ujkelet.live

A háború 221. napja: Jom Hazikaron, az elesett katonák és a terror áldozatainak emléknapja hétfő este véget ért és kezdetét vette a 76. Függetlenségi Nap, az első a Hamász október 7-i terrortámadása óta.

Az idei az első alkalom, hogy az éves állami fáklyagyújtási ceremónia felvételről ment, akárcsak Binjámin Netanjahu miniszterelnök beszéde, így kerülve el a bekiabálásokat.

Amir Ohana, a Kneszet elnöke beszédében üzenet a Gázában fogva tartott 132 túsznak.

„Testvéreink, a túszok, abban a reményben, hogy hallják, a függetlenség napja nélkületek nem teljes. Izrael Állam október 7-én nem volt ott teljes erejével és hatalmával, ahogyan azt mindannyian vártuk, de azóta minden nap azon dolgozik, hogy hazahozzon titeket a családotokhoz” – mondta, hozzátéve, hogy „mindazok, akik az izraeli biztonsági erőknél szolgálnak, fáradhatatlanul küzdenek a szabadulásotokért’.

„Minden izraeli várja a hazatéréseteket. Izraelben és a diaszpórában minden zsinagógában imádkoznak a jólétetekért. Nem esünk kétségbe, és nem adjuk fel. Ne veszítsétek el a reményt”.

Ohana megjegyezte, hogy a függetlenség napi ünnepséget utoljára 2020-ban tartották közönség nélkül. Idén újabb járvány fenyegeti az izraelieket, mondta Ohana. ,,A viszály, a polarizáció és a fanatizmus csapása… Kevesebbet kell kiabálnunk és többet kell hallgatnunk, még politikai ellenfeleinkre is. Ők is bebizonyították, hogy készek életüket feláldozni a zsidó és demokratikus Izrael Állam érdekében.”

A Függetlenség Napi ünnepségen hagyományosan 12 példaértékű állampolgárnak tekintett izraelit választanak ki a fáklyák meggyújtására. Az idei fáklyagyújtókat az október 7-i „hősiességükért” választották ki, vagy azzal kapcsolatban. Mivel a szertartást előre rögzítették és megszerkesztették, több helyszínen is megtarthatták.

A „biztonsági erők” fáklyáját az Izraeli Védelmi Erők, a Sabak belbiztonsági szolgálat, a Moszad kémszolgálat és az izraeli rendőrség képviselői gyújtották meg; beleértve Savit Ben Mose századost, aki terroristák ellen harcolt október 7-én, miközben testvérét megölték; és a Sabak hadműveleti osztályának vezetője, „Ajin”, aki október 7-én egy kis különleges egységet irányított.

A „szellem győzelmét” jelképező fáklyát a 95 éves Ezra Jachin, az izraeli hadsereg legidősebb aktív szolgálatban lévő tartalékosa gyújtotta meg.

Jachin, az állam előtti Lehi földalatti milícia egykori tagja, aki 15 éves korában vonult be, és megsebesült a szabadságharcban, október 7-e után ismét egyenruhába bújt, hogy megossza tapasztalatait a katonákkal a morál javítása érdekében.

Netanjahu beszédében kijelentette, bár Izrael egyedül állhat, mint az 1948-as függetlenségi háborúban, népének van egy titkos fegyvere: „egy ősi nép szelleme, amely nem hajlandó meghalni”.

„Ennek a szellemnek köszönhetően legyőztük ellenségeinket és biztosítottuk létünket. Ma összehasonlíthatatlanul erősebbek vagyunk” – mondta Netanjahu egy zenés klipben, amelyben az izraeli történelemből, a gázai háborúból készült felvételek montázsa, valamint róla és feleségéről, Szaráról készült felvételek szerepelnek.

„Ez nem egy megszokott függetlenségi nap. A háború még mindig tart” – mondta, majd ígéretet tett arra, hogy hazahozzák a túszokat, és gondoskodnak arról, hogy a több tízezer izraeli, akik kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat északon és délen, szintén visszatérhessenek.

A Gázában fogságban lévő túszok hozzátartozói alternatív rendezvényt tartottak Izrael függetlenségi napja alkalmából, megtagadva, hogy részt vegyenek a hivatalos, állami szertartáson. A rendezvényen mintegy 1500 fő vett részt Binjaminában, a túszok hozzátartozói fáklyákat oltottak el, dacolva a hivatalos fáklyagyújtási ceremóniával.

A túszok nevének felolvasása:

,,Míg az izraeli kormány egy gyáva, megvetendő, széthúzó és közönségmentes előadást tart, a túszok családjai, valamint az aggódó állampolgárok tiszteletteljes és helyénvaló ünnepséget tartanak, amely a nyilvánosság érzéseit tükrözi” – mondták a szervezők.

Az alternatív ceremónia fekete képernyő előtt kezdődött lejátszva az október 7-én megtámadottak telefonbeszélgetéseinek felvételeit, akik segítségért könyörögve hívták szeretteiket, beleértve gyerekek hangját, és keveredve a női őrszemek és híradósok jelentéseivel. ,,Senki nem jön, hogy segítsen” – hallatszott az egyik felvételen. ,,Anyu, kérlek”. A résztvevők egy része táblát tartott a kezében, amelyen ez állt: ,,Túszok nélkül nincs függetlenség”.

Az első fáklyát Galit Dan, a 12 éves autista Noja Dan édesanyja és a 79 éves Karmela Dan lánya oltotta el, akiket október 7-én öltek meg Nir Ozban. Galit három családtagját túszul ejtették. ,,Megtört szívvel oltom el ezt a lángot a Nir Ozban tapasztalt cserbenhagyásért” – mondta. ,,Ez a kormány a felelős a lányom és az anyám meggyilkolásáért.”

A ceremónia végén Einav Zangaukert, akinek fia, a 24 éves Matan túsz, felhívták a színpadra, hogy heves taps kíséretében meggyújtsa a remény lángját.

,,Arra kérek mindenkit, hogy ébredjen fel! Kedves Matan, ha hallasz, nem hagyom abba a harcot érted. Tegnap éjjel veled álmodtam, de a rémálmomra ébredtem. Van egy népünk, de hazánkat fogságban tartják.”

The post Függetlenség Napja, alternatív ceremóniával first appeared on Új Kelet online.