A Kúria elnökének közleménye -Varga Zs. András: ami az automatikus ügykiosztás minden bíróságra kiterjesztésének követelését illeti

– A Kúria elnökének közleménye

Az Európai Bizottság 2023. évi jogállamisági jelentésének
Magyarországra vonatkozó fejezete a Kúriára vonatkozóan
sajnálatosan, ellenőrzés nélkül átvette az Országos Bírói Tanács
minden ténybeli alapot nélkülöző, többször adatokkal cáfolt, sok
bíró személyes integritását sértő önkényes véleményét. A
megállapításokra vonatkozóan kijelenthető, hogy azokból egyetlen szó
sem igaz.
Minden kúriai pályázat elbírálása az évtizedes gyakorlatot
aprólékosan követő, a jogszabályokat minden részletre kiterjedő
figyelemmel, pontosan betartó, a véleményező bírói testületek
állásfoglalását kivétel nélkül elfogadó döntéssel történt. Éppen
ezért egyetlen, a pályázatokon nem nyertes pályázó sem vitatta azt.
A megállapításokat mint a bírói tekintélyt minden alap nélkül
megkérdőjelező politikai támadást ismételten, sokadszorra
visszautasítom. Azt pedig, hogy mindez az Országos Bírói Tanács
néhány volt és jelenlegi tagjának öncélú törekvésein alapul, nagyon
sajnálatosnak tartom. Ezektől a törekvésektől nemcsak a Kúria
képviseletében, hanem minden tisztességes magyar bíró nevében
elhatárolódom.

Végül, , a Kúria tapasztalatai alapján
kijelenthetem, hogy az Országos Bírói Tanács és az Európai Bizottság
egybehangzó törekvésének teljesítése a magyar igazságszolgáltatás
megbénításához vezetne. A Kúria – előre sejtve, hogy ez elvárás lesz
– három év alatt előre létrehozta és mára működteti ezt a rendszert.
A tapasztalataink azt mutatják, hogy az ügyelosztás bürokratikus
adminisztrálása jelentős, indokolatlanul sok időt és erőforrást von
el az ügyek tényleges elbírálásától, holott az utóbbi a felek
természetes érdeke. Az automatikus ügykiosztás kiterjesztése minden
bíróságra megvalósíthatatlan. Akkor is megvalósíthatatlan, ha az
Országos Bírói Tanácsnak a bíróságok működésére vonatkozó ismeretek
hiányában megfogalmazott javaslatain alapul.
Varga Zs. András
Kiadó: Kúria