Budapest, 2024. június 7., péntek (OS) -
Az első ügyészi törvény 1871. június 10-ei kihirdetésének évfordulója
1991 óta az ügyészség ünnepnapja. Az Ügyészség Napja alkalmából az
Igazságügyi Palota Dísztermében tartott ünnepségen – díszvendégként – Dr. Tuzson Bence
igazságügyi miniszter volt jelen. Dr. Polt Péter legfőbb ügyész e jeles napon
elismeréseket és pályadíjakat adott át.
A rendezvény díszvendége, Dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter
volt. Beszédében kitért azokra a célokra és feladatokra, amelyekkel
az igazságszolgáltatás hatékonyabbá, a joggyakorlat egységessé
válhat. Az igazságügyi miniszter a mesterséges intelligencia
jogalkalmazást érintő szerepéről is szólt.
Dr. Polt Péter legfőbb ügyész ünnepi beszédében a magyar ügyészség
nemzetközi elismertségét hangsúlyozta. Kiemelte a magyar ügyészség
aktív szerepét az Eurojust-ban, valamint az EPPO-val folytatott
kiváló együttműködést, továbbá az – általa elnökölt – Európai Uniós
Legfőbb Ügyészek Hálózatának fontosságát.
A legfőbb ügyész az ünnepségen az ügyészi szervezet legmagasabb
szakmai elismerését, Kozma Sándor-díjat adományozott két ügyészségi
alkalmazottnak kimagasló szakmai színvonalú, kiemelkedő
hivatástudattal végzett lelkiismeretes munkájuk elismeréséül.
Vargha Ferenc-díjat három - a munkáját kimagasló színvonalon végző -
ügyészségi dolgozó kapott.
Dr. Polt Péter legfőbb ügyész öt ügyészségi kollégát részesített a
kiemelkedő színvonalon és hivatástudattal végzett eredményes szakmai
munkájáért Magyar István-díjban.
Székely Ferenc-díjat kiemelkedő szakmai színvonalon, példamutató
szorgalommal végzett munkájáért egy ügyészségi fogalmazó kapott.
Kiváló munkavégzésére figyelemmel, a legfőbb ügyész egy ügyészségi
alkalmazottnak "főtanácsos", két ügyészségi alkalmazottnak
"tanácsos" címet adományozott.
A legfőbb ügyész által Kozma Sándor emlékére meghirdetett
tudományos pályázatra benyújtott pályamunkájáért 15 pályázó
részesült díjazásban. Az Ügyészek Országos Egyesületének Elnöke a
pályázatra egy főnek pénzjutalommal járó különdíjat adott át.
Budapest, 2024. június 7.
Legfőbb Ügyészség
Kommunikációs és Sajtófőosztály
Kiadó: Legfőbb Ügyészség
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal a “Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Miskolc Megyei...
Idén ősszel sikerrel lezajlott az első miskolci Közösségi Gyűlés, amelynek témája városunk levegőminőségének javítása volt. Erről a fontos környezetvédelmi témáról...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Egészségügyi és Szociális Bizottsága – Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az Önkormányzat 2017. évi költségvetésének megállapításáról...
Magyarországon is tovább nőhet a magasolajsavas napraforgó termesztésének volumene, világszerte ugyanis rendkívüli módon nő a kereslet az élelmiszernövény iránt, derül ki a Syngenta...
Jogos az észrevétel, valóban elhanyagoltam a gráf frissítését. Mentségemre szóljon, hogy nemcsak behavazódtam, de még sok egyéb más munkám is adódott. Aki még...
Vannak képek, amelyek egyszerűen minden íráshoz illenek. Illusztrációként. A címe itt valami illatozik. Ez a miskolci kocsonyafesztivál típikus példája annak, hogy nehéz mindenki...
– A daganatos betegeknek felkészültségre és tudatosságra van szükségük, hogy ne alárendeltjei legyenek az orvosnak, hanem partnerként vegyenek részt a gyógyítást szolgáló döntésekben...
Győrrel állt holtversenyben a borsodi megyeszékhely, de az idén begyűjtött 11 díjazással megelőzte riválisát. Átadták a 2020-as Városmarketing Gyémánt-díjakat. Sokadik...
Szenzációs kép. Középen a francia köztársasági elnök balról az izraeli és jobbról meg a palesztin miniszterelnök. Együtt, kézen fogva, kart karba öltve vonulnak...
2022. április 8-án, egy különleges vacsoraest alkalmával, két év kutatómunka és erdőjárást követően debütált Miskolcon “Az erdő finom” könyvprojekt, melynek szakmai központja a Végállomás...
A Mezőkövesdi Tankerületi Központ a Mezőcsáti és Mezőkövesdi járás állami fenntartású iskoláiban dolgozóknak május 31-én tartott pedagógusnapi ünnepséget, a mezőkövesdi művelődési házban....
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a MAGYAR KULTÚRA NAPJA ALKALMÁBÓL 2017. január 20-án, pénteken 10.00 órakor a Kölcsey Ferenc emléktáblánál (Széchenyi út 38.)...
Nyolcvanmilliárd forintnyi, az orvostechnológiai eszközöket beszállító cégekkel szemben fennálló tartozást görgetnek maguk előtt a hazai kórházak. A gyógyításhoz sok esetben elengedhetetlen eszközöket biztosító,...
Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke és Riz Gábor alelnök kezdeményezésére megalakult a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szénbányászati Klaszter. Az alapító okiratot ünnepélyes...