Avi/ujkelet.live

A háború 290. napja, Júdea: Egy ötven éves férfi súlyosan megsebesült szerda reggel egy lövöldözős-késes terrortámadásban a 60-as úton Kirjat Arba és a Beit Einun kereszteződés között. A terrorista az autójából tüzet nyitott a civilre, majd kiszállt és megkéselte áldozatát. Egy katonanő, aki a helyszínen tartózkodott megpróbálta ártalmatlanítani a terroristát, de annak sikerült meglépnie, igaz sérülten.

Az izraeli erők elsősegélyben részesítették a sérült civilt, majd a Magen David Adom mentősei kórházba szállították. A kórház később közölte, hogy állapota javult, közepesen súlyos.

Az izraeli csapatok hajtóvadászatot indítottak a terrorista után, és ellenőrzőpontokat állítottak fel a térség útjain.

A KAN közszolgálati műsorszolgáltató szerint a civil sofőr lányával és egy másik stoppos nővel együtt megállt az út szélén. A terrorista járművel érkezett, körülbelül hat golyót lőtt ki rájuk – majd belehajtott az úttorlaszba. A terrorista kiszállt a járműből, és megkéselte a sofőrt.


Északi front: Reggel a légvédelem elfogott ,,egy gyanús légi célpontot”, valószínűleg drónt, mely Libanonból Izrael felé tartott. Az izraeli hadsereg hangsúlyozta, hogy a drón nem lépett be izraeli területre, ezért a szirénákat, az irányelveknek megfelelően, nem aktiválták.

Az izraeli hadsereg reggel közölte, hogy továbbra sem változtak az izraeli civilekre vonatkozó utasítások a Hezbollah rangsorában második elleni tegnap esti bejrúti légicsapást és a Hamász vezetőjének ma hajnali teheráni likvidálását követően.

,,Jelenleg az Izraeli Védelmi Erők helyzetértékelést végez, ha bármilyen változásról döntés születik, azonnal tájékoztatjuk a nyilvánosságot”.

A hadsereg felszólította a lakosságot, hogy továbbra is kövesse a Polgárvédelmi Parancsnokság érvényben lévő utasításait.

The post Kombinált terrortámadás 1 sérült, és drón Libanonból first appeared on Új Kelet Live.