SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem / Egyéb / Napi Schwezoff » Mindig TV – amely akár visszamenően is árat emelhet – nonstop küldözgetik a pár száz forintos számláikat – állítólag hat napig nem nem vettem fel a telefont
Mindig TV – amely akár visszamenően is árat emelhet – nonstop küldözgetik a pár száz forintos számláikat – állítólag hat napig nem nem vettem fel a telefont
Ki hiszi el azok közül akik ismernek, hogy hat napig nem veszem fel a mobiltelefont. Senki. Ám a Mindig Tv munkatársa az ügyfélszolgálatról azt állítja – csak úgy – hogy idén januárban hat napig hiába csörögtek rám, pedig ők át akarták adni a pluszba rendelt új vevőboxot.
Amit rám tukmáltak és előre kifizetették velem a 28 725 forintos számlát. Mit sem törödve azzal, hogy mindig féléves előfizetésem van és az előre kialkudott hivatalos tarifa áron.
Közben ez a magát hatóságnak képzelő intézmény folyamatosan küldözgeti az időközbeni áremelésekről szóló fizetési emlékeztetőket. Mert úgy gondolják bármit megtehetnek akár utólag is megemelhetik az előfizetési árat.
Megesik, hogy figyelmetlenségből ki is fizetem, ám most betelt a pohár. Talán a fogyasztóvédelem is felfigyelhetne arra, hogy ez a cég menetközben előrefizetés esetén milyen alapon teheti meg a szerződés közbeni csaknem 15 százalékos áremelést. Ezzel kapcsolatban a kedves ügyfélszolgálati munkatárs higgadtan annyi mondott, nem ő tehet erről és most mit csináljon. Igaza van ha ott dolgoznék magam sem reagálnék az ilyen dühös előfizetői bosszúságos beszólásokra.
István Fónagy · Gömörhon.hon (a Vírusírás 15. folytatása) Vírusírás (16) …aztán lehiggadtam. Megcsörrent a telefon. Aztán újra megcsörrent, és azután ismét csörgött. Visszahívtak...
A kormány mai bejelentésének megfelelően megjelent a nyugdíjasoknak szóló rezsiutalványokról szóló kormányrendelet. A rezsiutalványra az öregségi nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülők jogosultak....
Az Újjászületés Rehabilitációs Alapítványt emlődaganatból gyógyult nők hozták létre azzal a céllal, hogy segítsék a betegség utáni rehabilitációt a táncterápia módszerével. Az alapítvány...
A 26 éves Gauvin hivatásos fotós, jelenleg Barcelonában él. Igazi utazó, több európai nagyvárosban is dolgozott már, szenvedélye többek között az építészet és...
A koronavírus elleni védekezésben számos előkészület folyt az elmúlt időszakban annak érdekében, hogy a járvány hazai tetőzésére legyen annyi orvos, ápoló,...
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség becsületsértés vétsége miatt emelt vádat egy 46 éves kesznyéteni férfival szemben. A vádirati tényállás szerint, a férfi 2019. július...
2023. 09. 29., p – 10:58 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik egy bolti tolvaj azonosításához. A Miskolci...
Zöldebb vagyok a zöldeknél. Kedvenc slágerem, ne vágj ki minden fát. Életemben már sok fakivágás elleni tiltakozásról írtam. A hozzám hasonló öregek bizonyára...
Elméletileg ma ül vagy ült össze dr. Pászti Attila törvényszéki tanácselnök úr stábja, hogy ismételten elutasíthassa a per újra felvételi kérelmem megengedhetőségét. A...
Hernádvécse közel áll a szívemhez. Mamámék faluja, ott született édesanyám és ott éltek nagyszüleim.A közelmúltban a készülő könyvemhez készítettünk néhány képet ott helyben....
A Samsung a mesteri kialakításra, az okos összekapcsolhatóságra és a lehetetlen leküzdésére koncentrál új termékeivel és szolgáltatásaival Budapest, 2017. augusztus 30. – A...
Máté Kinga elmondta, hogy az indoklás szerint a vádlott állatorvosi diplomája alapján viselt doktori címét felhasználva keltette azt a látszatot, hogy humán orvosi...
Nem csillapodik a kereslet a megfelelően képzett junior programozók iránt a Codecool saját tapasztalatai szerint. Az eddig álláshoz juttatott kétszáz Codecool tanuló kezdőfizetésének...
Nagy tisztelettel hívom Önöket a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának duális képzését népszerűsítő, valamint a partnervállalatokat bemutató rendezvényére: Anyagmérnök Duális Workshop április...
A pénteken megjelent Magyar Közlöny szerint új helyettes államtitkárt nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök az Innovációs és Technológiai Minisztériumba. Az új helyettes államtitkár...
K. Ferenc szerelemféltésből bosszút áll gyermekein a nyolcvanas évek elején. Hidegvérrel hajigálja le őket az avasi tízemeletes épület tetejéről. Sok nézője van...