Szikrázó napsütés, mérsékelt
meleg, nagy ritkán kánikula, de
éjszakánként menetrendszerűen
jöttek a hűsítő zivatarok. Ilyen
idilli volt a helyzet a Balaton
partján, ahol éppen egy vízparti pavilonsoron szolgáltam pincérként. Nem érhettem még meg
a 15. évemet, amikor Feri bácsi
egy fröccsel „megrontott”, elindított az idült alkoholizmus lejtőjén. A söntés nagy hatalmú ura
elégedett volt a munkámmal,
ezért óránként egy amolyan
gyenge hosszúlépéssel jutalmazott. Amolyan igazi balatonarácsi száraz borhoz, egyujjnyihoz
három deci szódát spriccelt. Életem legjobb fröccsét készítette.
A bor kifogástalan volt,
de mára megtanultam, nem
mindegy, milyen szénsavas vízzel vegyítjük. Aki ízes fröccsre
szomjazik, azonnal felejtse el a
műanyagpalackos bubis vizet.
Itt ez olyan, mint a citrompótló. Az üveges vagy ballonos szódát semmi nem helyettesíti. Mamámnak és keresztanyámnak
6-8 üvegpalackja volt, mihelyst
felcseperedtem, nekem volt kötelességem a szénsavas víz pótlása. Korán megtanultam, hogyan
lehet egyszerre három-három
üveggel a kézben egyensúlyozni.
Kezdetben üvegenként egy forint tíz fillérért vettük a frissítő
vizet a Keravill melletti kis csemegében. Katasztrófaszámba
ment, ha az utolsó üveg is elfogyott. Próbálom számba venni, hol mennyien gyártották a
szénsavas üdítőt. Talán a hetvenes években még a Marosi néni
üzeme volt a legnagyobb. Nála
folyamatosan zakatoltak a töltőmasinák, előttük három-négy
nő, teljes, nyakig érő gumikötényben és törésálló maszkban
préselte a vizet és a gázt az üvegekbe. Emlékszem, a műanyag
palack ritkaságszámba ment,
nem kedveltük, mert ezekben
mellékízű az innivaló.
Ujj Tiborral, a város legnagyobb szikvízgyártóüzemének
tulajdonosával nosztalgiáztunk
a témában. A birodalma a vár
mellett található. A húszas évek
elején ebben a házban volt a
Rácz-féle jéggyár, mígnem fél évszázada Báthory Ferenc megteremtette itt a szódavízgyártást.
Közös erővel számoltuk ki, hogy
rajta kívül már csak egy szódavíztöltő található Miskolcon, valahol a Csabai kapu környékén.
Az Avas alatt, a Tanoda pékséggel szemközi sarkon is volt egy
szikvíztöltő, ezt az avasi borpincék beszállítójaként ismerték.
A tulaj egy idős asszony, hozzá
még egy pohár szódáért akár éjszaka is bekopoghattunk.
Hogy készül a szóda honnan
veszik hozzá a szénsavat? Tibor nem titkolja, számukra a
tavi forrás adja az alapot, a gázt
honnan máshonnan, mint Répcelakról szállítják. Jedlik Ányos
találmánya máig sem sokat változott, csupán a töltés technológiája újult meg. És az egészségügyi követelmények szigorodtak.
Visszasírnám az üveges szódát. Magamnak is megőriztem
egy régi faládára való kollekciót.
Tibor szerint veszélyes, elég egy
hajszálrepedés, és robban. A jó
szódavizet 8-10 bar nyomással
töltik, így aztán nem véletlenül
az Unicum-gyártók sem voltak
képesek üvegbe rejteni a szénsavas alkoholt. Nem érdemes
kockáztatni, sokunk vesztette el
szeme világát az asztalon szétrobbanó szódásüvegtől.
Ujj úr is ismeri a mondást –
üti, mint szódás a lovát. Csúnya mendemonda, mentegeti
a céhbeli elődjeit. Ki bántaná a
munkatársát. Ma már a paciknak nincs okuk félni, évtizedek
óta eltűntek a lovaskocsis szállítók. Nekem is csak az emlékezetemben élnek azok a kolompoló
stráfkocsisok, akik még a főutcára is kihozták, cserélték az üvegeket. Sokszor szaladtam utánuk,
mire az első emeletről pénzzel,
palackkal letrappoltam, egy házzal már továbbálltak.
Erre igyunk! Söntés Feri bácsi
egészségére, aki a világ legjobb
fröccsével próbált még idejében
„megrontani”…
SZÁNTÓ ISTVÁN
Kerényi László dokumentumfilmes képíró fotói
