Avi/ujkelet.live
A háború 299. napja: Vádemelést nyújtottak be egy tartalékos katona ellen egy palesztin fogoly bántalmazásáért, jelentette be tegnap az Izraeli Védelmi Erők. Az ügy nem kapcsolódik a Szde Teimanban történt szexuális bántalmazás gyanújával foglalkozó, nyolc katona elleni folyamatban lévő vizsgálathoz.
A katonai ügyészek által benyújtott vádirat szerint a tartalékos február és június között több incidensben, miközben terrorgyanús személyek szállítását biztosította, ,,súlyos erőszakot alkalmazott az őrizetére bízott fogvatartottakkal szemben”.
,,Egyes szállítások során, amikor a biztonsági foglyok részéről semmi veszély nem állt fent, és miközben a fogvatartottak meg voltak bilincselve és szemük be volt kötve, a vádlott megütötte őket”.
A tartalékos videóra vette, hogy bottal és a fegyverével üti a fogvatartottakat.
Többrendbeli súlyos bántalmazással és katonához nem illő magatartással vádolják.
Szde Teiman: A hadbíróságon tartott meghallgatás után meghosszabbították vasárnapig nyolc tartalékos katona letartóztatását, akiket egy palesztin fogoly szexuális zaklatásával gyanúsítanak, közölte a hadsereg reggel.
A bíróság határozatában megállapította, hogy a bemutatott bizonyítékok ,,megalapozzák a gyanút”, hogy a nyolc katona bántalmazta a palesztin fogvatartottat.
Összesen tíz katonát vettek őrizetbe az ügyben, bár az ügyészség új bizonyítékok nyomán kettőjük letartóztatását nem kívánta meghosszabbítani.
A tartalékosokat súlyos szodómiával – nemi erőszaknak megfelelő vád-, súlyosbító körülmények között elkövetett testi sértéssel, súlyosbított körülmények között elkövetett bántalmazással és katonához nem illő magatartással gyanúsítják. Bővebben az ügyről itt és itt írtunk.
Váltás: Herci Halevi vezérkari főnök úgy döntött, hogy a terveknek megfelelően, Barak Hiram dandártábornok lesz a Gázai Hadosztály új parancsnoka.
Hiram jelenleg a 99. hadosztály parancsnoka, és még a háború előtt jelölték az új posztra. A tiszt a következő napokban lezárja a 99. hadosztály élén betöltött tisztségét, majd egy későbbi időpontban a Gázai Hadosztály élére kerül.
Avi Rosenfeld dandártábornok utódja lesz, aki a múlt hónapban jelentette be lemondását a Hamász terrorcsoport október 7-i mészárlásához vezető kudarcokban játszott szerepe miatt.
Hiram kinevezését felfüggesztették a gázai harcok és részvétele miatt a Be’eri kibucban zajlott egyik csatában október 7-én.
Az izraeli hadsereg mintegy két hete nyilvánosságra hozott vizsgálata a Be’eriben, a néhai Peszi Cohen házában történt túszejtés kapcsán megállapította, hogy az ottani bonyolult és nehéz körülmények között a parancsnokok, élükön Hiram és az incidensben intézkedő erők professzionális és felelősségteljes döntéseket hoztak, és a lehető legteljesebb mértékben kimerítették a tárgyalási erőfeszítéseket. A tanktűz a ház környéke felé szakszerűen, az összes szervezet parancsnokának közös döntésével, átgondoltan és helyzetfelmérést követően, a terroristákra gyakorolt nyomásgyakorlás és a túszok megmentése érdekében történt.
Tegnap Hiram találkozott a túszok családjaival, akik életüket vesztették Cohen házában. Sáron, Peszi Cohen menye azt mondta, hogy Hiram elismerte a kudarcot: ,,Barak elismerte, hogy a hadsereg nem védte meg Be’erit, vállalta a felelősséget a kibucban való magatartásért. Ez volt az első alkalom, hogy mi, családtagok elmondhattuk azt, ami a szívünket nyomja, amit kilenc hónapja őriztünk.”
The post Vádemelés és vizsgálat katonák ellen, és 1 vitatott parancsnokváltás first appeared on Új Kelet Live.