Avi/ujkelet.live

A háború 150. napja: Rakétát lőttek ki ma délután Gázából Szderotra. Az önkormányzat szerint a lövedék nyílt területen landolt, sérülés vagy kár nem történt.

Gáza: Az izraeli szárazföldi művelet árnyékában, sok gázai hagyta el reggel a dél-gázai Khan Junesz Hamad negyedét.

Ramadán: Az Izraeli Védelmi Erők vasárnap olyan akciókat kezdett végrehajtani, amelyek célja a gázai polgári lakosság befolyásolása volt az élelmiszerdobozok szétosztása során, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.

A hadsereg úgy döntött, hogy a polgároknak szánt segélydobozokhoz csatolja a Korán egy idézetét a ramadán hónapja alkalmából, hogy konfliktust teremtsen a gázaiak és a Hamász között. A hadsereg szerint a cél az, hogy ,,elmagyarázzák a gázaiaknak, hogy az izraeli hadsereg a Hamász és nem a civilek ellen tevékenykedik”.

UNRWA: Az izraeli hadsereg este először hozott nyilvánosságra felvételeket két terroristáról, akik részt vettek az októberi 7-i támadásban, és egyidejűleg tanárként szolgáltak az ENSZ palesztin menekülteket segélyező szervezetének (UNRWA) iskoláiban.

Az első felvételen egy terrorista, aki arab tanárként dolgozik az UNRWA egyik Deir al-Balah-i iskolájában, elmeséli bejutását Izraelbe, és kijelenti, hogy izraeli túszok vannak a birtokában.

„Túsznőink vannak. Elfogtam egyet” – mondta Juszef al-Hawadzsara, a Hamász terroristája.

A második felvételen egy másik terrorista, aki tanárként dolgozik az UNRWA egyik általános iskolájában Khan Juneszben, elmeséli, hogy izraeli területen tartózkodik (a mészárlás idején).

„Bent vagyok, bent vagyok a zsidókkal” – hallható a felvételeken Mamduh al-Kali, a Palesztin Iszlám Dzsihád terroristája.

A hadsereg nyilatkozata hangsúlyozza, hogy a Gázai övezet terrorszervezetei polgári intézményeket, kórházakat, nemzetközi segélyszervezeteket használnak fel, és leigázzák őket terrorista célokra és ártatlanok megkárosítására.

Az UNRWA alkalmazottai, akik részt vettek a Hamász október 7-én végrehajtott terrortámadásában

Hírszerzési jelzések szerint a Gázai övezetben több mint 450 Hamász és Palesztin Iszlám Dzsihád terroristát foglalkoztatnak az UNRWA szolgálatában is.

Hazai front: Elmarad a Ramadánra való felkészülésről szóló, ma estére tervezett megbeszélés a Miniszterelnöki Hivatalban. A hivatal illetékesei szerint az ok ,,influenza”. Tegnap a Miniszterelnöki Hivatal közölte, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök enyhe influenza miatt nem vesz részt a kormányülésen.

Netanjahu miniszterelnök és Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter a múlt hónapban megállapodott abban, hogy ramadán hónapjában korlátozzák a Templom-hegyre látogatható izraeli arabok számát. Az azonban még nem dőlt el, hogy hány éves kortól lehet majd felmenni a Templom-hegyre, és mennyi lesz a hívek száma. Időközben a ramadáni biztonsági előkészületekkel kapcsolatos legutóbbi megbeszélésen Ben-Gvir követelte, hogy a hívek számát néhány ezerre korlátozzák.

Ugyanakkor Já’ákov Sabtáj rendőrfőkapitány azt kérte, hogy az imákon résztvevőket néhány tízezer főre korlátozzák. Az izraeli hadsereg és a Sabak belbiztonsági szolgálat is kész korlátozni a résztvevők számát – de nem a Ben-Gvir által javasolt számban. A hadsereg és a Sabak ellenezte továbbá a hívők életkor szerinti korlátozását.

A 12-es csatorna hétfői riportja szerint azonban meglehet, hogy a kormány végül még sem fogja korlátozni az izraeli arabok számát.

Tekintettel a ramadán előtti fokozott készültségre, tegnap este a vezérkari főnök, a Sabak vezetője és a rendőrfőkapitány közös helyzetértékelést tartottak a testületek közötti koordináció erősítése érdekében. Ennek hátterében a Hamász terrorszervezet Júdea és Szamária felgyújtására tett kísérlete, valamint Gáza de-facto ura, Jechíje Szinwar által közvetített üzenet áll, amely szerint reméli, hogy egy izraeli akció a dél-gázai Rafahban a ramadán alatt palesztin felkeléshez fog vezetni Izraelben és a Palesztin Hatóság területein.

Még mindig ramadán: Két izraeli arab törvényhozó találkozott hétfőn II. Abdullah jordán királlyal, a ramadán körüli feszültségek miatt.

Ayman Odeh, a túlnyomórészt arab Hadas-Ta’al szövetség vezetője és Ahmad Tibi Ammanba utazott, és arra kérte a jordán uralkodót, hogy tegye lehetővé a vallásgyakorlás szabadságát a Templomhegyen a ramadán idején.

Az 1967 után létrejött status quo értelmében a Templom-hegyet a Waqf irányítja Jordánia védnöksége és Izrael ellenőrzése alatt.

Biztonságpolitika: A csütörtök éjszakai kibővített kormányülésen – a Sabak vezetője nem volt hajlandó konkrét információkat megosztani a miniszterekkel – a kényes fórumon zajló megbeszélések tartalmának rendszeres kiszivárogtatása miatt, jelentette a 12-es csatorna.

A kibővített kabinet miniszterei hosszas megbeszélésre gyűltek össze, melynek során áttekintést kaptak a biztonsági tisztviselőktől. Ezt követően több miniszter felváltva kérte, hogy kérdéseket tehessen fel a tisztviselőknek. Egy ponton a miniszterek egy része olyan kényes kérdést intézett a Sabak vezetőjéhez, amelyre a válasz operatív és hírszerzési részletek feltárását vonta volna maga után.

A Sabak vezetője megtagadta a választ – és kifejtette a minisztereknek: „Sajnálattal kell kijelentenem, hogy nem helyes olyan információkra feltárnom, amelyek forrásokat és műveleti folyamatokat veszélyeztethetnek, tekintettel a fórum beszélgetéseinek szivárogtatására.” A miniszterek egy része ezt elfogadta, míg voltak, akiket feldühített.

Első: Az izraeli hadsereg először nevezett ki nőt az izraeli légierő egyik bázisának irányítására.

„Gimmel” alezredest – akit biztonsági okokból csak rangja és neve héber kezdőbetűjével lehet azonosítani – Herci Halevi vezérkari főnök az Ovda légibázis következő parancsnokának jelölte ki, melyhez ezredesi rangra emelik.

Gimmel 2003-ban jelentkezett a légierőhöz szállítórepülőgép pilótaként. Az évek során számos szerepet töltött be, többek között a 122. század parancsnokaként. Legutóbb a légi hadműveleti század támadó részlegének vezetőjeként szolgált.

The post Ramadán, UNRWA leleplezés és első a légierőnél first appeared on Új Kelet online.