Avi/ujkelet.live

A háború 126. napja, északi front: A Hezbollah terrorszervezet csütörtökön mintegy harminc rakétát lőtt ki Libanonból Felső-Galileára, jelentette reggel az izraeli média. Sérülésről vagy kárról nem érkezett jelentés. A támadás célpontja valószínűleg az Izraeli Védelmi Erők egyik bázisa volt a térségben. Az egyik rakétát a légvédelmi rendszerek elfogták, a többi pedig nyílt területeken landolt.

Déli front: A Hamász vezetője, Jechíje Szinwar nem vett részt a terrorszervezet Izraelnek benyújtott válaszának végső kidolgozásában, jelentette este a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.

Három különböző forrás szerint a Hamász közvetítőknek benyújtott és Izraelnek továbbított válaszdokumentumában szerepel egy szakasz, amely szerint ,,a megállapodáshoz a Hamász gázai vezetésének jóváhagyása szükséges”.

Gázai övezetbeli források azt nyilatkozták a Kan-nak, hogy ,,Izrael az elmúlt héten jelentősen megnövelte a Khan Juneszre nehezedő katonai nyomást annak érdekében, hogy megnehezítse a kommunikációt a Hamász külföldi vezetése és Szinwar között, minden tekintetben a fogolycserére adott válaszára vonatkozóan”.

A felek közötti kommunikáció bonyolult és nehezen kivitelezhető, mert Szinwar attól tart, hogy a kapcsolatfelvétel során lelepleződik a búvóhelye.

A tárgyalásokat folytató tisztségviselők rendelkezésére álló információk szerint Szinwar több hete (beleértve a párizsi csúcstalálkozót is) nem érintkezik a szervezet vezető tisztségviselőivel, így nem vett részt a közvetítőknek és Izraelnek benyújtott válasz megfogalmazásában.

Csütörtökön Hamász-küldöttség érkezett Kairóba a tárgyalások előmozdítására Szinwar helyettese, Khalil al-Hajja vezetésével. A delegációt a Hamász politikai szárnyának vezetője, Iszmail Hanije kellett volna vezesse.

Hazai front: Matanjahu Englman állami számvevő mintegy nyolc magas rangú politikus és katonai tisztviselő naplóját kérte be a Hamász október 7-i terrortámadása körüli kudarcok kivizsgálásának részeként, jelentette a Kan.

Az általa kért dokumentumok között szerepel a tisztviselők napirendje és találkozóinak menetrendje október 7-én éjféltől, órákkal azelőtt, hogy a Hamász megindította volna a támadást.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök, Joáv Gallant védelmi miniszter, a Sabak belbiztonsági szolgálat igazgatója, Ronen Bar és az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke, Herci Halevi altábornagy is azok közé tartozik, akiket állítólag naplóik benyújtására kértek.

The post A Hezbollah több tucat rakétát lőtt ki, Szinwarral nincs kommunikáció, nem vett részt a tárgyalásokban first appeared on Új Kelet online.