ujkeletlive

Az október hetedikei mészárlásokat, és a közel fél éve tartó háborút követően több tízezren jelentek meg az eddigi legnagyobb és legviharosabb szombat esti tüntetéseken országszerte. A Hamász által elhurcolt foglyok kiszabadításáért tulajdonképpen a háború kezdete óta folyamatosan zajló, és a kormányellenes tüntetésektől elhatárolódó demonstráció a tel-avivi Túszok terén tegnap este drámai fordulatot vett, miután a felszólalók arra kérték a résztvevőket, hogy „menjenek az utcára” és csatlakozzanak a politikai tüntetőkhöz a város szívében, egyúttal bejelentve a külön összejövetel megszűnését. Ilymódon a központi tüntetés a tel-avivi Káplán utcában egyben több sajtótájékoztató, illetve a gázai túszok családtagjai és politikusok által elmondott beszéd helyszínévé is vált.

A túszok hozzátartozóinak döntése és kormány ellen való fordulásuk, a héber médiában megjelenő nyilatkozataik szerint nem hirtelen elhatározásból történt, hanem fokozatosan alakult ki, miközben a többször is elakadt és feladott tárgyalások folyamán erősödött elhagyatottságuk érzése. Amellett, hogy úgy érzik nincs semmilyen ellenőrzési lehetőségük és rálátásuk a történéseket illetően, az utolsó csepp a pohárban a kormány azon bejelentése volt, miszerint meglehetősen hosszú tavaszi szüntetet tart a törvényhozásban, így a Kneszet kapui bezárulnak a kétségbeesett családok előtt.

A Túszok terén összegyűlt tömeg előtt a Hamász által fogva tartott Liri Albag édesapja, Eli bejelentette, hogy ezentúl  nem tartanak több külön tiltakozást a helyszínen, hanem egyesítik erőiket a kormányellenes demonstrációval.

„Ez az utolsó szombat, amikor itt leszünk. Többé nem itt fogunk találkozni, az utcán leszünk. Ez az a pillanat, amikor lekapcsoljuk a villanyt,” – mondta miközben elaludtak a fények és egyetlen a megjelent tüntetőknek szóló üzenet világított a kivetítőn – „gyertek velünk a Begin és a Dizengoff utcába, hogy hallassuk kiáltásainkat. Mindannyian, most!” A Túszok Terén zajló demonstrációk megszűnését Háim Rubinstein, a Túszok és Eltűnt Családok Fórumának szóvivője is jelezte bejegyzésében a közösségi médiában, mondván – „a gyűlések ideje lejárt, a tüntetések csak most kezdődtek.”

A fények kikapcsolása előtt két volt Hamász-túsz, akik a novemberi tűzszüneti megállapodás során szabadultak arról nyilatkoztak, hogy a kormányellenes tüntetésektől eddig határozottan elhatárolódó szervezők miért döntöttek úgy, hogy változtatnak korábbi tartózkodásukat illetően.

Aviva Sziegel, akinek a férje, Keith továbbra is a terroristák fogságban van, felszólította Binjámin Netanjahu miniszterelnököt és a kormány többi tagját, hogy ne kezeljék a túsztárgyalásokat úgy, mintha gyerekeknek való játék lenne, „nem rendelheti vissza a katari küldöttséget megállapodás nélkül,” – tette hozzá utalva az Izrael és a Hamász között Dohában folyó közvetett tárgyalások a miniszterelnök általi többszöri felfüggesztésére. Sziegel továbbá hangsúlyozta, hogy miközben nem tudhatja, hogy a férje életben van-e még, a miniszterelnök „nem beszélhet győzelemről, illetve katonai nyomásgyakorlásról. Semmi sem fog működni. Eddig semmi sem működött. Miközben ott minden nap meghalnak.”

A novemberben szabadult Raz Ben Ami, és akinek a férjét szintén Gázában tartják fogva, csatlakozott a kormány ellen felszólalókhoz, hangsúlyozva – „a túszok nem fogják ott kibírni, senki sem élheti túl azt, amin ott keresztülmennek. Higgyék el nekem.”

Végül Liri Albag édesanyja, Siri felszólította a tüntetőket, hogy vegyék fel a harcot „a közöny ellen, és az életért.”

„Már 176 napja nem hunyok szemet a gondolatok és a félelem miatt, amit Liri és a többi elrabolt átél. Izrael népe nem felejt és nem bocsát meg senkinek, aki megakadályoz egy olyan alkut, amely visszahozná őket hozzánk. 176 nap, 4224 óra után a kifogások elfogytak,” – tette hozzá.

Ezt követően a megjelent tüntetők egy része a Dizengoff utcában vonult fel. A családtagok egy része megpróbálta a bárokban, éttermekben ülőket bátorítani, hogy csatlakozzanak hozzájuk, mondván – „amikor azt az italt kapod, amit szeretsz, ne feledd, hogy 134 túsz negyed pohár vizet sem kap, ami a verések ízétől sós.”

A héber médiában megjelent nyilatkozatok szerint a bárokban ülőket megszólító családtagok arra akarták felhívni a figyelmet, hogy amikor a legfontosabb lenne a politikusok munkája és támogatásuk a Kneszet szünetet tart, ezért mennek az utcára és fokozni fogják a tüntetések intenzitását, egy későbbi sajtótájékoztatón pedig hangsúlyozták, hogy 176 napja nem látták és nem hallottak szeretteikről, új választásokat követelve bírálták a miniszterelnököt a háború és a túsztárgyalások kezelése miatt.

Az ilymódon egyesített kormányellenes tüntetés nagyszámú tömeget vonzott a tel-avivi központi utcákon, a Káplánon tartott naggyűlés végén a rendőrséggel való viharos összecsapás közepette a késő esti órákig nem csillapodott a feszültség.

Miután a kormányellenes tüntetés feloszlott a Káplánon, a mindkét rendezvényről érkezett tüntetők tömege a közeli Begin utcában gyűlt össze. A Bajtársak tartalékos csoport pódiumot állított fel, ahol a túszok családtagjai egymás után szólaltak fel, a korábbi heteknél sokkal erősebb retorikával bírálva a kormányt.

Hadasz Kalderon, akinek két gyermeke novemberben szabadult Gázából, míg apjuk, Ofer a terroristák fogságában van, hangsúlyozta, hogy gyermekeit kizárólag a tárgyalásoknak köszönhetően engedték szabadon, és hogy a többi túsz szabadon bocsátása érdekében alkut kell kötni.

A Begin utcai tüntetés elején Menase Manszúr rendőrparancsnok illegálisnak nyilvánította a gyűlést, és feloszlatására szólította fel a tüntetőket, ami a rendőrséggel való összecsapások sorozatát váltotta ki. A tiltakozók egy csoportjának sikerült az Ayalon autópálya egy részét is lezárnia, és miközben dél felé vonultak vízágyúkkal oszlatták szét őket.

A rendőrség közölte, hogy összesen 16 letartóztatást hajtottak végre Tel-Avivban, és kilenc személyt megbírságoltak rendzavarásért, illetve a forgalom akadályozásáért.

A jeruzsálemi gyűlésen szintén a kormány és főleg a miniszterelnök ellen tüntettek új választásokat követelve. A Hamász által foglyul ejtett Matan Zangauker édesanyja mellett, Udi Goren, az október 7-én a Nir Jichák kibuc védelme során megölt Tal Haimi rokona elmondta, hogy unokatestvérének hamarosan megszületik a kisbabája.

Figyeljetek rám, hazajönnek, az utolsóig. Rajtunk múlik, hogy ez minél hamarabb megtörténjen. Bibi, figyelj, igazad van, a győzelem a mi kezünkben van, győzzön Izrael népe, és hozzuk haza a túszokat,” – mondta, miközben a túszok neveit sorolta.

A fővárosi gyűlés szintén a rendőrséggel való összecsapásokkal végződött, amikor mintegy 200 tüntető tört át a kordonokon, a miniszterelnök közeli rezidenciája felé tartva, emellett Netanjahu kesszáriai villája mellett a rendőrség őrizetbe vette tüntetőket, akik elzárták az utakat, és a miniszterelnök lemondását követelték.

A szombat kimenetele után kisebb demonstrációkat tartottak országszerte, többek között Szderotban, Or Akivában és Be’erseván, ahol nyilatkozatban követeltek új választásokat.

A hét folyamán a túszok családjait képviselő fórum több tüntetést is bejelentett, míg előrehozott választásokat kiíró szervezetek újabb hétfői demonstrációja a Kneszet előtt lesz, ahol várhatóan felállítanak egy tiltakozó sátrat, a parlamenti szünet miatt tiltakozásként.

The post Szombat esti demonstráció – a Túszok terén megjelenő tömeg csatlakozott a kormányellenes tüntetéshez first appeared on Új Kelet online.