Avi/ujkelet.live

A háború 223. napja: A Törvényhozó Miniszteri Bizottság csütörtökön egyhangúlag elfogadta a sorkatonai törvénytervezetet, a főügyész és a Pénzügyminisztérium tiltakozása ellenére.

A törvényjavaslat első olvasatát 2022-ben fogadta el az előző kormány, a mostani pedig egy olyan szabály értelmében kívánja előmozdítani, amely lehetővé teszi a korábbi kneszetek jogszabályainak újjáélesztését.

A főügyész jogi véleménye szerint jogi akadály merül fel a lépéssel kapcsolatban, mivel a bizottságnak előbb meg kell kapnia a frissített adatokat, és a biztonsági szervezetek aktualizált álláspontját.

A Pénzügyminisztérium csütörtökön szintén benyújtotta álláspontját a sorkatonai törvénnyel kapcsolatban a bizottságnak, mely szerint a javaslat egyetlen célja sem fog teljesülni.

Valójában nem növeli az ultraortodoxok toborzási arányát oly módon, hogy könnyítsen a gazdasági terheken, és nem növeli az ultraortodox férfiak munkaerő-piaci részvételi arányát sem.

A miniszterek a tiltakozások ellenére megszavazták a törvényjavaslat előmozdítását, míg az ultraortodox pártok képviselői hiányoztak a vitáról.

A Nemzeti Egység tagja, Hili Trooper miniszter délután közölte, fellebbezést nyújt be a bizottság eljárása ellen a sorkatonai törvénytervezetet kapcsán. A fellebbezés beérkezését követően a döntés végrehajtását a kormánymeghallgatásig elhalasztják.

HÁTTÉR

Binjámin Netanjahu miniszterelnök úgy döntött, az előző Kneszetben első olvasatban átment besorozási törvényt mozdítja elő, amelyet Beni Gantz miniszter nyújtott be, aki akkor védelmi miniszter volt, közölte a Miniszterelnöki Hivatal szerdán. Gantz válaszul kijelentette: ,,Ez egy politikai manőver, az általunk annak idején hozott besorozási törvény nem releváns a mai, október 7-e utáni valóságban”. Netanjahu találkozott a koalíció minisztereivel, és arra kérte őket, hogy nyilvánosan fejezzék ki támogatásukat a törvényjavaslat mellett, és elrendelte, hogy holnap terjesszék azt a Törvényhozó Miniszteri Bizottság elé.

A javaslat ilyen formátumú népszerűsítése azt a célt szolgálja, hogy jelezze a Legfelsőbb Bíróságnak, hogy a kormány valóban támogatja a témával kapcsolatos jogszabályokat.

Netanjahu irodája kijelentette: ,,A miniszterelnök felszólítja az összes olyan frakciót, amely az előző Kneszetben támogatta a javaslatot, hogy csatlakozzanak.” Netanjahu közleményében nem említette, hogy az első olvasatban jóváhagyott törvényt jóval a háború kezdete előtt fogadták el – és akkor, amikor az izraeli hadsereg igényei teljesen mások voltak.

Az ultraortodox pártok vezetői tájékoztatást kaptak Netanjahutól a manőverről és zöld utat adta hozzá. A szefárd ultraortodox Sasz elnöke, Arje Deri, aki anno ,,sértőnek” nevezte a törvényjavaslatot, volt az, aki javasolta a jelenlegi lépést a Ynet hírportál szerint. Egyelőre nem világos, hogyan reagálnak majd az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora tagjai, akik anno ,,gyalázatosnak, megalázónak, zsidó- és Tóra-ellenesnek” nevezték a törvényjavaslatot. A koalíció vezető tisztségviselői mindenesetre elismerték, hogy e törvény elfogadásának esélye kicsi vagy teljesen esélytelen, és a valódi célja az időhúzás.

  • A szóban forgó 2022-ben elfogadott törvényjavaslat szerint az ultraortodox jesiva tanulók kötelező katonai szolgálat alóli felmentésének korhatárát a jelenlegi 26-ról 21-re csökkentenék.
  • Számos jesiva hallgatóról úgy vélik, azért maradnak tovább a vallási tanulmányi programban, mint egyébként tennék, hogy ne sorozzák be őket, így a tanulmányaikra hivatkozva folyamatosan halasztást kérnek egészen amíg el nem érik a felmentési kort.
  • A felmentési korhatár csökkentésével a kormány azt remélte, hogy az ultraortodoxok férfiakat arra ösztönzi, hogy otthagyják a jesivát, és korábban lépnek be a munkaerőpiacra.
  • Egy februári sajtótájékoztatón Gantz és párttársa, Gadi Eizenkot ismertette az arabok és ultraortodox besorozásának vázlatát, amelyben a „fiatalok abszolút többségének” hazájuk szolgálatába állására szólítottak.

„Izrael Államnak katonákra van szüksége, és nem politikai trükkökre, amelyek háborús időkben széttépik a népet” – reagált Gantz szerdán, mondván, hogy javaslatát átmeneti intézkedésnek szánták, mint alap egy olyan keret kidolgozásához, mely lehetővé teszi a katonai szolgálat teljesítését a lakosság minden szektora számára.

Ez a törvény „nem volt kielégítő akkor, és nem releváns a mai, október 7-e utáni valóságban” – érvelt, kijelentve, hogy „a beszélgetés ideje lejárt, itt az ideje a cselekvésnek”.

Joáv Gallant védelmi miniszter, aki a besorozási terv támogatását Gantz támogatásához kötötte, szintén kritizálta a jogszabályt, és kijelentette, hogy „egy olyan törvénytervezetet, amelyet egyes koalíciós frakciók egyoldalúan terjesztenek elő, nem engedem [hogy átmenjen] és a védelmi szervezet nem fogja ezt előmozdítani” – mondta a tegnap esti sajtótájékoztatóján.

Netanjahu bejelentése az ultraortodox képviselők és a miniszterelnöki hivatal közötti hetekig tartó tárgyalások után történt, és csak egy nappal a végső határidő előtt, amikor is az államnak tájékoztatnia kell a Legfelsőbb Bíróságot a katona korú ultraortodox férfiak behívására vonatkozó terveiről.

Az ultraortodoxok besorozása körüli jelenlegi felbolydulás a Legfelsőbb Bírósághoz tavaly benyújtott beadványokból ered, amelyekben megkérdőjelezték a kabinet 2023. június 25-i határozatának jogszerűségét, amelyben a kormány arra utasította a hadsereget, hogy ne sorozaton be jesiva tanulókat 2024. március 31-ig.

A Legfelsőbb Bíróság márciusban ideiglenes végzést adott ki, amely megtiltotta a kormánynak az ösztöndíjak kifizetését azoknak a jesiva-hallgatóknak, akiket a katonai szolgálat alól nem törvényesen mentettek fel.

The post A tiltakozások ellenére, a miniszterek előmozdították Gantz elavult sorkatonai törvénytervezetét first appeared on Új Kelet online.