Skip to content

Most már biztos: ez a program okozta a fél világot megbénító leállást pénteken

Most már biztos: ez a program okozta a fél világot megbénító leállást pénteken

Jelenleg felmérni is nehéz, mekkora problémát okozott egy kiberbiztonsági vállalat által kiadott hibás frissítés. Az azonban már kezd körvonalazódni, hogy a hiba orvoslása sem lesz egyszerűbb, pedig érinti a repülést, és számos más szektort is.

Péntek reggel kiterjedt informatikai hiba jelentkezett szerte a világban, mely jelenleg is számos szektorban okoz súlyos fennakadásokat – emiatt a ferihegyi reptéren is fennakadásokra kell számítani. Az első hírek alapján a hiba forrása a Microsoft felhőszolgáltatása, az Azure volt, mely egyébként az elmúlt órákban valóban problémákkal küzdött. Ennek következtében a CNN szerint számos repülőjárat ragadt a földön hosszú órákra az Egyesült Államokban.

Később kiderült: a péntek reggel jelentkező súlyos problémák hátterében már a CrowdStrike áll, mely vállalatok számára kínál biztonsági megoldásokat. Ők adtak ki egy hibás frissítést a Falcon Sensor nevű megoldásukhoz, mely elrontott minden Windows-alapú számítógépet és szervert, kékhalált és folyamatos újraindulást kiváltva – számolt be a The Verge. A CrowdStrike időközben azonosította a problémát és visszahívta a hibás frissítést, de a már összeomlott gépeken ez nem fog segíteni.

George Kurtz, a CrowdStrike vezérigazgatója is megszólalt, aki hangsúlyozta: nem egy biztonsági incidens vagy kibertámadás áll a hiba háttérében, és már kiadtak egy javítást.

A Redditen rendszergazdák százai számolnak be az általuk tapasztalt problémáról, valamint a lehetséges megoldásokról, ám ezek sok esetben nehezen kivitelezhetők a felhőalapú munkaállomások esetében.

Az egyik rendszergazda szerint náluk „a teljes cég offline van”, míg egy másik arról számolt be, hogy a céges laptopjaik 70 százaléka használhatatlan.

Időközben Brody Nisbet, a CrowdStrike egyik szakembere az X-en megjelent bejegyzésében is megerősítette a probléma létezését. Vázolt is egy potenciális megoldást, ez azonban kissé körülményes, és a The Register szerint később Nisbet is megjegyezte, hogy ez nem fog mindenkinek segíteni, és pillanatnyilag nem is tudott jobb segítséggel előállni.

BBC folyamatosan frissülő hírfolyama alapján egyre több területet érint a súlyos probléma, több egészségügyi intézmény, valamint a párizsi olimpia IT-rendszere is áldozatául esett a hibának. Az ötkarikás játékok szervezői azonban állítják: vannak vészhelyzeti terveik. (Ráadásul még van egy hét az olimpia kezdetéig.)

A brit közmédia portálja azt is felveti, hogy a jelenlegi információk alapján rendkívül bonyolult lehet a hiba orvoslása: a rendszergazdák jó eséllyel nem tudják majd központilag javítani a meghibásodott munkaállomásokat, mindegyikhez oda kell menniük, egyesével. Ez óriási feladat lehet egy olyan cégnél, ahol százas, vagy ezres nagyságrendben működnek számítógépek. A BBC szerint a Crowdstrike-nak a legutóbbi beszámolója szerint 24 ezer ügyfele volt. Hogy egy ügyfélnél hány számítógép üzemel, az természetesen változó, ahogyan az is kérdéses, hogy mekkora százalékban omlottak össze a gépek.

Úgy tűnik tehát, hogy az elmúlt évek egyik legsúlyosabb globális informatikai problémájával kell szembenézzenek az érintett vállalatok, és jelen állás szerint azt sem látni tisztán, hogy hogyan lehetne ezt gyorsan és hatékonyan megoldani.



Szántó István


Related article

KERESSÜK LAKATOS JUDITOT

Az encsi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy eltűnt asszony megtalálásához. Az Encsi Rendőrkapitányság 05030-157/641/2020. körözési számon eljárást folytat Lakatos Judit 54 éves...

0 Comment

KIFOSZTÁS A LIFTBEN

Rövid idő alatt elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy bevásárlóközpont liftjében fosztott ki egy idős nőt Miskolcon. [youtube https://www.youtube.com/watch?v=zhbc0n_DeiM?autoplay=0&start=0&rel=0] Kifosztás bűntett...

0 Comment

Eperfa alá bújt a szatír

Hiába bújt az eső elől eperfa alá az a fiatalkorú fiú, akit a miskolci rendőrök megalapozottan gyanúsítanak szeméremsértés vétség elkövetésével. Szeméremsértés vétség elkövetésének...

0 Comment

Egy üzletben lopott, keressük!

2021. 09. 29. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Kazincbarcikai rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság 05040/782/2021. bűnügyi számon lopás...

0 Comment

ŐRIZETBEN EGY ÓZDI DÍLER

A rendőrök Ózdon fogták el azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert szerzett meg és adott tovább, főként helyi lakosoknak. Kábítószer-kereskedelem...

0 Comment

GYANÚS LETT A FURIK

Szolgálatba indult az a rendőr, aki azonosított egy hernádnémeti családi ház feltörésével gyanúsítható férfit, aki talicskában tolta az ellopott értékeket. Lopás bűntett elkövetésének...

0 Comment

ÁLMENNYEZET ALÁ REJTETT PUSKA

A rendőrök találták meg azokat a hangtompítóval és távcsővel ellátott fegyvereket, amelyeket egy kazincbarcikai garázsban rejtettek el. Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének megalapozott...

0 Comment