Avi/ujkelet.live

A háború 166. napja: Az Izraeli Védelmi Erők tegnap este közölte, hogy a légi célpont, mely hétfőn hajnalban a Vörös-tenger felől belépett az izraeli légtérbe és Eilattól északra nyílt területen csapódott be, egy robotrepülő volt. Sérülés vagy kár nem történt.

A támadásért a jemeni hútik vállalták a felelősséget. Ez volt az első alkalom, hogy a hútik lövedéke izraeli területen csapódott be. A korábbi Jemenből indított drónok és lövedékek szomszédos országokban landoltak vagy a légvédelmi rendszerek elfogták őket.

Túszok: A Gázai övezetben fogságban lévő izraeliek családtagjai és támogatók szerda reggel elzárták Tel-Aviv főútvonalát, felszólítva a kormányt, hogy kössön megállapodást a Hamász terrorszervezettel a túszok szabadulása érdekében.

A tüntetőknél lévő molinón a habkabinet tagjai voltak láthatók, a következő felirattal: ,,Ez rajtatok múlik, ne gyertek vissza Katarból megállapodás nélkül.”

A tiltakozók mintegy 15 percre elzárták az észak felé vezető utat a LaGuardia csomópont közelében, majd szétszéledtek.

Tárgyalások: Héber sajtóértesülések szerint David Barnea, a Moszad igazgatója kedden elhagyta Katart, és visszatért Izraelbe, hogy tájékoztassa a hadikabinetet a fogolycserével egybekötött ideiglenes tűzszünetről szóló tárgyalások fejleményeiről.

Egy magas rangú izraeli tisztviselő azt mondta a 12-es csatornának, hogy pesszimizmus van az egyezség megkötésével kapcsolatban, bár az álláspontok közötti szakadék áthidalható, nem világos, hogy a Hamász gázai vezetője, Jechíje Szinwar valóban megegyezésre törekszik-e, vagy csak húzza az időt a Rafah ellen tervezett izraeli offenzíva előtt. A dél-gázai városban van a Hamász utolsó fellegvára és utolsó négy zászlóalja.

Szinwar állítólag azt hiszi, hogy a Hamász van fölényben, annak ellenére, hogy a Gáza északi és középső részén „taktikai” veszteségei vannak. A Wall Street Journal múlt havi jelentése szerint Szinwar azzal érvelt, hogy a nemzetközi nyomás arra kényszeríti Izraelt, hogy vessen véget a háborúnak, és a négy zászlóalj Rafahban felkészül az izraeli hadsereg szárazföldi offenzívájára.

Kanada: Ottawa leállítja a jövőbeli fegyverexportot Izraelbe – jelentette ki Mélanie Joly kanadai külügyminiszter kedden, egy nappal azután, hogy a kanadai parlament nem kötelező erejű indítványt fogadott el az ügyben.

„Ez valós dolog” – mondta Joly a The Toronto Starnak, jelezve, hogy a lépés nem csak szimbolikus.

Az indítvány egy nagyobb szavazás része volt, amely felszólítja a nemzetközi közösséget, hogy a kanadai kormány politikájával összhangban dolgozzanak egy kétállami-megoldás felé az Izrael és a palesztinok közötti konfliktus megoldására.

Segélyek: Több mint 2000 tonna brit élelmiszersegély érkezett Gázába Jordánián keresztül, melyet az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi Világprogramja (WFP) juttatja el a rászoruló családokhoz – közölte szerdán a brit külügyminisztérium.

A segélyszervezetek széles körű élelmiszer-, gyógyszer- és tiszta vízhiányról számoltak be Gázában. Egy ENSZ által támogatott jelentés éhínséget vetít előre és a Gázai övezet lakosságának mintegy fele „katasztrófális éhséggel” néz szembe.

Terrrortámadás: Tegnap délután a Sabak belbiztonsági szolgálat két tagja megsérült, amikor műveleti tevékeny közben egy terrorista tüzet nyitott rájuk Gus Ecion-csomópont térségében. Az egyik sabakos súlyos mellkasi sérülést szenvedett, a másik pedig könnyebben megsérült a vállán repesz következtében. A terroristát, egy 30 éves dzsenini palesztint, a sabakosok ártalmatlanították.

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató tegnap esti riportja szerint az informátort, akivel a sabakosok a támadás előtt találkoztak, letartóztatták és kihallgatták.

A nyomozás arra összpontosít, hogy az informátor együttműködött-e egy másik terroristával, vagy lebukott és erre a terrorista szervezetek rájöttek és követték őt a Sabak embereivel való találkozóra. Az sem kizárt hogy csak véletlen egybeesésről van szó – a terrorista terrortámadást akart végrehajtani, és az elsők, akik az útjába kerültek, a Sabak emberei voltak.

The post Húti robotrepülő landolt Eilat mellett, túszok, tárgyalások és a sabakos találkozó first appeared on Új Kelet online.