Avi/ujkelet.live

A háború 138. napja, északi front: Az Izraeli Védelmi Erők délután közölte, hogy csapást mért a Hezbollah terrorszervezet három irányító központjára Dél-Libanonban, valamint területeket ágyúzott Alma as-Sabban és Dhajrában ,,fenyegetések elhárítsa” céljából.

Tegnap a 869. harci hírszerzési egység azomosította a Hezbollah számos terroristáját bemenni egy épületbe a dél-libanoni Jarunban, és gyorsan légicsapást kértek az épületre.

Déli front: A katonai műveletek és a terület ellenőrzésének megkönnyítése érdekében a hadsereg ,,egy biztonsági utat” kövezett ki, amely átszeli Gáza középső részét, idézett a Wall Street Journal biztonsági tisztviselőket. A Gázavárostól délre lévő folyosó két részre osztja Gázát, a háború kezdete óta az izraeli hadsereg által ellenőrzött földsáv mentén.

A jelentés szerint az útvonal ellenőrzése lehetővé teszi, hogy az izraeli hadsereg biztonságosan közlekedjen az övezetben, még azután is, hogy az erők többsége elhagyta az övezetet. Az út építése és bővítése egy időben zajlik egy körülbelül egy kilométeres ütközőzóna megépítésével közvetlenül Gáza Izraellel közös határán belül, ahová tilos lesz a belépés a palesztinoknak.

Támadás: Az al-Dzsazíra reggel arról számolt be, hogy hatan meghaltak egy járműre mért csapás következtében Deir al-Balahban, a Gázai övezet középső részén.

Jogi szempont: A katonai főtanácsnok, Jifát Tomer-Jerusalmi vezérőrnagy figyelmeztette a parancsnokokat a csapatok Gázai övezetben végrehajtott illegális cselekedetei miatt.

,,Elfogadhatatlan esetekkel találkoztunk magatartás tekintetében, amelyek eltérnek az Izraeli Védelmi Erők értékétől és protokolljaitól”, köztük ,,nem helyénvaló kijelentésekkel, amelyek elfogadhatatlan dolgokra ösztönöznek; indokolatlan erőszak alkalmazása, beleértve a fogvatartottak ellen; fosztogatások, amelyek magukban foglalják a magánvagyon nem operatív célú használatát vagy elvételét; valamint a polgári tulajdon protokollokkal ellentétes tönkretételét”.

,,Néhány incidens túlmutat a fegyelmi körén, és átlépi a büncselekmény küszöbét” – figyelmeztetett, mondván, hogy a szóban forgó személyek tettei nem képviselik a hadsereg egészét, és szembennek a hadsereg értékeivel ,,és nincs helyük a hadseregben”.

A tetteik ,,Izrael Államnak és az Izraeli Védelmi Erőknek stratégiai károkat is okoznak a nemzetközi színtéren, amelyek súlyosságát nehéz túlbecsülni”.

Az ügyeket az illetékes hatóságok vizsgálják, ezt követően a Katonai Főügyészség dönt a büntetőjogi vagy fegyelmi intézkedések szükségességéről.

Herci Halevi vezérkari főnök is foglalkozott a jelenséggel a parancsnokoknak írt levelében.

Tárgyalások: Miután reggel egy szaúdi újság arról számolt be, hogy izraeli delegáció érkezik órákon belül Kairóba, egy izraeli tisztviselő tisztázta, hogy még nem született döntés arról, hogy delegációt küldjenek a fogolycseréről szóló további tárgyalásokra.

A tisztviselő szerint Izrael „óvatos”, és bizonyítékot vár arra, hogy a Hamász terrorszervezet álláspontja enyhült, mielőtt tárgyalókat küldene.

Vád: Irán szerdán közölte, hogy Izrael áll a gázvezetékek elleni kettős szabotázstámadás mögött, amelyek a múlt héten legalább három tartományban megzavarták az ellátást.

The post Támadások, vád, és a katonai főtanácsnok figyelmeztetése first appeared on Új Kelet online.