Avi/ujkelet.live

A háború 257. napja, déli front: Délután 5 óra körül aktiválódtak a rakétára figyelmeztető szirénák a gázai határ melletti Netiv Haaszarában. Az Izraeli Védelmi Erők még nem nyilatkozott az ügyben.

Este a Polgárvédelmi Parancsnokság enyhített az irányelveken, így a Gázai övezet közelében lévő települések egy részében korlátozás nélkül lehet oktatási tevékenységet folytatni, 1000 főre korlátozzák az összejöveteleket, a munkavégzés és az alapvető gazdasági tevékenységek pedig korlátozás nélkül folytathatók. Több közösségben azonban továbbra is érvényben maradnak az ezekre a tevékenységekre vonatkozó korlátozások.

Harcok: A 12. dandár az elmúlt hetekben a 162. hadosztály alatt a dél-gázai Rafahban van bevetésen. A harcosok számos alagút bejáratot lokalizálnak polgári területeken és terror-infrastruktúrákat semmisítenek meg, melyek veszélyt jelentenek a csapatokra.

A műveletek során az erők azonosítottak számos fegyveres terroristát egy humanitárius felszerelések tárolására szolgáló létesítménynél, és likvidálták őket. Ugyanazon a helyszínen lokalizálták a Hamász rakétaindító gödreit.

Mélyebbre: Vadászgépek és drónok által támogatott izraeli tankok szerdán mélyebbre hatoltak Rafah nyugati részén, nyolc embert megölve, idézett helyieket és mentősöket a Reuters.

A lakosok elmondása szerint a tankok éjfél után öt városrészbe mentek be. Erős ágyúzás és lövöldözés érte a lakóhelyüket elhagyni kényszerült családok sátrait a part menti enklávétól nyugatra fekvő Al-Mawaszi térségében.

Cáfolat: Egy vezető egyiptomi forrás visszautasította azt a korábbi jelentést, amely szerint Kairó az izraeli erők teljes kivonása után korlátozott időre hajlandó csapatokat küldeni a Gázai övezetbe. A forrás azt nyilatkozta a katari tulajdonú Al-Araby Al-Dzsadidnak, hogy a jelentések „abszolút és teljes mértékben valótlanok”.

Egyiptom álláspontja az, hogy semmilyen formában nem küld csapatokat Gázába, és ez a jövőben is így marad, hangsúlyozta a magas rangú forrás.

A cáfolt riport szerint az egyiptomi hadsereg vezérkari főnöke azt mondta izraeli kollégájának és az amerikai CENTCOM vezetőjének, hogy az ENSZ alatt működő egyiptomi csapatok biztosítják majd a Rafah átkelő gázai oldalát, valamint más átkelőhelyeket a Gázai övezet és Izrael között, valamint a gázai part mentén egyes pontokon, de nem lennének jelen városokon és lakóterületeken belül.

Északi front: Mintegy 15 rakétát lőttek ki Libanonból szerdán Kirjat Smona térségre, közölte a hadsereg.

A Hezbollah vállalta a felelősséget a támadásért, mely során, állítása szerint több tucat rakétát lőtt ki egy katonai bázisra a város közelében.

Az izraeli hadsereg szerint a rakéták egy részét a légvédelem elfogta, és tüzérség válaszul célba vette az indítóhelyeket.

A rakéták némelyike anyagi károkat és tüzet is okozott Kirjat Smonában. Sérülésről nem érkezett jelentés.

Korábban a nap folyamán vadászgépek csapást mértek a Hezbollah katonai épületére a dél-libanoni Türosz térségében és terror-infrastruktúrára Khiamban.

Különálló incidensként egy Izrael felé tartó gyanús légi célpontot, feltehetően drónt, lelőttek a légvédelmi rendszerek Dél-Libanon felett.

Helyzet:,,Tegnap a Hezbollah kiadott egy videót egy olyan képességgel, amelyet ismerünk, és megoldásokat készítünk és építünk az ilyen és egyéb képességek kezelésére” – mondta Herci Halevi vezérkari főnök az északon állomásozó csapatoknak.

,,Természetesen végtelenül erősebb képességekkel rendelkezünk, amelyekről szerintem az ellenség csak keveset tud, és ha szükséges, a megfelelő időben szembesül velük” – tette hozzá.

Szíria: Szíriában arról számoltak be, hogy az Izraeli Védelmi Erők Kunietrában ledobott szórólapokon figyelmeztette Bassár Aszad hadseregét: „A szíriai hadsereg időről időrecés folyamatosan megfizeti az árát a Hezbollah jelenlétéért a helyszínein. Ahogy már figyelmeztettünk, addig nem hagyjuk abba az intézkedést, amíg a hírszerzési együttműködés a Hezbollah-hal folytatódik”.

:A Wall Street Journal szerdán arról számol be, hogy a Fehér Ház nem lépett előre 50 F-15-ös vadászgép eladásával Izraelnek annak ellenére, hogy a Kongresszus támogatja a lépést.

A külügyminisztériumtól azt várták, hogy hivatalosan értesítse a Kongresszust a 18 milliárd dolláros eladásról, miután a múlt hónapban két vezető demokrata kifogása elhárult, de még nem tette meg.

„Taktikailag nézzük az időzítést” – nyilatkozta egy külügyi forrás a WSJ–nek. ,,Ez a mikor kérdése”.

Hazai front: A Nemzeti Egység vezetője, Beni Gantz a Tel Avivi Egyetemen elmondott beszédében azzal vádolta Binjámin Netanjahu miniszterelnököt, hogy ,,politikai okokból károsítja az Egyesült Államokkal fenntartott stratégiai kapcsolatokat, és színlelt válságokat kreál”.

Gantz hangsúlyozta, hogy Izrael visszatért a „belső széttagoltság és megosztottság ugyanahhoz a veszélyes állapotához”, amely október 7-e előtt volt. „Netanjahu a magatartásával lebontja a [nemzeti] egységet”.

,,A miniszterelnök politikai vitákkal tölti az éjszakáit, nem az északi eszkalációra való felkészüléssel, vagy azzal, hogy nyomást gyakoroljon a régió vezetőire, hogy hazakerüljenek a túszok” – mondta Gantz.

Még politika: Jáákov Sabtáj rendőrfőkapitány szintén az egyetemen felszólalva bírálta a szélsőjobboldali Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági minisztert, és arra figyelmeztetett, hogy az izraeli rendőrségnek „autonómnak és mindenfajta politikai elfogultságtól mentesnek kell maradnia”, különben nem lesz többé független szerv.

Egy 2022 decemberében elfogadott törvényre hivatkozva, amely széles körű felhatalmazást biztosított a rendőrség politikáját illetően Ben-Gvirnek, Sabtáj azt mondta, hogy „a határok [a rendőrség] és a politikai kör között megrepedtek”.

„Rendőrfőkapitányi hivatali időm alatt három miniszter alatt dolgoztam” – emlékeztetett Sabtáj, akinek megbízatása a jövő hónapban jár le. ,,Sajnos az elmúlt évben egyre több a kísérlet a jelenlegi miniszter részéről, hogy kirívóan megsértse a rangok közötti egyensúlyt.”

: A belga főváros önkormányzata szerint a közelgő Belgium–Izrael UEFA labdarúgó-mérkőzés megrendezése Brüsszelben lehetetlen lenne a bizonytalanság és a valószínű tiltakozások miatt.

„Brüsszel városa lehetetlennek tartja, hogy Belgium–Izrael mérkőzést rendezzenek a King Baudouin Stadionban” – áll a közleményben.

„Gondos és alapos elemzés után ma arra a következtetésre kell jutnunk, hogy egy ilyen mérkőzés meghirdetése fővárosunkban ezekben a különösen zűrzavaros időkben kétségtelenül nagy tüntetésekhez és ellentüntetésekhez fog vezetni, veszélyeztetve a nézők, a játékosok, a brüsszeliek biztonságát és a rendőri erőink biztonságát.”

The post Frontok, figyelmeztetés Aszadéknak és belharcok first appeared on Új Kelet Live.