaink egyik legfontosabb kihívását a generatív mesterséges
intelligencia (GAI) rendszerei jelentik a kiadók számára. A GAI-k
(pl. ChatGPT, Bard, DALL-E 2, Midjourney, Stable Diffusion) rohamos
térnyerése fontos kérdéseket vet fel a médiaszektor és a
tartalomszolgáltatók számára. A mesterséges intelligencia nemcsak a
tartalomgyártásra, hanem a közönség fogyasztási szokásaira, a
tartalmak és felhasználói adatok más, harmadik felek általi
felhasználására és a monetizáció lehetőségeire is hatással van.
Álláspontunk, hogy ezeket a rendszereket csak a kiadói tartalmak
szerzői jogának tiszteletben tartása mellett, transzparens módon
szabad fejleszteni azon alapelvek figyelembevételével, amelyek védik
a kiadók szellemi tulajdonát, a brandet, az olvasói kapcsolatokat és
a befektetéseiket. A szellemi tulajdonjogok által védett tartalmak
kereskedelmi célú felhasználásához minden esetben a jogosultak
engedélye szükséges. - nyilatkozta Havas Katalin, a Repropress
főtitkára.
A közgyűlés a rendes tisztújítása keretében az alábbi vezetőséget
választotta ötéves időtartamra:
Elnök:
Hivatal Péter
Az elnökség tagjai:
dr. Bezzegh Emese (Mediaworks Hungary Zrt.)
Fári István (Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft.)
Kardos Gábor (Magyar Jeti Zrt.)
Lipták Tímea (Central Médiacsoport Zrt.)
dr. Szilágyi Zsuzsanna
Tóth-Császár Gergely (Ringier Hungary Kft.)
A Felügyelő Bizottság tagjai:
Hargitai Ádám – (Mediaworks Hungary Zrt.)
Győri Izabella – (Central Médiacsoport Zrt.)
Körtvélyesi Csaba – (Ringier Hungary Kft.)
Főtitkár:
Havas Katalin
Kiadó: Magyar Lapkiadók Egyesülete
Elismerjük, hogy késlekedtünk. Belátjuk, hogy felhívásunkat akkor kellett volna minden jóérzésű hittestvérünknek eljuttatnunk, amikor Tordai Péter arra hivatkozva nem tett eleget Heisler András...
Több százan kísérték utolsó útjára hétfőn délben a tegnapi napon elhunyt Zoltai Gusztávot. A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek...
Hajnalban kaptuk a tragikus hírt – elhunyt dr. Iván László orvosprofesszor, 86 esztendős korában örökre visszaadta a lelkét a Teremtőjének. Laci bácsi gyermekéveit...
A Telekom vezérigazgatója egy karácsonyi partira hívta a vele együttműködő sajtó munkatársait. A helyszín minden évben változik. Jelzem az idei a budapesti Vörösmarty...
A legújabb termékekkel, élő szerszámbemutatókkal, exkluzív ajánlatokkal, nyereményekkel és ajándékokkal érkezik a Milwaukee Tour a Vasas Szerszám Központ elé április 20-án, szerdán (Támogatott...
Social media és Influencer Munkacsoport néven folytatja tovább tevékenységét az IAB Hungary influencer marketing területért felelős szakmai közössége. Nevük változása feladatkörük bővítését jelzi:...
Vadász Elemér igazi lokálmatador, vidéki futballsztár. Egyre fényesebb csillag Miskolc labdarúgásában. A népkerti Munkásban benne látják a jövőt. Gyerekként a Gordonban, a Vörösmarty...
Összesen 48 ezer forint átutalására szólította fel a Terrorelhárítási Központ a Telex két újságíróját, akiket korábban a TEK kamera-ellenőrzéssel akadályozott a munkavégzésben Kalocsán,...
A fermentálás, vagyis erjesztés igazi reneszánszát éli: egyre többen készítenek otthon savanyú káposztát, kimchit vagy éppen cékla kvászt. A hidegebb hónapokban a...
Úgy jött ki a lépés, hogy csaknem három napig Pesten kóborolhattam. Gyalogosan, s amikor eltikkadtam felugrottam az első villamosra vagy buszra. A napi...
Volt a miskolci sajtóban egy úgynevezett konszolidált időszak a rendszerváltás után. Az önkormányzatnak még csak televíziója volt és ez teljes harmóniában, szinte szinkronban...
Ünnepélyesen átadták a miskolci megyei kórház bűszkességét a Csillagpont centrumot. Köszöntő beszédet mondott Balog Zoltán miniszter. Jelen voltak dr. Szócska Miklós államtitkár és...
Jogos az észrevétel, valóban elhanyagoltam a gráf frissítését. Mentségemre szóljon, hogy nemcsak behavazódtam, de még sok egyéb más munkám is adódott. Aki még...
A Mezőkövesdi Tankerületi Központ 2018.augusztus 31.-én pénteken, a Mezőcsáti Egressy Béni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában tartotta meg soron következő intézményvezetői értekezletét....
Fogyasztóvédelmi eljárás keretében állapította meg a hatóság, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a Meseország mindenkié című könyv értékesítésekor az azt kiadó Labrisz Egyesület....