ujkeletlive

Diplomácia

Trump – azt mondanám Netanjahunak: fejezd be gyorsan a háborút, és legyen a béke a világban

Nem sokkal azt követően, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök vasárnap, a heti kormányülés elején keményen kritizálta azokat a „nemzetközi közösségben, akik most próbálják megállítani a háborút, mielőtt annak minden célja megvalósulna,” Donald Trump volt elnök a Fox News csatornának adott interjú során a gázai háború gyors befejezésére szólította fel a miniszterelnököt.

A novemberi választásokon Joe Biden elnök republikánus kihívójaként induló Trump nyíltan első alkalommal foglalt állást Izrael Hamász ellen vívott háborúja kapcsán, de néhány nappal ezelőtt egy másik tévécsatorna [FNC] műsorvezetőjének már utalt rá, hogy véleménye szerint Izraelnek „be kellene fejeznie a problémát,” hozzátéve azt is, hogy „szörnyű inváziót hajtottak végre, ami soha nem történt volna meg, ha én lettem volna az elnök.”

A tegnap elhangzottak szerint a volt elnök nem említett túszokat vagy más olyan feltételeket, amelyeket támogatna a tűzszünet közvetítése érdekében, azt viszont hangsúlyozta, a háborút illetően azt mondaná Netanjahunak: „be kell fejeznie, gyorsan meg kell tennie, és vissza kell térnie a béke világába. Békére van szükségünk a világban, békére van szükségünk a Közel-Keleten.”

Trump emellett hozzátette, hogy Chuck Schumer a Szenátus többségi vezetője korábban elhangzott Izrael bírálatát belpolitikai indíttatásúnak tartja, mondván a szavazatok megszerzése a célja, miközben látja a palesztin-párti felvonulásokat, ezért szerinte Schumer „dobta Izraelt.”

A volt elnök, akit Izrael támogatójának tartanak, az október hetedikei mészárlások és a gázai háború kitörése kapcsán többször kifejezte támogatását a zsidó állam iránt, és amellett, hogy kerülte Netanjahu és politikájának támogatását, bírálta a miniszterelnököt, amiért nem tudta megakadályozni azt, illetve többször is hangoztatta, hogy csalódott, amiért nem segített az iráni tábornok, Kasszem Szoleimani meggyilkolására irányuló küldetése kapcsán.

A tegnapi tévéinterjú során Trump saját kampányát helyezte előtérbe, mondván, hogy ha novemberben újraválasztják, még jövő évi januári eskütétele előtt véget vet az Oroszország és Ukrajna közötti háborúnak, és „békét hozna a Közel-Keleten,” szemmel láthatóan kihagyva belőle Netanjahu küszöbön álló rafáhi szárazföldi hadműveletének támogatását. Ellenben nemtetszésének adott hangot, amiért a jeruzsálemi vezetés számít a Demokrata Párt támogatására fenntartva a jó kapcsolatot, hangsúlyozva, hogy szerinte „a demokraták nagyon rosszat tesznek Izraelnek. Izrael kitart mellettük. Azt hiszem, Izrael lojális, mert kitartanak mellettük.”

Scholz – Netanjahu találkozó

Az október hetedikei mészárlások óta Olaf Scholz német kancellár másodjára érkezett Izraelbe hivatalos látogatásra. A Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatón a kancellár a háború sújtotta Gázában fogva tartott túszok kiszabadítását elősegítő megállapodásra és hosszabb távú tűzszünetre szólított fel.

Egy hosszabb ideig tartó tűzszünettel járó túsz-megállapodásra van szükségünk. Megértjük a túszok családjait, akik több mint öt hónap után azt mondják – eljött az ideje egy átfogó túszalkunak a még fogságban lévők megmentésére,” – mondta a jeruzsálemi tájékoztatón, hangsúlyozva, miszerint Izrael „legitim célért” harcol, ugyanakkor megjegyezte, hogy a palesztin halálos áldozatok számát „rendkívül magasnak” tartja.

Végezetül, az izraeli-palesztin konfliktus megoldására „tárgyalásos kétállami megoldást” sürgetett, mondván – „a terror nem győzhető le pusztán katonai eszközökkel.”

A miniszterelnök által múlt héten elvileg jóváhagyott rafáhi offenzívát illetően, Scholz nehezményezte a civilek esetleges veszélyeztetését.

A katonai logika az egyik szempont, de van egy humanitárius logika is. Hogyan kellene több mint 1,5 millió embert megvédeni? Hová menjenek?” – kérdezte.

Eközben, a miniszterelnök hangsúlyozta a két vezető között zajlott nagyon komoly, barátok közti beszélgetést a Hamász megsemmisítését illetően, amellyel a felek egyetértettek. Netanjahu ugyanakkor tolmácsolta Scholz kérését a gázai civilek védelmével kapcsolatban a folyamatban lévő háború alatt, különösen tekintettel az övezetbe bejutó humanitárius segélyekre vonatkozóan. Ezzel kapcsolatban, Netanjahu megemlítette Izrael a civilek védelmére irányuló erőfeszítéseit, miközben a Hamász emberi pajzsként használja őket, valamint a segélyek szétosztásának kihívásaira is felhívta a figyelmet, tekintettel a városi háború kockázataira.

Végezetül, megígérte, hogy az izraeli csapatok addig nem folytatják a rafáhi hadműveletet, amíg nem biztosítják a civilek kivonását a város területéről.

A kancellár által emlegetett esetleges békemegállapodást illetően, a miniszterelnök kijelentette – „ami Izraelt gyengévé és védekezésre képtelenné teszi, az a békét visszafelé és nem előre vinné.

The post Trump a háború gyors befejezésére szólította fel Netanjahut first appeared on Új Kelet online.