Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét: Ön mit tesz ezért?

Az idei, Gyöngy-percek elnevezésű eseménysorozat azt hangsúlyozza, hogy a méhnyakszűrés mindössze néhány percet vesz igénybe, de megelőzhet, vagy még időben felfedezhet egy nagyon komoly betegséget.

A középpontban idén a motiváció áll. Magyarországon a szűrési hajlandóság sajnos nem éri el a skandináv országok 90%-os arányát. Ennek oka lehet többek között például egy rossz élmény, a szociális háttér vagy az alacsony egészségértési szint. A Mályvavirág Alapítvány célja, hogy felderítse, mi állhat a háttérben, és segítse azokat, akik még hezitálnak a szűrővizsgálaton való részvétellel kapcsolatban. A hét folyamán az Alapítvány social media felületein ismert emberek és túlélők osztják meg azt, őket mi motiválja arra, hogy időről időre elmenjenek méhnyakszűrésre. Mindemellett a Budapesten utazók a metró aluljárókban, a debreceniek pedig a DKV járművein figyelemfelhívó plakátokkal találkozhatnak.

A Megelőzési Héten arra is törekszenek, hogy minél szélesebb körben készülhessen el a szűrési motiváció témáját vizsgáló felmérés az alábbi kérdőív segítségével. A Mályvavirág arra kéri a 20 év feletti hölgyeket, hogy töltsék ki a kérdőívet, amely ide kattintva érhető el: https://forms.gle/tdwenwtJhfZ5pWA19

Tóth Icó

– A Mályvavirág Alapítvány 2024-ben azon dolgozik, hogy kiderüljön, mi az, ami visszatartja a nőket attól, hogy rendszeresen részt vegyenek méhnyakszűrésen. Itthon minden évben 1000-nél is több méhnyakrák-diagnózis születik, és több száz nő veszti életét egy olyan daganatos betegség miatt, amelyet egy vírus, a humán papillomavírus (HPV) okoz, és ami megelőzhető. A méhnyakszűrés csak pár percig tart, de életet menthet! – fogalmaz Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke. Az alapítvány hazai és nemzetközi platformon is azért dolgozik, hogy elősegítse az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azon célkitűzésének megvalósulását, hogy a méhnyakrák teljesen eltűnjön a Föld színéről. Ehhez a WHO szerint arra van szükség, hogy 15 éves korukra a lányok legalább 90 százaléka megkapja a HPV elleni védőoltást, a felnőtt
nők legalább 70 százaléka rendszeresen járjon szűrésre, illetve azon nők közül, akiknél elváltozást okoz a HPV, legalább 90 százalék kapja meg a megfelelő kezelést akár rákmegelőző állapot, akár rákos invazív állapot fennállása esetén.

Magyarországon kétféle méhnyakszűrési eljárást különböztetünk meg: a népegészségügyi szűrést, valamint az ún. opportunisztikus, azaz magánúton történő méhnyakszűrést. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) háromévente meghívót küld ki azoknak a 25-65 év közötti nőknek, akik az elmúlt három évben nem voltak méhnyakszűrésen a regiszterük szerint. A meghívó alapján megközelítőleg 40%-a megy el a nőknek a szűrésre rendszeresen. Az opportunisztikus szűrésben a nőgyógyász orvosok magán körülmények között szűrnek, a citológiai kenetvétel évente ismételhető.