
Pick-Pick itt a finom Rákóczi szalámi

Hogy, hogy nem most akadt a kezembe ez kép. Középen dr. Hevesi Attila osztályfőnökünk, s mellette mögötte a negyedik H. Éppen búcsúzunk, ballagunk...
Többen is felháborítónak tartják, hogy a tavaly több mint 6,254 milliárd euró árbevételű RTL csupán 25 ezer eurós (átszámítva közel 10 millió forintos)...
Érdekes az ügy. Bár mindkét kárvallottja elhunyt a közelmúltban, az örökösök nem nyugszanak bele, hogy az OTP a legnagyobb magyar pénzintézet megsarcolta a...
Rita jól elkapott sorozat. Szegény pára sejthette ez lesz az utolsó útja a vágóhíd irányába. Gondolt egy nagyot és ugrott. Kész öngyilkossági kísérlet....
Szakmai ártalom, bármerre járok nézegetem az újságokat. Még akkor is ha csak a betűket ismerem fel. Nos, Bécsben a Heute – grátisz napilap...
Rendőrök csaptak le egy hódmezővásárhelyi tanyára, ahol 350 tő kannabiszt termesztett a helyi Fidelitas elnöke. A Demokratikus Koalíció szerint meglepő fordulat, hogy most...
Július 24-28. között a Vodafone Magyarországnál a mobil előfizetéssel rendelkező ügyfelek kiszolgálása megújul, ezért bizonyos értékesítési és ügyintézési folyamatokban átmeneti ideig technikai átállás...
Dirk Gerkens, az RTL Magyarország korábbi vezérigazgatója (jelenleg a United Media Group igazgatósági tagja és a NOVA Broadcasting Group vezérigazgatója) ironikus Facebook-kommenttel reagált...
Megszólalt a taxikirály. Készül az Észak következő retro jegyzete – hogyan indult be a magántaxizás. Elsőként szólalt meg Király Zoli. Várjuk a többieket...
Sose találnák ki , vajon ki lehet ezen a képen. Szabad a gazda, Medvegyev Oroszország miniszterelnöke, Putyin elnök váltótársa. Párban vannak, időnként helyet...
Kiadó, hosszutávra egy két szoba hallos, erkélyes távfűtéses harmadik emeleti lakás Miskolc az Arany János két szám alatti két liftes Lottóházban. A nappali...
– Nem az orvosok helyett adunk válaszokat. A kötet abban segít, hogy a betegek jobban átlássák, megértsék, hogy a diagnózis vagy a kezelés...
Az állami hulladékszállító cég, a BMH Nonprofit Kft. módosítja közszolgáltatási szerződését. A módosítás érinti az elkülönített és a zöldhulladék gyűjtésére...
Ilyentájt már kint volt a kirakatban a Földes Ferenc Gimnázium 4H osztályának a különleges tablója a Kazinczy könyvesboltban 1969-ben. Jöttek is nézelődök.Mostanában már...
A harmadik Orbán kormány listája már kezd összeállni. Ami minket aligha lep meg, Dr. Mengyi Roland a borsod megyei közgyűlés elnöke megkaphatja a...
– A BMH Nonprofit Kft. a közterületek rendje és tisztasága érdekében 2020. május 11-től újra fogadja az igénybejelentéseket a házhoz menő...
Furcsa, különös és szomorú, hogy a Miskolc belvárosának legforgalmasabb patikája a Fehér Holló még mindig sötétbe borulva várja a karácsonyt. A máskor nonstop...
A külpolitikai újságíró, a Népszabadság volt moszkvai, havannai, római és pekingi tudósítója 83 éves volt. ...