Avi/ujkelet.live
A háború 197. napja: Rakétákat lőttek ki tegnap este a Gázai övezetből Szderotra, egyet elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer, egy nyílt területen a városon kívül landolt. Az Izraeli Védelmi Erők szerint több rakéta nem jutott át a határon.
Északi front: Az izraeli hadsereg tegnap este a Hezbollah terrorszervezet katonai infrastruktúráit támadta a dél-libanoni Manszuriban and Aitaunban.
A támadásra azt követően került sor, hogy három rakétát lőttek ki Libanonból Jiftach területére. Sérülés vagy kár nem történt. A hadsereg ágyúzta a területet, ahonnan a támadást végrehajtották.
Irán: Külföldi médiajelentések szerint az Izraelnek tulajdonított iráni támadás során vadászgépeket és drónokat is bevetettek egy radartelep és egy drónbázis ellen Iszfahán térségében.
A KAN közszolgálati műsorszolgáltató szerint a kár mértéke egyelőre nem ismert, mivel Iránban ritkán számolnak be a kár mértékéről – és amit bejelentenek sem megbízható. Izrael mindeközben fenntartja az abszolút kétértelműség elvét – azaz nem erősíti meg, de nem is tagadja a zsidó államnak tulajdonított akciókat – és a fokozott éberséget.
Becslések szerint az iszfaháni bázis, amelyet külföldi értesülések szerint Izrael megtámadott, drónok egyik indítóbázisa volt az egy héttel ezelőtti Izraelt célzó példátlan támadásnál. Az izraeli értékelés szerint az Irán elleni támadás valószínűleg nem vezet jelentős eszkalációhoz Iránnal a közeljövőben.
,,Az a vágyunk, hogy Gázára és az északi arénára összpontosítsunk” – nyilatkozták vezető izraeli források a KAN-nak. ,,Az a tény, hogy nem tudunk tűzszüneti megállapodást kötni, közelebb visz bennünket az északi [katonai] készülődéshez.” Magyarán Izrael nem akar több frontot nyitni.
Az Izraeli Védelmi Erők és a légierő légvédelmi egysége továbbra is magas készültségben van.
Az ABC riportja szerint Izrael az Iszfahán melletti Natanzban lévő nukleáris létesítmény védelmi rendszerének részeként használt radart támadta, melyhez három rakétát lőttek ki izraeli vadászgépek Irán légterén kívüről.
Ez összefüggésbe hozható a tegnap reggel Irakban talált repeszekkel, amelyekről úgy gondolják, hogy egy kétlépcsős lövedék részét képezik, bár ezt még mindig nem erősítették meg.
Az ABC-jelentés szerint a csapás ,,nagyon korlátozott volt”, és az első értékelés szerint a csapás a radar telephelyet célozta, de az értékelés még nem fejeződött be.
A támadás célja úgy vélik az volt, hogy jelzést küldjön Iránnak, hogy Izrael rendelkezik ezekkel a képességekkel, de nem akar eszkalációt.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szerint nem esett kár az iráni nukleáris létesítményekben.
Irán szerint a támadást a média drámai felnagyította. Amir Abdollahian iráni külügyminiszter az Egyesült Nemzetek Szervezetében tartott ülésem kijelentette, hogy ,,a lelőtt mikrolégi járművek nem okoztak anyagi kárt vagy sérülést”.
Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere pénteken tagadta, hogy az Egyesült Államok bármilyen módon részt vett volna Izrael Irán elleni megtorló csapásában.
„Izrael azt az üzenetet küldte, hogy ‘bárhová eljutunk’”, és hogy „megmutassa egy sokkal jelentősebb támadás képességeit” – mondta Suki Friedman, a Jewish People Policy Institute-ból, az izraeli miniszterelnöki hivatal iráni szankcióprogramjának volt vezetője.
Az izraeli katonai hírszerzési korábbi vezetője, Ámosz Jadlin nyugdíjazott vezérőrnagy a CNN-nek tegnap a következőt nyilatkozta: ,,Izrael kreatív módot talált egyrészt az elrettentés helyreállítására, másrészt az eszkaláció elkerülésére [mindeközben megerősítve a koalíciót]. Külföldi jelentések szerint három lövedéknek sikerült nagyobb kárt okoznia Iránban, mint Iránnak Izraelben 300 lövedékkel”.
The post Izraelnek 3 lövedékkel sikerült nagyobb kárt okoznia Iránban, mint Iránnak 300 lövedékkel Izraelben first appeared on Új Kelet online.