Atyai barátom, rokonunk, a
mezőcsáti Gyula bácsi igazi, tipikus ötvenhatos. A forradalom
zűrzavarában gondolkodás nélkül hagyta ott a miskolci szabószövetkezetet. Letette az ezüstgyűszűjét a mester varrógépére,
és meg sem állt Saarbruckenig.
A német nagyváros színházában olyan mindenes, jelmeztervező-készítő lett. Magam is
megtapasztaltam, a társulat
kedvence volt. Ha szobrot terveznék róla, nem gondolkodnék, a nagy szabóolló helyett
csak egy sörösüveget képzelnék
a jobb kezébe. Úgy a távoli otthonában, mint az itthoni nyaralásakor is egyre másra bontogatta a palackokat.
Emlékszem, délután kettőre járt be a színházba, s előtte
akármennyit ivott, színjózannak tetszett. Éjféltájt járt haza,
s Gyula bácsi már az előszobában bontogatta az elmaradhatatlan malátás tápszerét.
Mihelyst a hatvanas évek derekán meghirdették az amnesztiát, minden nyarát itthon töltötte. Elmaradhatatlan stampedlis
flaskáját, a messziről illatos csáti szíverősítőt keze ügyébe készítette, majd kiadta a parancsot
magának – adjad, Gyula! Több
évtizeden keresztül, nyaranta,
csaknem kétezer kilométeres távot húzott le félpityókásan. Szerencséje volt, a gondviselés vigyázott rá, soha nem volt egy
koccanása sem. Németországban nagyon kell imbolyogni,
hogy megszondázzanak.
Mindez arról jutott eszembe,
hogy a nyári uborkaszezonban, amikor nem ülésezik a
parlament, a politikusok a hasukat süttetik, kell valami össznépi téma, egy tipikus rágócsont, amelyen kérődzhetünk.
A kormányunk vezető miniszterei minden bátorságukat
összeszedve feszültek egymásnak, hogy lehessen-e, vagy sem
egy pohár bor elfogyasztása
után autót vezetni. Minden közvéleménykutatás szerint nem
vagyunk elég érettek arra, hogy
egy deci után megálljunk. Míg a
Lajtán túli volánforgatók étkezés után egy pohár sörrel beérik,
mi biztosan nem vagyunk képesek ilyen önmérsékletre. Szerencsénkre, ahogyan bedobták ezt
az elterelő gumicsontot, máris
kezdték elásni.
Közben próbálok visszaemlékezni, a több mint fél évszázados vezetési múltamban volt-e
olyan eltévelyedésem, hogy spiccesen kormányoztam. Gyorshajtás, sebességtúllépés enyhe
formában már többszörösen
szerepel a bűnlajstromon. Pontvesztéssel kombinálva. Ittas vezetésért viszont soha nem vontak felelősségre. Nem is tehették
volna, hiszen az iszik vagy vezet között mindig is különbséget
tudtam tenni. Életemben egyetlen egyszer fújatták meg a szondát, pontosabban egyszer, de
összesen egyszerre hármat.
Egy szombat esti fényes bálból többen indultunk haza a
Tapolcai Júnó szállóból. Észleltem a tükörből, hogy idegenből jött barátaink lemaradtak,
így komótosra vettem a tempót.
Lassan, félrehúzódva gurultam,
hogy beérjenek. A kék villogós
meseautó lesből követni kezdett,
és nemsokára megállásra késztettek. Kezdődött a szokásos jó
estét vagy inkább már jó reggelt, hová, hová kíváncsiskodás.
Közben az intézkedő rendőr társa már köszörülte is a szondát.
Egyet, kettőt majd a harmadikat
már teli tüdőből fújatták. Nem
látszott rajtam semmilyen idegesség, izgalom, a leheletem is
ártatlannak tetszett. Kaján derűvel tűrtem a megpróbáltatást.
Nem hittek a szemüknek. Vártam, hogy magukat is megszondáztassák, hátha egy rossz szériát bontottak. Ma már nem titok,
akkoriban sem volt az, csak nem
kérdezték, mi járatban voltunk,
azon az estélyen mutatkozott be
az első magyar alkoholmentes
sör, a dús fantázianevű.
SZÁNTÓ ISTVÁN
