Avi/ujkelet.live

A háború 133. napja, déli front: Az elmúlt hetekben a kommandós alakulat Maglan egységének harcosai jelentős károkat okoztak a Khan Junesz Dandárban, és megerősítették műveleti irányításukat a területen, jelentette az Izraeli Védelmi Erők délután. Az egység harcosai eddig több tucat terroristát likvidáltak közelharcban, mesterlövészekkel valamint páncéltörő rakétaindító sejtekre és az ellenség megfigyelő állásaira mért légicsapásokkal.

Egy épületben hírszerzési irányítással végrehajtott razzia során, először az Oketz egység egyik kutyáját küldték be, hogy felderítse a terepet, a harcosok pedig a négylábú kameráján keresztül azonosítottak egy fegyveres terroristát. Az erők rajtaütöttek az épületen, konfrontálódtak a terroristával, és megölték.

A terrorista infrastruktúrák elleni razziák során a harcosok számos fegyvert találtak a térségben, köztük Kalasnyikov puskákat, villanógránátokat és repeszránátokat, pisztolygolyókat, mellényeket és töltényeket.

A hadsereg reggel közölte, hogy az elmúlt 24 órában kiterjedt légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben, miközben a szárazföldi erők számos terroristát megöltek a harcok során.

A légierő célba vette a Hamász posztjait, beleértve a terrorcsoport hadműveleti főhadiszállását, katonai épületeit, kilövőállásait és más célpontokat. Ezeken felül csapásokat hajtottak végre a szárazföldi csapatok támogatására is.

A Maglan és a Sajetet 13 haditengerészeti kommandós egység elit erői a Hamászhoz tartozó aknavetőket, gránátokat és egyéb fegyvereket is találtak az egészségügyi intézményben.

Nasszer Kórház: Az izraeli katonák folytatják a kutatásokat a dél-gázai Khan Juneszben lévő Nasszer Kórházban, és eddig több mint 20 terroristát fogtak el, akik részt vettek az október 7-i mészárlásban. Emellett több tucat gyanúsítottat vittek el kihallgatásra.

Fotó: Izraeli Védelmi Erők

Az izraeli csapatok tegnap bementek a kórházba arra hivatkozva, hogy információik vannak arról, hogy túszokat tartottak ott, és túszok holttestei lehetnek az intézményben.

A hadsereg közölte, hogy „továbbra is a nemzetközi jognak megfelelően fog intézkedni a Hamász terrorcsoport ellen, amely szisztematikusan a kórházakból és más polgári infrastruktúrákból tevékenykedik”.

WHO: Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt állítja, hogy megpróbált bejutni Gáza legnagyobb működő kórházába, a Nasszerbe.

,,Még mindig vannak súlyosan sérült és beteg pánciensek a kórházban” – mondta Tarik Jasarevic, a WHO szóvivője.

„Sürgősen üzemanyagot kell eljuttani számukra, hogy biztosítsák az életmentő szolgáltatások folyamatos biztosítását… Igyekszünk eljutni hozzájuk, mert a még mindig a létesítményben tartózkodó embereknek segítségre van szükségük.”

A másik oldal: A Hamász terrorszervezet vezette gázai egészségügyi minisztérium szerint kora reggel az intenzív osztályon meghalt négy beteg, mert megszűnt az áramellátás, ami miatt leállt az oxigénellátásuk.

,,Az izraeli megszállás felelős a betegek és a személyzet életéért, mivel a létesítmény jelenleg teljesen az ellenőrzése alatt áll” – állította a minisztérium.

A fal: Egyiptom falat épít a Gázai övezettel közös határa közelében, Izrael Rafahban tervezett offenzívája előtt, jelentette az Associated Press az általa elemzett műholdfelvételek alapján.

Egyiptom nyilvánosan nem ismerte el az építkezést, de figyelmeztette Izraelt, hogy ne tolja be erőszakkal a Rafahban lévő kitelepített palesztinokat Egyiptomba.

A megerősített határkerítés:

A határ egyiptomi oldaláról készült képek azonban azt sugallják, Kairó éppen erre a forgatókönyvre készül, ami veszélyeztetheti az Izraellel kötött 1979-es békemegállapodást.

A kairói tisztviselők még nem reagáltak az AP megkeresésére. A Maxar Technologies által csütörtökön készített műholdfelvételek szerint a fal építése folyamatban van, amely a Sheikh Zuweid-Rafah út mentén fekszik, mintegy 3,5 kilométerre nyugatra a gázai határtól.

A képeken daruk, teherautók és előregyártott betonfalak láthatók az út mentén.

Északi front: Izraeli vadászgépek az éjszaka a Hezbollah terrorszervezet katonai épületét támadták a dél-libanoni Qantara közösségben, megölve „több terroristát”, közölte reggel a hadsereg. Az erők továbbá csapást mértek a közösség melletti egyik terror-infrastruktúrára is.

Libanoni rakéta csapódott be az éjszaka egy csirkeólba az északi határon lévő Margalit településen.

A Ynet híroldal szerint körülbelül 9000 szárnyas volt az ólban, és közülük több elpusztult.

A Hezbollah pénteken bejelentette, hogy öt tagja meghalt egy éjszakai izraeli támadásban. A terrorcsoportnak 205 halottja van a Gázai övezetben zajló háború kezdete óta.

The post Fókuszban a Nasszer Kórház, és az egyiptomi fal first appeared on Új Kelet online.