Az ajánlott filmek 2008-ban készültek Miskolcon a Megyei (akkor még nem vármegyei) Kórházban. Ezek a riportfilmek mutatták be az akkori gyógyító munkát minden szépségével és persze minden nehézségével együtt. A ma orvosai, nővérei sokkal nehezebb helyzetben vannak, köszönjük nekik az áldozatos munkájukat, köszönjük mindazoknak akik (még) itt vannak, akik helyt állnak. Most kellene igazán megörökíteni a munkájukat, de ma a kamera nem szívesen látott vendég a kórházakban.
Szántó István
Related article
Garázsvásár – mi szem szájnak ingere – ezer forinttól százig -ha nem vesz megbánja – itt most teljes angebot, akció és reakció – egy telefon és már is nyit is az áruház – a pult mögött a család – oszd meg a jó hírt
Ezen a címképen nem akármit tetszenek látni. Egy személyhívó. Ez volt a mobiltelefon elődje, őse. Vállai Béla barátomtól vásároltam hajdanán. Volt egy központ,...
A Skoda gyárból jelentkezünk – ilyen volt az első Szuperb
Nem éppen kronologikus sorrendben rakom ki a képeket. Mentségemre , a mai napon legalább hatszáz kilométert vezettem, utaztam míg eljutottunk a Mlada Boleslavi...
Felfüggesztett börtön a rákbetegek becsapásáért
Máté Kinga elmondta, hogy az indoklás szerint a vádlott állatorvosi diplomája alapján viselt doktori címét felhasználva keltette azt a látszatot, hogy humán orvosi...
Index-vezérigazgató: Nem távozik posztjáról Varga Endre
Cáfolja azokat az indexes körökből terjesztett információkat Starcz Ákos, az Index vezérigazgatója, hogy Varga Endre lapigazgató távozna az Index kiadójának éléről. ...
Egy régen volt kampány pillanata
Kobold Tamás és Galambos Lajos, Lagzi Lajcsi a miskolci sportcsarnokban. Volt egy ingyenes dáridó aminek a csúcs pontján Tamás is felment a porondra....
Búcsú Kiss Pétertől….
Mély fájdalommal, megrendülve fogadtuk Kiss Péter halálának hírét. Személyében egy olyan politikustól kell búcsút vennünk, aki nemcsak kiváló politikai érzékről tanúskodó közéleti szereplője...
Az RTL bejelentette a Csillag Születik visszatérésének részleteit
Látványos showt ígérnek. ...
Az elfogultság különböző árnyalatai – helyben nem vizsgálják a kapitányságvezető kifosztási ügyét – miért kap 65 milliót a miskolci rendőrség a rendészettől
A miskolci ügyészség úgy határozott, elfogultság címén egy más megyében vizsgálják majd a helyi rendőrkapitány helyettes kifosztási, bántalmazási ügyét. Az indok, egyszerű és...
Elsőbbségi másnap – a sima levél ráér – ne keresd a logikát
Miskolc egyes főposta, szombaton reggel. Nyolc kisasszony közül kettőnél világít a hívószám. Egy levél feladása cirka húsz perc, akit előttem szólítanak, helyben állítja...
CZEIZEL ENDRE: MI AZ OKA A ZSIDÓSÁG SIKERÉNEK? – megjelent a Szombatban – az orvos genetikus írása
Életének 81. évében elhunyt Czeizel Endre, a közismert orvos-genetikus. Televíziós műsorai nyomán a tudományos kutatások, így elsősorban a genetika eredményeit a nagyközönség...
Beugrunk a Skoda gyárba – tesztvezetés sör túrával – érdeklődök is jöhetnek
Nem is olyan régen volt szerencsém bejárni a Prágához közeli Skoda autógyárat. Inkognitóban, becsempésztek, családostul. Most viszont májusban van egy legális meghívó a...
Dicsekszem – a saját lovammal – nemzetközi portál a Gráf
Sose titkoltam, hogy a szantograf kiterjesztésén, olvasottságának a fellendítésén munkálkodok. A mellékelt statisztika azt jelzi, hogy az óceánon túl az egyesült államokban már...
Mi történik az RTL-lel? Újabb országból vonul ki – ez most már végleges
A versenyhatóság rábólintott, elhárult az utolsó akadály is: az RTL több más európai ország után kivonul Hollandiából is, a DPG Mediáé lett az...
Relaxációval segítik az állapot javulását
Sok daganatos beteg számolt már be arról, milyen sok erőt kapott egy úgynevezett Simonton-csoportban való részvételtől. Ez egy olyan módszer, ami relaxációra épül...
Antique Egerből – vasárnap régiségvásár Miskolcon – már jönnek Balázs Bencéék
A minap Egerben járva a szokásos módon benéztünk Balázs A. Bence régiségkereskedésébe. Aki nem tudná Kistályai út 207. Ez az a hely ahol...
Látogatás a Malévnél – Kerényi László filmje – hol volt hol nem volt ma már ez sincs – amikor a miskolci iroda megnyításának az évfordulóját ünnepelték
Érdemes megnézni ezt a filmet – van benne egy részlet, amelyben éppen a légitársaság miskolci irodája megnyitásának 10. évfordulóját ünnelik. Nem ismerem fel,...
A telefonálástól ódzkodnak – a multikat nem szabad zavarni – forduljunk a segítőkész diszpécserektől
Jó ha mindenki tudja, hogy az Aldi és a Lidl akcióknál nem találjuk meg a keresett terméket akkor még semmi sincs veszve. Időnként...
Helyreigazítást közölt a HírTV az Integritás Hatóság elnökéről
Nem mondott igazat Biró Ferenc Pálról a kormányközeli médium januárban – ezt most helyreigazításban kellett elismernie. ...
Idejében lehetne kezelni az „özvegycsináló” artériát
A Harvardról csábította haza a Lendület program Maurovich-Horvat Pál kardiológust. Néhány éven belül szeretne kifejleszteni egy olyan módszert, amellyel még szívinfarktus előtt megtalálhatnák...

