A Fatah, a Hamász és más palesztin csoportok képviselői kedden közös egységnyilatkozatot írtak alá Pekingben, a megállapodásban a köztük lévő megosztottság megszüntetésére és a palesztin egység megerősítésére tettek ígéretet – közölte a kínai állami média kedden. A Gázai övezet háború utáni jövőjét megvitatva, a két rivális csoport tizenkét másik palesztin politikai frakcióval együtt ülésezett vasárnap óta a kínai fővárosban. A megbeszéléseket kedden zárták le, majd Vang Ji kínai külügyminiszterrel is találkoztak – jelentette a CGTN kínai tévécsatorna. „Kína határozottan támogatja a palesztin nép igazságos ügyét legitim nemzeti jogainak helyreállításában, és támogatja az összes palesztin frakció párbeszéd útján történő megbékélését.
Erre vonatkozóan töretlen erőfeszítéseket tettünk és teszünk” – mondta Mao Ning külügyi szóvivő hétfőn. A Hamász hétfői közleménye szerint a tizennégy palesztin frakció egy Kínában tartott „megbékélési csúcstalálkozón” megállapodást ír alá, amelynek értelmében „ideiglenes nemzeti egységkormányt alakítanak, mely az összes palesztin terület felett rendelkezik majd”. Ezt a kormányt a tizennégy aláíró frakció konszenzusával és az elnök döntése alapján alakítanák meg, és a palesztin alaptörvény szerint irányítanák – olvasható a közleményben. A két rivális frakció már többször is tárgyalt az egység előmozdításáról azóta, hogy a Hamász fegyveresei 2007-ben egy rövid háborúban kiűzték a Fatahot a Gázai övezetből. Legutóbb április végén tárgyaltak Pekingben, ahol már kifejezték hajlandóságukat a megbékélés felé. Kína régóta elismeri a palesztin államot, és többször is közvetítőként lépett fel a térség konfliktusainak rendezésében: 2023 márciusában Kína volt a házigazdája a Szaúd-Arábia és Irán között tárgyalásoknak is, amelyeken a két regionális nagyhatalom megállapodott a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról. Izrael közben megölte a Hamász egyik parancsnokát Ciszjordániában Az izraeli hadsereg kedden légicsapással megölte a Hamász katonai szárnyának helyi parancsnokát és az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin katonai szervezet helyi vezetőjét Ciszjordániában. A hadsereg szóvivője arról számolt be, hogy az izraeli légierő támadást intézett Ciszjordánia északi részén, Túl-Karmban, ahol tűzharc tört ki izraeli katonák és palesztin fegyveresek között. Palesztin jelentések szerint a drónnal végrehajtott légicsapásban végeztek Asraf Nafettel, a Hamász katonai szárnyának helyi parancsnokával, valamint az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai helyi egységét vezető Mohamed Abu Abddal.
A rámalláhi jelentések szerint az izraeli rajtaütés során a túl-karmi menekülttáborban legalább öt ember életét vesztette, és hárman megsebesültek. A Palesztin Vörös Félhold szerint a halottak között egy nő is van. A Palesztin Hatóság Rámalláhban működő egészségügyi minisztériuma arról is beszámolt, hogy az izraeli hadsereg szintén Ciszjordániában, a Hebron melletti Széírben megölt két palesztint, egyikük a 39 éves Dzsihád Salada volt. Az izraeli hadsereg szóvivőjének jelentése szerint az éjszaka folyamán az izraeli légierő vadászgépei megtámadták a libanoni Hezbollah épületeit és létesítményeit a dél-libanoni Houla és Ajta-as-Sab falvak térségében. Előzőleg, hétfőn a Hezbollah számos rakétát és drónt indított Izrael északi határvidéke ellen.